Az Év fajai 2021

Az év rovara

Kedves Olvasók!

E heti bejegyzésünket kicsit rendhagyó módon kezdem. A múlt héten a beporzós poszt szerkesztése közben tűnt fel, hogy egy korábbi írás, (Az év kétéltűje) nincs "élesítve". A bejegyzést még január végén készítettük, és a feladvány megfejtését Az év fája posztban meg is osztottuk. Emlékeim szerint, még január végén nyilvánossá tettem az írást. De lehet, hogy nem történt meg a közzététel, vagy újból vázlatba raktam. Most már nem tudom kideríteni, mi is történt. A feladvány megfejtését viszont újból elmondom: Mivel mindkét béka ugrott, azaz volt négy darab lába, mindkettő felnőtt, azaz kifejlett volt. A "békagyerek" ebihal névre hallgat.

És akkor jöjjön a beporzókhoz kapcsolódva az év rovarának részletesebb bemutatása.

Az év rovara: a kacsafarkú szender

(Macroglossum stellatarum)

Időnként hallhatjuk gyerekektől, de néha akár felnőttektől is, hogy kolibrit láttak a kertjükben, virágosládájuk közelében. Sokan csak megmosolyogják, gyerek fantáziának esetleg félrebeszélésnek gondolják az efféle megfigyeléseket. Mint tudjuk, a legtöbb elbeszélésnek is van alapja, de természetesen nem találkozhatunk kolibrivel Európában. Amit láthattunk nem a madarak osztályában fellelhető, hanem egy szép és különleges, de egyben furcsa lepkefaj, amelynek még magyar elnevezése is mulatságosan cseng; kacsafarkú szender.

A szenderek többsége éjjel repül, a kacsafarkú szender a kivételek közé tartozik, két társával, a dongószenderrel és a pöszörszenderrel együtt a nappal aktívlepkék táborát gyarapítja.

Nappali lepkék a Sas-hegyen

(Fotók: Vatai Anna)

A kacsafarkú elnevezést a potroh végén található fekete-fehér farpamacsnak köszönheti. A kacsafaroknak a repülés során főleg a kormányzásban és manőverezésben van fontos szerepe. A kacsafarkú szender és a kolibri hasonlóságai valószínűleg a nektárral való táplálkozás speciális életmódjához való alkalmazkodás következtében alakultak ki, szép példát szolgáltatva a konvergens evolúció elméletére. (Különböző fajok, különböző módon, de ugyanabba az evolúciós irányba fejlődnek.) A kolibrihoz hasonlóan ennek a fajnak is a fő tápláléka a virágok nektárja. Előnyben részesíti a hosszú vékony, tölcséres megjelenésű rengeteg nektárt termelő virágokat. Az ilyen jellegű virágok nektáriumai ugyanis más rovarfajok számára nehezebben elérhetőek, ám a kacsafarkú szender hosszan kinyújtott, pödörnyelvével könnyen hozzájuk fér, így nem kell versengenie a többi nektárfogyasztó ízeltlábúval.

Táplálkozás közben, akár egy kolibri, gyors szárnycsapásokkal a virágok előtt és fölött egyhelyben lebeg. Kutatások bebizonyították, hogy képes megjegyezni bizonyos virágok helyét melyeket minden nap ugyanabban az időpontban meglátogat. Szintén a kolibrihez teszi hasonlatossá, hogy látása fejlett, így könnyen megtalálja a táplálékát szolgáltató virágokat. Képes érzékelni a legapróbb mozgást is, ennek köszönhetően könnyen el tud menekülni a ragadozók és más potenciális veszélyforrások elől.

Ennek a 40-55 mm nagyságú szendernek tömzsi, dúsan szőrözött, bundás benyomást keltő teste, és vaskos csápokkal díszített nagy feje van. A hímek és a nőstények egyforma kinézetűek. A szárnyuk alakja színezete és mozgása is hasonlít a kolibrijére. Elülső szárnyai barnásszürkék, két fekete zegzugos vonallal téve tökéletessé a fakéreghez hasonlatos álcát. Hátulsó szárnyai narancssárgák. Szárnyfesztávolsága körülbelül 5 cm. Ezekkel a szárnyakkal képes 1 másodperc alatt akár 80-szor is csapni.

Pihenő kacsafarkú szender. Egy sötétebb fakérgen észre se vennénk.

(Fotó: Szabóky Csaba)

A kacsafarkú szendernek nagy az elterjedése: megtalálható Európa és Ázsia nagy részén, valamint Észak-Afrikában. A hidegebb területeken élő populációik, így a nálunk élő állományok egy része is vándorol, a telet a mediterrán térségben, Észak-Afrikában, illetve India déli részén töltik. A melegebb éghajlatú területek felé irányuló vándorlást a hűvösebb időjárás és táplálékhiány miatt általában már ősszel megkezdik. Habár, ez nem az egész magyar populációra igaz, másik részük megpróbál áttelelni. Egyes Dél-Magyarországi szubmediterrán jellegű területek kivételével általában ez az áttelelés nálunk ritkán sikeres, ám azok az egyedek melyeknek valami védett helyen sikerül túlélniük a telet, nagyon korán akár már március során is megjelenhetnek. A Sas-hegyen az idén láttunk már repülő kacsafarkú szendert. Hazánkba már április elején megérkezhetnek délről egyedek és azok utódai. Az azévi elsőként megjelenő példányok nálunk petéznek le és utódaik augusztus és szeptember környékére fejlődnek ki. A nyár további részében a második hullámként délen kifejlődött 2. nemzedékhez lehet szerencsénk.

Élőhely szempontjából nem válogatós ez a lepke, ugyanúgy megtalálható a városi környezetben, parkokban, kertekben, mint az erdőszéli tisztásokon, virágos réteken, vagy a sziklagyepeken. Megtelepedését és elterjedését inkább a táplálékul szolgáló, nektárban gazdag virágok mennyisége és elhelyezkedése határozza meg. „Városi kertészként” is közelünkbe csalogathatjuk, például, a balkonládákba ültetett petúniával, vagy a kertbe telepített nyári orgonával.

Kolibriként lebegő kacsafarkú szender petúnián táplálkozik

(Fotó:Berkó Gyöngyi)

Az olyan melegebb és a faj szempontjából táplálékban gazdagabb területeken, mint Észak-Afrika és Spanyolország egy év leforgása alatt akár három, vagy négy alkalommal is lepetézhetnek. A nőstény egyesével vagy kisebb csoportokban rakja le akár 200 zöld petéjét a leendő hernyónak megfelelő tápnövény levelének fonákára. A tápnövények elsősorban a buzérfélék (Rubiaceae) családjából kerülnek ki, de a csillaghúrok (Stellaria), füzikék (Epilobium) és sarkantyúvirágok (Centranthus) nemzetségének fajaira is bízhatja utódait. A szender hernyója zöld színű, a hátoldalán egy-egy fehér oldalsávval és apró fehér pontokkal. Farka kék, de a vége feketébe hajlik. Bábozódás előtt bebarnul. A lárva kor hossza az éghajlattól is függ, melegebb területeken akár 20 napra is lecsökkenhet. A bebábozódás alacsony növények összehúzódott levelei között készített szövedékben, vagy a talajon történik.

A faj nálunk nem védett, viszonylag gyakori. Ám jelentős szerepe van a védett növények, mint például az István-király szegfű megporzásában.