Magyarországon 2018-ban bővült a hazai Zöld Jeles Napok száma. Március 10. a BEPORZÓK NAPJA.  Ha a beporzás szóba kerül, leggyakrabban a méhekre, elsősorban a házi méhre vagy más néven mézelő méhre gondolunk. 1994 óta hazánkban ünnepeljük a MÉHEK NAPJÁT (április 30.) és létezik a MÉHEK VILÁGNAPJA is (május 20.). Mégis egy újabb jeles nap lett kijelölve, amikor is a beporzást végző rovarok, köztük a méhek és méhalkatúak (Apidae)  életfeltételeinek javítása kerül a figyelem középpontjába.

A ma ismert növények, többsége zárvatermő. (A mag zárt magházban fejlődik.) Ezen növények szaporodása, egy bonyolult, de logikus rend szerint történik. A zárvatermők 85 százaléka állati beporzású. Az állatok által végzett beporzás nagyon hatékony, ezért terjedhetett el. A beporzást végezhetik emlősök, (pl. denevérek) madarak, (pl. kolibri) és rovarok. Hazánkban az állati beporzást  rovarok, ezen belül méhek, bogarak, lepkék, és a nagyközönség által kevésbé ismert rovarcsoportok tagjai is végzik.

A virág, a virágos növények szaporítószerve. A legtöbb növény virága, különösen a zárvatermőké illatos, és nektárt is termel, ezzel is odacsalogatva a beporzó rovarokat. Ezen kívül többségük feltűnő színezetű sziromlevelekkel rendelkezik, amely szintén a beporzók figyelmét kelti fel. A virágokat felkereső rovarok táplálékot, nektárt, virágport gyűjtenek, melyet nemcsak ők maguk fogyasztanak el, de utódaik számára is  vagy éppen téli táplálékul szolgál. Mindeközben virágról virágra szállva szállítják a virágport és elvégzik a beporzást.

A Sas-hegy fajgazdag, változatos növényvilága sem maradhatna fenn a beporzók munkája nélkül. Az alábbiakban bemutatunk néhányat a beporzást végző rovar rendek és fajok közül. Azokat emeljük ki, melyekkel a látogatók is találkozhatnak.

Kezdjük a méhekkel!

A házi méh (Apis mellifera)  a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjének méhfélék (Apidea) családjába tartozik.

Házi méh leánykökörcsin kelyhében  (fotó: Vatai Anna)

A házi méh azonban csak egy, a hazánkban élő kb. 700 méh faj közül. A méh fajok száma Európában 2000 körül van, s világszerte 20 000-re tehető számuk. Természetesen járnak házi méhek is virágainkon, de nagy számban találkozhatunk tavasszal vadméhekkel, köztük magányosan élő méhekkel is. A magányos jelző azt jelenti, hogy nem alkotnak államot, nem családban élnek. Csak nőstény és hím példányok vannak, azaz királynők és herék, dolgozók nincsenek. Ezen méhek számára készült rovarhotelünk, ahol a különböző természetes anyagokban lévő járatokat szaporodó helynek, az utódok lakhelyének használják. Az enyhe tél és a kora márciusi napsütés ebben az évben sürgette rajzásukat. A héten felnyíltak a lezárt járatok, és napsütéses időben óriási a nyüzsgés a rovarhotel körül. A méhek, mint a többi rovar, hidegvérűek, azaz szükségük van a nap melegére az aktivitáshoz. Egészen április végéig a hozzánk látogatók közelről tanulmányozhatják a vörös fali méh és egyéb méh fajok életét.

Rovarhotelünk március 4-én, a rovarbölcsők bejárata még sárral betapasztva  (fotó: Vatai Anna)

 Rovarhotel március 5-én, nyüzsgő méhekkel

Poszméhek

A poszméhek a méhfélék (Apidea)  családjának  Bombini nemzetségébe tartoznak, ők a méhfélék legnagyobb termetű képviselői.  Magyarul gyakran dongónak hívjuk őket, hiszen hangosan zümmögve repülnek.  A poszméhek , a házi méhhez hasonlóan államalkotó rovarok. Csak a megtermékenyített királynő telel át, s az első kikelő peték adják a kolónia alapját, amely egész nyáron át növekedik.  A királynő körül dolgozók, herék nyüzsögnek. Az elmúlt évben az egyik madárodúnkban telelt át egy királynő és építette kolóniáját. Abban az odúban tavaly nem költöttek cinegék. Poszméhekkel gyakran találkozhatunk az éppen virágzó növényeken.

Poszméh kasvirágon lakmározik (A fotó kertészetben készült. fotó: Vatai Anna))

Kék fadongó (Xylocopa violacea)

És ha már méhek, essék szó erről a különleges hártyás szárnyú rovarról is. A kék fadongó is a méhfélék családjának tagja. Már a februári napsütésben találkozhatunk vele a hegy déli oldalán. Peterakás idején a kék fadongó nőstények is szorgalmasan látogatják a virágzó növényeket a hegytetőn, virágport gyűjtenek. De petéiket nem a rovarhotel járataiban helyezik el, hanem az erdős részen, illetve a környező kertekben található holt fákban készítenek rovarbölcsőt utódaiknak. Bár nagy termetű méhféle, és fullánkja is van, de természete békés.  Ne féljünk tőle, és ne is bántsuk! 

Kék fadongó (fotó: Petrer Frank, licence:CC BY 3)

Bogarak (Coleoptera)

A Sas-hegy különböző élőhely típusain és a hegyet körül vevő kertség élőhelyein számos védett és nem védett bogár faj lel otthonra. Közülük sokakra beporzóként is számíthatunk.

A közismert fajokon kívül igazi különlegességek is lakmároznak a nektárból, virágporból.

Aranyos virágbogár (Cetonia aurata)

Korábban rózsabogárként ismertük, nem véletlenül. A kifejlett bogár (imágó) virágporral és virágszirmokkal, elsősorban a vadrózsán táplálkozik. De zúgó repülését láthatjuk, hallhatjuk akkor is, amikor a cserszömörce, vagy az általunk nem kedvelt orgona virágzik.

Virágbogár  (fotó: Rose Chafer licence: CC BY-SA 3.0)

Cincérek

A hegyen számos olyan cincér faj él, amely lágyszárú növényekben fejlődik. Vannak közöttük különböző virágcincérek, darázscincérek, védett és nem védett fajok.

Díszes darázscincér általában valamely pillangós virágú növényünkön találjuk.
(fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

 Foltos virágcincér (fotó: Adam.Leaf, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

Beporzóink bemutatását következő bejegyzésünkben folytatjuk.

Írta: Etter Dénes polgári természetőr 

       Vatai Anna Sas-hegy Természetvédelmi Terület és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

  Rosalia kötetek 8. Természetvédelem és kutatás a budai Sas-hegyen  (DINPI Budapest, 2012)

  Vásárhelyi Tamás: Beporzók védelmében (Magyar Rovartani Társaság, Budapest, 2022)

  www.izeltlabuak.hu

  Barbel Oftring: Milyen az élet a kertben?  (Sziget Könyvkiadó)

  https://www.europarl.europa.eu/topics/hu/article/20191129STO67758/a-mehek-es-mas-beporzo-fajok-csokkenesenek-okai-es-kovetkezmenyei

  https://agro.bayer.co.hu/media/dokumentumok/mehek_konyve.pdf

  https://magyarmezogazdasag.hu/2019/07/25/vadon-elo-mehekrol/  

  https://mme.hu/darazsgarazs-vagy-mehecskehotel

A Sas-hegy legfőbb értéke az állat és növényvilág sokszínűsége, melyet tanösvényünkön, vezetett túrán mutatunk be a látogatóknak.

A vegetációs időszakhoz igazodva a szezon márciussal kezdődik, ebben az esztendőben március másodikától várjuk az érdeklődőket. Hogy a kora tavaszi időpontban mit tudunk már megmutatni, az mindig az aktuális időjárási viszonyoktól függ.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Az elmúlt évben a március, a várakozásokkal ellentétben szegényes volt virágokban. 2022 ősze, 2023 januárja csapadékos volt, arra számítottunk, hogy gazdag virágzás várható. Az ősszel, télen lehullott csapadék azonban nem marad meg a Sas-hegyen, a repedezett szerkezetű dolomit nem tartja meg a vizet. Az utolsó téli csapadék az elmúlt évben február elején érkezett, és március közepéig nem is esett sem hó, sem eső. Így tavaly márciusban kevés kökörcsinünk, hegyi ternyénk és egyéb kora tavaszi vadvirágunk volt. Március közepétől azonban nyár végéig virágpompa várta a hegyre látogatókat, a rendszeresnek mondható csapadék hatására.

Milyen lesz 2024 márciusa?

Ebben az évben enyhe volt a január, február és időközönként csapadék is érkezett a Sas-hegy csúcsaira. Február közepén, az egész napos eső nem bátorította a látogatókat, hogy madárgyűrűző programunkra nagy számban eljöjjenek. (Szerencsére a madarakat nem zavarta az eső, és látogatóink is voltak.) A hegy növényvilágának azonban jót tett a lehullott csapadék.

Az idei szezont virágpompával indítjuk. Ha a hétvégén ellátogatnak hozzánk, már sok-sok vadvirágban gyönyörködhetnek.

Az ösvény mentén sárgállik a hegyi ternye, azt hiszem, ilyen szépnek még nem láttam őket.

Hegyi ternye (Alyssum montanum) (fotó: Vatai Anna)

Az apróságok tömegesen virítanak a dolomit törmeléken: tavaszi ködvirág, szirtőr (2022 tavaszán egyetlen növényt sem láttam ebből a fajból), galléros tarsóka és az árvácskák is megjelentek.

A Budai Sas-hegy „apróságairól” korábbi bejegyzésünkben olvashattak (fotó: Vatai Anna)

A melegebb mikroklímával rendelkező pontokon már virít a leánykökörcsin, de a hűvösebb, északi oldalon is ott várnak már a szürke bundás „gombócok” egy kis napsütésre. Virágzik a húsos som és több helyen virágba borultak a mandulafák is.

Leánykökörcsinek (Pulsatilla grandis) (fotó: Gulyás Kis Csaba)

És ha valaki különlegességre vágyik, akkor most érdemes ellátogatnia az ösvényünkre! Az északi oldal nyúlfarkfüves gyepe teljes virágzásban van. Az elmúlt tavasszal pihenőt tartottak ezek a növények, alig volt virágzó példány. Akkor, reménykedtünk, hogy csak a megelőző időszak nagyon száraz, aszályos időjárását próbálják kiheverni a növények. Most viszont kéklik a hegyoldal a virágbugáktól. 

A Budai nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana) jégkorszaki maradvány és bennszülött fajunk. Állományának 95 százaléka a Budai Sas-hegyen található
(fotó: Gulyás Kis Csaba)

Szóval, van mit megmutatni, és van mit megnézni tanösvényünkön, már a szezon elején is. Szeretettel várjuk Önöket!

Látogatási információk

A tanösvény túrákra online lehet jegyet váltani. Így próbáljuk biztosítani, hogy mindenki számára élmény legyen a séta az ösvényen. A látogatóközpontnál csak a fennmaradó helyeket, emelt áron értékesítjük.

Részletek: https://www.dunaipoly.hu/hu/helyek/bemutatohelyek/sas-hegyi-latogatokozpont

Nyitvatartás:

Szombat vasárnap 10.00-18.00,
tanösvény túrák indulnak 10.30, 12.00, 14.00, 15.30 órakor

Szerdától péntekig csoportok jelentkezését várjuk telefonon vagy e-mailben.

Telefon: + 36 30 408 4370
email: sashegy@dinpi.hu

És a végére egy kis játék. Jó szórakozást!

Írta és a játékot készítette: Vatai Anna

Február 24-én, Mátyás napján Téltemető családi napra vártuk a családokat, érdeklődőket a Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területen.

A népi megfigyelés szerint, „Mátyás, Gergely két rossz ember”, mert ilyenkor változik az időjárás: általában hidegre fordul és visszatér a tél. A másik megfigyelés szerint „Jeget tör Mátyás, ha talál. Ha nem talál, akkor csinál!” Mátyás azonban most nem talált jeget, a résztvevőket időnként borongós, de többnyire kellemes, gyakran napsütéses időjárás fogadta.

A program a hegylábi területen kezdődött, innen indulva kellemes sétával érkeztek vendégeink a látogatóközponthoz. Kollégáink közben meséltek az erdős részen folyó munkálatokról, a sűrű virágos kőrises átalakításáról, a kivágott bozót helyére telepített őshonos fajokról (molyhos tölgy, berkenyék, vadalma, vadkörte stb.). Az útvonal érintette Jane Goodall fáját is. A neves főemlős kutató 2019-ben járt nálunk és vadkörtefát ültetett itt. A kis fára fokozottan vigyázunk, és a környékbeli civilek segítségével próbáljuk életben tartani a nyári hőség idején.

Az erdőt elhagyva a túra útvonala a sziklagyephez érkezett, ahol már a tavasz hírnökei fogadták a résztvevőket. Sok helyen sárgállik a hegyi ternye, a dolomitos törmeléket közelről megvizsgálva a tavaszi ködvirágot figyelhettük meg, s az ösvény végén a szemfüles túrázók virágzó leánykökörcsint is láthattak.A látogatóközpontnál a tölgyerdőhöz kapcsolódó természetismereti játékok, magpogácsa készítés és a Szabadítsátok ki Józsit! nyomkereső játékunk várta a családokat. Kicsik és nagyok izgalommal vetették bele magukat a mesébe ágyazott kalandba, gyakorolták a térképolvasást, és különböző rejtvényeket oldottak meg, amivel segítettek „kiszabadítani” Józsit, a haragos siklót.

A jól sikerült nap után készülünk a szezonnyitóra. Március másodikától a tanösvényünkre is várjuk a látogatókat!

Szöveg és kép: Vatai Anna

A Budai Sas-hegy letűnt földtörténeti korok emlékeit is őrzi növények, vadvirágok formájában. Sokan épp ezekért a ritkaságokért keresik fel a hegyet és szeretnek idejárni – de ez is az egyik ok, ami a Természetvédelmi Terület létrejöttét és fenntartását indokolja.

Tél végén, kora tavasszal a kökörcsinek a hegy legnagyobb sztárjai. Valóban, a tanösvény legnagyobb „attrakciója” ilyenkor a kökörcsinek virágzása. De a kökörcsineken kívül sok apró növény is bontja szirmait. Egyesek közülük magukra hívják a figyelmet, mert apró termetük ellenére élénksárga színük vonzza a tekintetet - és persze, a nektárt keresgélő méheket is. Másokat viszont csak akkor veszünk észre, ha kicsit közelebb megyünk, azaz lehajolunk, leguggolunk a gyep szélén. A begjegyzésben néhány ilyen kis termetű, rövid életű (tenyészidejű) fajt szeretnénk bemutatni.

 Az első ilyen apróság a tavaszi ködvirág (Erophila verna (L.) Chevall).

A keresztesvirágúak családjába tartozik. A családnak számos  jól ismert faja van: termesztett növényeink közül ilyen a fejes káposzta, a vadvirágok közül a pásztortáska, erdei holdviola vagy a kövér daravirág (Draba lasiocarpa Rochel). Ez utóbbit azért is érdemes megemlíteni, mert angol nyelvterületen a tavaszi ködvirágra tudományos névként a Draba verna elnevezést használják, az Erophila verna csak szinonimaként szerepel.

A keresztesvirágú növényeknek négy sziromlevele van, kettő-kettő egymással szemben helyezkedik el, keresztet formázva.

Tavaszi ködvirág. (A fotó egy napsütéses februári napon készült.)

A tavaszi ködvirággal már február végén találkozhatunk a Sas-hegy nyílt sziklagyepeiben. Tömegesen virít a talaj közelében. Szára 4-16 cm magas lehet, nálunk inkább csak 4-6 cm-re nyúlik fel. Levelei tőlevélrózsát alkotnak. Mind a levelek, mind a szár erősen szőrözött. A virágok a szár csúcsán fürtökben nyílnak. A sziromlevelek mindössze 2-4 mm hosszúak, fehér színűek. A szirmok bevágottak,  ezért felületesen szemlélve, úgy tűnik, mintha nyolc sziromlevele lenne.

Termése kerek vagy lándzsás becőke, amely 6-20 mm hosszú kocsányon ül. Magjának mérete nem éri el az egy mm hosszúságot.

Száraz gyepeken kívül találkozhatunk vele homok pusztákon, utak mentén, legelőkön, de Nyugat-Európa tengerpartjain a homokdűnéken is.

A ködvirág után az apró szirtőr (Hornungia  petraea (L.)Rchb) bont szirmot. Előbb a déli oldal szikláin fedezhetjük fel, később a keleti, észak-keleti oldalon is feltűnnek virágai, ha elég közelről tanulmányozzuk a felszínt.  Nagyon rövid tenyészidejű: amikor a külső környezeti tényezők megfelelőek, virágai kinyílnak és rövid időn belül magot is érlelnek. Többnyire önbeporzók (ez igaz a ködvirágra is), magjuk sokáig képes kicsírázni. A nyári szárazság idején csak a talajban szunnyadó magok vannak jelen, a növény maga már  elpusztult, és nem is találjuk meg a sziklákon.

Apró szirtőr (Hornungia  petraea (L.)Rchb.)

Az apró szirtőr is a keresztesvirágúak családjába tartozik. Levelei szárnyasan 3-5 hosszúkás-tojásdad szeletre tagoltak. A virágok kicsik, sziromleveleik 0,5-1 mm hosszúak, a csészeleveleket legfeljebb kissé növik túl. Földrajzi elhelyezkedéstől függően március elejétől májusig találkozhatunk ezzel az aprósággal.

Az apró szirtőr elvirágzott példányai

Március második felében, szintén a nyílt gyepekben virágzik a galléros tarsóka (Thlaspi perfoliatum L.). Nem feltűnő növény, csak tömeges megjelenésével vesszük észre. Virága fehér színű, s az előzőleg bemutatott fajokhoz hasonlóan, rövid időn belül már csak a becőkéit látjuk, később már azt sem.

  Galléros tarsóka (Thlaspi perfoliatum L.)

„Galléros” jelzőjét leveléről kapta, amely szíves vállal öleli körül a szárat, mint egy gallér a nyak körül. Levelei hamvasak, szélük ép.  A száraz gyepek mellett gyomtársulásokban is előfordul.

Jól látszanak a hengeres szárat gallérszerűen ölelő levelek

A tarsókákat több faj képviseli a magyar flórában, köztük védettek is vannak.

Következő apróságunk az apró kőtörőfű (Saxifraga tridactylites). A kőtörőfűfélék családjába 580 faj tartozik. A fajok nagy része a sarki és az északi mérsékelt öv magashegységeiben gyakori.

A latin saxifraga magyar megfelelője a „kőtörő” elnevezés, azaz sziklákon találjuk meg a növényeket, s minden bizonnyal a kövek aprózódásában e növények  is szerepet játszanak. A névhasználattal kapcsolatban eszembe jut egy régi emlék. Sok évvel ezelőtt vezetővel másztunk fel a Szanda csúcsára. Túravezetőnk a növényeket bemutatva a varjúháj fajokat is kőtörőfű néven emlegette. A varjúhájaknak  saját családjuk van (varjúhájfélék családja), de rokonságban állnak a kőtörőfűfélékkel is, mert mindkét család a kőtörőfű-virágúak rendjébe tartozik.

 Apró kőtörőfű

Az apró kőtörőfű a Sas-hegy északi csúcsán, a hűvösebb oldalon a sziklák felszínén tenyészik. Kicsiny fehér virágai vannak, öt sziromlevéllel. A szirmok nagysága 2-3 mm. A szára 3-20 cm magasra nő, laza szerkezetű tőlevélrózsával, mely virágzásra gyakran elszárad. A szára pirosas színű. Rokon, védett faj a fürtös vagy buglyos kőtörőfű, mely főként az Északi-középhegység védett, maradvány (reliktum) faja.

Befejezésül jöjjön egy nevében apró, az előző fajok virágaihoz képest óriás, feltűnő virágú növényke, az apró nőszirom (Iris pumila L.).

A nőszirmok az egyszikűek osztályába tartoznak. Erről számos tulajdonságuk árulkodik: a virágtakaró egynemű, csak sziromlevelek alkotják, csészelevele nincs. A  sziromleveleket lepelnek nevezzük. A levelek erezete párhuzamosan fut, s ha a gyökérzetet is megvizsgáljuk, mellékgyökérzetet találunk.  Az apró nőszirom - nem meglepő módon - a nősziromfélék családjának tagja. A talajban gyöktörzse lapul, mely egyenletesen vaskos. A virágzó növény termete 10-15 cm magas. A szár nem hosszabb 5 cm-nél, a tőlevelek kard alakúak, a szárnál hosszabbak. A jellegzetes nőszirom virág a szár végén nyílik. A külső lepelcimpák visszahajlók, szakállasok. A lepellevél csöve megnyúlt. A virágok sötétlilák vagy halvány sárgák lehetnek. A Sas-hegyen mindkét színű előfordul. Az apró nőszirom is csak néhány napig díszlik, majd termést érlel. Magja toktermésben fejlődik. 

Az apró nőszirom védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.

Kép és szöveg: Vatai Anna

Felhasznált irodalom:

• Új magyar füvészkönyv I-II. Magyarország hajtásos növényei. ANPI, 2009
• Csapody I.- CsapodyV. - Jávorka S.: Erdő-mező növényei. MezőGazda Kiadó, 1993
• http://www.termeszetvedelem.hu/
• https://www.terra.hu/haznov/html/latidx.html#I
• https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/novenytan-novenytan/ch22s24.html
• https://www.plantarium.hu/2013/11/07/kereszeletu-novenyfajok/

A Budai Sas-hegyen az érkező tavasz elsőként nyíló színes virága a leánykökörcsin, tudományos nevén Pulsatilla grandis.

A leánykökörcsin a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó lágyszárú növény, Magyarországon védett. Természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

Leszakítani nem csak a mérgező hatása miatt, vagy éppen a védettsége miatt nem szabad, de nem is érdemes. Leszakítása után ugyanis ez a gyönyörű színes és élettől duzzadó virág percek alatt elhervad. De kiásni sem érdemes, mert a száraz gyepek társult virágaként a létfenntartásához szükséges nedvességet hosszú karógyökerével biztosítja. Ennek elvágása vagy elszakítása a növény gyors pusztulásához vezet!

A virág bár európai eredetű, tőlünk nyugatra már nem terjeszkedett. Keletre viszont igen! A nyelvészek szerint a magyarság egyik ősi virága, hiszen az ázsiai sztyeppéken is jól érzi magát. Így a honfoglaló magyarság már a nagy ázsiai sztyeppéken megismerhette a leánykökörcsin szépségét.

De mit mondanak a nyelvészek a magyar elnevezésről? Azt, hogy a nevében szereplő „kök”, az ó-török nyelvben kéket jelent. A „csin” pedig szláv eredetű szó, amely csinosat, rendeset, rendezettet jelent.

A Sas-hegy védett szubmediterrán oldalán a melegedő klíma hatására is a leánykökörcsin bundás bimbói egyre korábban jelennek meg. Idén a kedvező időjárási viszonyok miatt az első virág már január végén kinyílt.

Többéves megfigyelésem alatt nem volt példa erre még. Idén január 21-én kifejlett bimbót tudtam fényképezni, január 26-án pedig már a megnyílt virágot.

  A természet bölcsessége és az alkalmazkodó képesség érdekes jeleit láthatjuk ezen a gyönyörű virágon. Maga a korai virágzás is arra utal, hogy a megporzásban való verseny miatt inkább vállalja a leánykökörcsin a korai virágzás rizikóit: a hideget és a viszonylag kevés rovar jelenlétét. Utóbbiak a konkurencia hiányában szívesen végzik a beporzást a gazdag aranysárga porzók meglátogatásával, a kora tavaszi hideg ellen pedig hatásosan védekezik a növény az egészét beborító finom „szőrmebundájával”.

Ismét csak a természet bölcsessége nyilvánul meg abban is, hogy a virágzás utolsó harmadában, a magszórás idejére, a virág szára látványosan növekedésnek indul. Így a szárnyas magok magasabbról tudnak a szelek szárnyán elindulni és ezáltal messzebb tudnak repülni, biztosítva ezzel a fajfenntartás eredményességét.

Szöveg és kép: Etter Dénes polgári természetőr

Az év hüllőjének 2024-ben a kaszpi haragossiklót (Dolichophis caspius) választották.

A Sas-hegy hüllőfaunája hazai viszonylatban igen gazdagnak mondható, ami részben a hegy összetett és változatos klímájának köszönhető. A Magyarországon előforduló hét kígyófaj közül négy jelenlétét sikerült eddig a Sas-hegyről igazolni – köztük a kaszpi haragossiklóét, amely hazánk legnagyobb és egyik legritkább kígyója, hegylakóink közül pedig a legmagasabb természetvédelmi értékű faj.

 A kaszpi haragagossikló hazánk legtermetesebb kígyója: a felnőtt egyedek hossza meghaladhatja akár a 2 métert is. A szakirodalom a Balkánon 2,5 méteres példányokat is ismer, de nálunk nem nő ekkorára.

Igazi élőhelyei a hegy déli részen található szubmediterrán, száraz, meleg klímájú, sziklákkal, bokrokkal tarkított gyepfoltok. Kimondottan impozáns mérete ellenére azonban mégsem lehet vele könnyen összetalálkozni, mert az embert vagy a nagytestű ragadozókat, ha csak teheti, igyekszik messze elkerülni.

Ezüstösen fénylő barnásszürke, esetleg gesztenye barna alapszíne jól elrejti a kígyót a terepen. Egyik régebbi neve a „csíkos sikló” volt, ez a fajra igen jellemző, testének és farkának felső részén futó pikkelyek szalmasárga csíkjaira utal.

A Sas-hegyen elsősorban gyíkokat zsákmányol, de az eredeti balkáni élőhelyeken inkább más kígyófajok jelentik legfőbb zsákmányállatait. De zsákmányai között madarakat, kisebb emlősöket (elsősorban az ürgénél kisebb rágcsálókat) is találunk, amelyet furcsa módon gyakran élve nyel le.

Kimondottan nappali állat, a meleg nyári napokon a legaktívabb. Gyors anyagcseréje miatt sok zsákmányállatot kell elejtenie, ehhez pedig nagy vadászterületre van szüksége. Vadászterületét jó ismeri, rendszeresen bebarangolja és a hasonló méretű fajtársait kiűzi onnan.

További jellemzőit egy következő posztunkban olvashatják majd.

Kép és szöveg: Gulyás Kis Csaba

Idén nyolcadik alkalommal jelölték ki az év emlősét - ezúttal a hermelin (Mustela erminea) nyerte el a kitüntető címet.

A kiválasztás nem közönségszavazatokon múlott, mint a többi „Év faja” esetében. Az év emlősét a Vadonleső szakemberei nevezik meg. A kiválasztásában nem csak az adott faj természetvédelmi státusza játszik szerepet. Az elmúlt években a kijelölt fajon keresztül bemutatásra illetve a figyelem középpontjába kerültek különböző élőhely típusok is, azok szerepe az ökoszisztémában és a rájuk leselkedő veszélyek.  A Vadonleső honlapján megtalálhatjuk a hermelin, mint az év emlőse üzenetét:

A klímaváltozással és annak járulékos, sokszor rejtett negatív hatásaival,
az állati szőrméből készült ruhadarabok visszaszorításával,
a biológiai sokféleség megőrzésével, az idegenhonos inváziós fajok terjedésével,
az extenzív, vegyszermentes mezőgazdasági termelés szükségszerű kiterjesztésével,
valamint élő környezetünk folyamatos monitorozásával bizony foglalkoznunk kell!    

A hermelin szó német eredetű, németül „der Hermelin” állatunk neve.  Az angol kétféle elnevezést használ, „stoat” a nyári bundás  barna színezetű állat, „ermine” a fehér, téli bundás. A francia nyelvben is l’hermine az elnevezés. A hermelin szó nyelvünkben korábban csak a fehér prémre vonatkozott. Eleink még hölgyként, hölgymenyétként említették az állatot. Az Árpád-korban voltak hermelinvadászok, „hölgyészek”. A „hölgyészek” lakta falu első írásos említése 1277-ből származik. A ma is létező település Tolna megyében található, Hőgyész nagyközség. Kisragadozónk a nagyközség címerének motívuma.

Hőgyész címere (Forrás: wikipédia, free domain)

A hermelin a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába tartozik, s ezáltal közeli rokonságban van az elmúlt év emlősével, a vidrával.

Európától, Ázsia északi és középső tájain keresztül, Észak-Amerikáig széles körben elterjedt. Európa nagy részén, a mediterrán régió kivételével megtalálható. Új-Zélandra 1879-ben telepítették be.

Az év emlőse, a hermelin, talán a legkevésbé ismert, legkevésbé kutatott kisragadozónk, bár a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) kutatásai igyekeznek az állomány alakulását nyomon követni. Ennek ellenére kevés hazai adat áll rendelkezésre, gyakran a kutatók is külföldi adatbázisokat használnak.

Hogy kevéssé ismerjük a fajt, több okra vezethető vissza.

Egyrészt rejtőzködő életmódot folytat, az általa kedvelt élőhely típusokon nehéz megfigyelni, illetve könnyen összetéveszthető a külsőre hozzá nagyon hasonló menyéttel. Másrészt az állomány nagysága nagymértékben függ a zsákmányállatok populációinak nagyságától is. Amennyiben a zsákmányt jelentő rágcsálók állománya nagymértékben csökken, úgy a hermelinek száma is megcsappan és még ritkábban kerül szem elé.

Magyarországon az egész ország területén elterjedt kisragadozó a hermelin, de előfordulása foltszerű. A változatos, mozaikos szerkezetű, zavartalan, nedves élőhelyeket kedveli, melyet a táplálék készlet alapján választ. Hazánkban elsősorban tavak, patakok és csatornák mentén lelhető fel, de kedveli még a mezőgazdasági táblák szegélyiben, határaiban fellelhető bozótosokat, bokor sorokat, erdőfoltokat, ahol sok a rágcsáló. A nem túl sűrű viszonylag nyíltabb, vegyes faállományú erdőkben és fenyvesekben is megjelenhet, a tajga övezetben kimondottan erdei faj. A zártabb középhegységi erdeinkben csak ritkán fordul elő, az emberi településeket is kerüli.

Hermelin (Fotó: Kókai Szabolcs)

Testhossza 19-32 cm, farka: 8-13 cm hosszú. Lábai rövidek teste hosszú hengeres. A hímek a nőstényeknél nagyobb termetűek. Hátát felpúposítva mozog a talajon, gyakran úgy tűnik, mintha fel-le "pattogna".

Szőrzete évszaktól függően változik. Nyáron bundája vöröses barna, de hasa, torka, álla és mellső lábainak belső felülete fehér. Kemény teleken bundája általában fehér. Fontos faji határozó bélyeg, hogy farkának utolsó harmada minden évszakban fekete, e tulajdonsága alapján lehet könnyen elkülöníteni a menyéttől.

A téli fehér bunda a havas tájban rejtő szín. Az utóbbi években egyre ritkább a tartós hóborítás a tájakon, a sötét színű növényzetben a fehér bunda feltűnő, és evolúciós hátrányt jelent. Az átszíneződést egyesek szerint a hőmérséklet csökkenése indikálja, mások szerint a napok hosszának változása a kiváltó ok.  Ősszel és tavasszal „foltos” példányok is előfordulnak a színváltás közepette, de enyhébb teleken is megfigyelhető a részleges átszíneződés. 

Téli bundás hermelin vadászik

Említettük, hogy a hermelin elnevezést a téli gereznára használták régen. A sűrű, tömött hófehér bunda a fekete folttal értékes szűcstermék volt a középkorban, királyi palástok készültek belőle. III. Edward angol király rendelete alapján hermelin prémet kizárólag a királyi család tagjai viselhettek. A fekete foltok száma, és elhelyezkedése a ruházaton, a viselőjének rangját jelezte.

II. Erzsébet angol királynő koronázási palástjának szegélye hermelinprémből készült 
(Fotó: wikipédia, free domain)

A hermelinek magányos állatok. Mind a nőstények, mind a hímek territóriumot tartanak, bár a hímeké jóval nagyobb. A nőstény csak a párzási időszakban fogadja el a hím közelségét.

A nász időszaka vitatott, egyes nézetek szerint ez kora tavaszra esik. Mások úgy tartják, május-június a párzás időszaka. Ilyenkor a megtermékenyített petesejt késleltetve ágyazódik a méhbe, a vemhesség akár 10 hónapig is tarthat. Tavasszal, a hőmérséklet emelkedésének hatására a csíra fejlődése felgyorsul. A hermelin nem ás magának kotorékot. Vackát elhagyott épületekben, kőrakások üregeiben, nagyobb odvas fákban és az elfogyasztott nagyobb rágcsálók üregeiben készíti el. Általában szőrrel béleli, ritkábban leveleket is felhalmoz. Az utódok március és május között jönnek a világra. Évente csak egyszer ellik, rendszerint 4-8 kölyökből áll az alom. A kicsik vakon jönnek a világra, szemüket 35-42 nap után nyitják ki. 7-12 hetes korukig szopnak és 10-12 hetes korukra már önállóan képesek zsákmányt ejteni. A kölykök 3-4 hónapos korukig az anyjukkal maradnak, ősszel saját területet keresnek maguknak.

 A hermelin ragadozó, általában a pocokfélékkel táplálkozik. Nálunk élőhelytől függően elsősorban a mezei pocok, a vízi pocok, az erdei pocok és az erdei egerek a fő táplálék fajai. Ezenkívül, kifoszthatja a madarak fészkeit, elkaphatja a madarakat, illetve a mezei és üregi nyúl fiatal egyedeit is. A kaposvári Egyetem Ökológiai munkacsoportjának vizsgálata alapján a nyúlfiak fogyasztása hazánkban nem bizonyítható.  Ügyes, technikás vadász, így nálánál nagyobb préda legyűrése sem okoz problémát számára. Az Egyesült Királyság területén gyakran üregi nyulakat zsákmányol.

A videóban David Attenborough tolmácsolásában követhetjük végig, ahogy a hermelin egy nála tízszer nagyobb nyulat zsákmányol

A nemek közötti méretkülönbség hatással van a zsákmányolt állatok milyenségére is. A kisebb termetű nőstény a rágcsálókat követni tudja azok járataiban is, és azokkal táplálkozik. A nagyobb termetű hím már nem fér be a földalatti járatokba, viszont nagyobb prédát is meg tud fogni. Táplálékszegény időszakban pedig dögre is rájárhat. Ritkán cickányféléket, peleféléket, gyíkokat, közepes termetű madarakat és gyümölcsöket is fogyaszthat.

A hermelin Magyarországon 1974 óta védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Kis termete mellett, különleges élőhely igénye is sérülékennyé teszi. Legnagyobb veszélyeztető tényező az élőhelyek megszűnése, átalakulása. Mivel vizes élőhelyek közelében telepszik meg, az ezen területeket érintő változások, elsősorban a klímaváltozás hatásai valamint az idegenhonos vagy inváziós fajok elterjedése közvetlenül hat a hermelin populációira is. Élőhelyeinek eltűnése, a táplálék fajok egyedszámának kiszámíthatatlan ingadozásai, a nagytáblás, monokultúrás mezőgazdasági művelés, a nagyfokú vegyszerhasználat, a mezsgyék, bokrosok felszámolása,( - itt vagyunk megint, mint a vetési konkoly, vagy a  beporzók esetében -) és a kóbor kutyák és macskák mind-mind veszélyeztetik fennmaradását.

 Ezzel, az év fajait bemutató sorozatunk végére értünk, de a feladvány most sem marad el.

Köszönjük Kókay Szabolcsnak a rendelkezésre bocsájtott fényképet!

Írta és a feladványt készítette: Vatai Anna

Közreműködött: Balogh Dániel PhD hallgató

Felhasznált irodalom:

Dr. Lanszki József-Bíró Janka: A válogatós hermelin  (Természetbúvár, 2006/6. szám)

Garancsy Mihály:  Poszteren a hermelin  (Természetbúvár, 2015/3. szám)

Pannon Enciklopédia - Magyarország állatvilága. Budapest: Duna Kanyar 2000 Kiadó, 1996.

https://www.discoverwildlife.com/animal-facts/mammals/how-to-tell-the-difference-between-a-stoat-and-a-weasel/

https://www.britannica.com/animal/ermine-mammal

https://www.wildlifetrusts.org/wildlife-explorer/mammals/stoat

https://a-z-animals.com/animals/stoat/

https://www.youtube.com/watch?v=BeS9x36X9T8

https://www.xn--vadonles-8sb.hu/evemlose/2021

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/h-F2416/hermelin-F253B/

Kedves Olvasók!

E heti bejegyzésünket kicsit rendhagyó módon kezdem. A múlt héten a beporzós poszt szerkesztése közben tűnt fel, hogy egy korábbi írás, (Az év kétéltűje) nincs "élesítve". A bejegyzést még január végén készítettük, és a feladvány megfejtését Az év fája posztban meg is osztottuk. Emlékeim szerint, még január végén nyilvánossá tettem az írást. De lehet, hogy nem történt meg a közzététel, vagy újból vázlatba raktam. Most már nem tudom kideríteni, mi is történt. A feladvány megfejtését viszont újból elmondom:  Mivel mindkét béka ugrott, azaz volt négy darab lába, mindkettő felnőtt, azaz kifejlett volt. A "békagyerek" ebihal névre hallgat.

És akkor jöjjön a beporzókhoz kapcsolódva az év rovarának részletesebb bemutatása.

Az év rovara: a kacsafarkú szender

 (Macroglossum stellatarum)

Időnként hallhatjuk gyerekektől, de néha akár felnőttektől is, hogy kolibrit láttak a kertjükben, virágosládájuk közelében. Sokan csak megmosolyogják, gyerek fantáziának esetleg félrebeszélésnek gondolják az efféle megfigyeléseket. Mint tudjuk, a legtöbb elbeszélésnek is van alapja, de természetesen nem találkozhatunk kolibrivel Európában. Amit láthattunk nem a madarak osztályában fellelhető, hanem egy szép és különleges, de egyben furcsa lepkefaj, amelynek még magyar elnevezése is mulatságosan cseng; kacsafarkú szender.

A szenderek többsége éjjel repül, a kacsafarkú szender a kivételek közé tartozik, két társával, a dongószenderrel és a pöszörszenderrel együtt a nappal aktívlepkék táborát gyarapítja.

Nappali lepkék a Sas-hegyen

(Fotók: Vatai Anna)

A kacsafarkú elnevezést a potroh végén található fekete-fehér farpamacsnak köszönheti.  A kacsafaroknak a repülés során főleg a kormányzásban és manőverezésben van fontos szerepe. A kacsafarkú szender és a kolibri hasonlóságai valószínűleg a nektárral való táplálkozás speciális életmódjához való alkalmazkodás következtében alakultak ki, szép példát szolgáltatva a konvergens evolúció elméletére. (Különböző fajok, különböző módon, de ugyanabba az evolúciós irányba fejlődnek.)  A kolibrihoz hasonlóan ennek a fajnak is a fő tápláléka a virágok nektárja. Előnyben részesíti a hosszú vékony, tölcséres megjelenésű rengeteg nektárt termelő virágokat. Az ilyen jellegű virágok nektáriumai ugyanis más rovarfajok számára nehezebben elérhetőek, ám a kacsafarkú szender hosszan kinyújtott, pödörnyelvével könnyen hozzájuk fér, így nem kell versengenie a többi nektárfogyasztó ízeltlábúval.

Táplálkozás közben, akár egy kolibri, gyors szárnycsapásokkal a virágok előtt és fölött egyhelyben lebeg. Kutatások bebizonyították, hogy képes megjegyezni bizonyos virágok helyét melyeket minden nap ugyanabban az időpontban meglátogat. Szintén a kolibrihez teszi hasonlatossá, hogy látása fejlett, így könnyen megtalálja a táplálékát szolgáltató virágokat.  Képes érzékelni a legapróbb mozgást is, ennek köszönhetően könnyen el tud menekülni a ragadozók és más potenciális veszélyforrások elől.

 Ennek a 40-55 mm nagyságú szendernek tömzsi, dúsan szőrözött, bundás benyomást keltő teste, és vaskos csápokkal díszített nagy feje van. A hímek és a nőstények egyforma kinézetűek. A szárnyuk alakja színezete és mozgása is hasonlít a kolibrijére. Elülső szárnyai barnásszürkék, két fekete zegzugos vonallal téve tökéletessé a fakéreghez hasonlatos álcát.  Hátulsó szárnyai narancssárgák. Szárnyfesztávolsága körülbelül 5 cm. Ezekkel a szárnyakkal képes 1 másodperc alatt akár 80-szor is csapni.

Pihenő kacsafarkú szender. Egy sötétebb fakérgen észre se vennénk.

(Fotó: Szabóky Csaba)

A kacsafarkú szendernek nagy az elterjedése: megtalálható Európa és Ázsia nagy részén, valamint Észak-Afrikában. A hidegebb területeken élő populációik, így a nálunk élő állományok egy része is vándorol, a telet a mediterrán térségben, Észak-Afrikában, illetve India déli részén töltik. A melegebb éghajlatú területek felé irányuló vándorlást a hűvösebb időjárás és táplálékhiány miatt általában már ősszel megkezdik. Habár, ez nem az egész magyar populációra igaz, másik részük megpróbál áttelelni. Egyes Dél-Magyarországi szubmediterrán jellegű területek kivételével általában ez az áttelelés nálunk ritkán sikeres, ám azok az egyedek melyeknek valami védett helyen sikerül túlélniük a telet, nagyon korán akár már március során is megjelenhetnek.  A Sas-hegyen az idén láttunk már repülő kacsafarkú szendert. Hazánkba már április elején megérkezhetnek délről egyedek és azok utódai. Az azévi elsőként megjelenő példányok nálunk petéznek le és utódaik augusztus és szeptember környékére fejlődnek ki. A nyár további részében a második hullámként délen kifejlődött 2. nemzedékhez lehet szerencsénk.

Élőhely szempontjából nem válogatós ez a lepke, ugyanúgy megtalálható a városi környezetben, parkokban, kertekben, mint az erdőszéli tisztásokon, virágos réteken, vagy a sziklagyepeken. Megtelepedését és elterjedését inkább a táplálékul szolgáló, nektárban gazdag virágok mennyisége és elhelyezkedése határozza meg. „Városi kertészként” is közelünkbe csalogathatjuk, például, a balkonládákba ültetett petúniával, vagy a kertbe telepített nyári orgonával.

Kolibriként lebegő kacsafarkú szender petúnián táplálkozik

(Fotó:Berkó Gyöngyi)

Az olyan melegebb és a faj szempontjából táplálékban gazdagabb területeken, mint Észak-Afrika és Spanyolország egy év leforgása alatt akár három, vagy négy alkalommal is lepetézhetnek. A nőstény egyesével vagy kisebb csoportokban rakja le akár 200 zöld petéjét a leendő hernyónak megfelelő tápnövény levelének fonákára. A tápnövények elsősorban a buzérfélék (Rubiaceae) családjából kerülnek ki, de a csillaghúrok (Stellaria), füzikék (Epilobium) és sarkantyúvirágok (Centranthus) nemzetségének fajaira is bízhatja utódait. A szender hernyója zöld színű, a hátoldalán egy-egy fehér oldalsávval és apró fehér pontokkal. Farka kék, de a vége feketébe hajlik. Bábozódás előtt bebarnul. A lárva kor hossza az éghajlattól is függ, melegebb területeken akár 20 napra is lecsökkenhet. A bebábozódás alacsony növények összehúzódott levelei között készített szövedékben, vagy a talajon történik.

A faj nálunk nem védett, viszonylag gyakori. Ám jelentős szerepe van a védett növények, mint például az István-király szegfű megporzásában.

 A Sas-hegy Natura 2000 terület jelölő faja, az István-király szegfű, táplálkozó kacsafarkú szenderrel

(Fotó: Halász Antal)

Ismét egy feladvány, mellyel tesztelhetik biológia tudásukat. Jó szórakozást!

Írta: Balogh Dániel PhD hallgató

 A feladványt készítette:  Vatai Anna 

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

Dr.Helgard Reichholf Riehn: Lepkék, Magyar Könyvklub, Természetkalauz sorozat

Szabóky Csaba: Magyarország védett lepkéi I-II.OrbiculosaKiadó, Érd, 2020

Sabine Steghaus-Kovac: Rovarok, MI Micsoda sorozat, 82. kötet,Tessloff ésBabilo Kiadó, 2002

Heike Herrmann-Andreas Zeugner: Vadvirágok, MI Micsoda sorozat, Tessloff ésBabilo Kiadó, 2004

Pannon nciklopédia, Magyarország állatvilága, Duna Kanyar Kiadó, 1996

Dr. Vojnits András: Kétlaki ízeltlábúak, Természetbúvár, 2005/2. szám

Dr. Molnár V. Attila: Börtönvirágok, Természetbúvár, 2006/2. szám

Dr. Vojnits András: Zsindelyezett lepkeszárnyak, Természetbúvár, 2006/3. szám

Dr. Pécsi Tibor:Szunnyadó lárvák és bábok, , Természetbúvár, 2014/4. szám

https://www.youtube.com/watch?v=JHySy2yspvM

http://www.macrolepidoptera.hu/lepke/Macroglossum-stellatarum_hun

https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Termeszet/2019_02_22/kis_hazank_kolibrije_a_kacsafarku_szender

http://jasius.hu/lepidopterology/macste.html

https://www.europeana.eu/hu/item/2023901/NatEu_HNHM_Zoology_HNHM_LEP_Macroglossumstellatarum_pdf

https://www.turistamagazin.hu/hir/kacsafarku-szender-a-magyar-kolibri

https://mttmuzeum.blog.hu/2019/04/17/kolibrik_magyarorszagon

https://www.mme.hu/kacsafarku-szender

Az év kétéltűje: A ZÖLD VARANGY 

(Bufotis viridis)

Az MME Hüllő és Kétéltűvédelmi Szakosztálya 2012-ben csatlakozott az „Év faja” mozgalomhoz.

Azóta felváltva egyik évben hüllőt, másik évben kétéltűt választanak az év fajának. 2021-ben a kétéltűek kerültek sorra. Az év fajának a zöld varangyot (Bufotis viridis) választották.

A törzsfejlődés során a kétéltűek voltak az első élőlények, amelyek a szárazföldet igyekeztek meghódítani. Erre kb. 400 000 000 évvel ezelőtt került sor. A szárazföldi léthez való alkalmazkodás sok újítással járt. A talajon való mozgáshoz kialakultak a lábak, ujjakkal a végükön. A légzéshez az oxigént már nem a vízből, hanem a levegőből kellett felvenni, kialakult a tüdő is. Veszélyt jelentett a kiszáradás, erre is megoldást kellett találni.

Az alkalmazkodás azonban nem teljes. A kétéltűek - és ez az elnevezés valóban találó- életük egy szakaszát vízben töltik, elengedhetetlen valamely víztest közelsége. A szaporodásuk vízhez kötött, fejlődésük első szakasza a vízben zajlik, még ha kifejlett állapotban a szárazföldön is élnek. Ezen kívül, a bőrük mirigyváladéka megvéd a kiszáradástól, de rendszeresen újra kell nedvesíteni, vagy legalább is, páradús, nyirkos környezetre van szükségük.

A magyarországi kétéltűek két nagy rendbe tartoznak. A farkos kétéltűek – mint például a foltos szalamandra és a gőték, valamint a farkatlan kétéltűek, a békák.

A zöld varangy Magyarország leggyakoribb kétéltűje, összetéveszthetetlenül jellegzetes mintázata könnyen elkülöníti a többi hazai békafajtól. Rejtő színezete van, mondhatni ő a klasszikus terepminta birtokosa. Teste halványszürke alapon zöld foltokkal tarkított. Mintázatát gyakran narancssárgás vagy vöröses pontok díszítik.

Óriási az elterjedési területe, a Duna forrásától Nyugat-Kínáig, Svédország déli részétől a Szahara elszigetelt kis oázisaiig megtalálható. Sztyeppi fajként jól alkalmazkodott a szélsőséges körülményekhez, a hideg telekhez és a meleg száraz nyarakhoz. Még a kiszáradást is tűri bizonyos mértékig. Gyakran találkozhatunk vele lakott területen, az ember alkotta mesterséges környezetben, de kőbányákban, szőlőskertekben is előkerül. Hazánkban szinte minden településen előfordul, egyedsűrűsége gyakran nagyobb a mesterséges környezetben, mint a természetben.  A nyíltabb területeket kedveli, a sűrű zárt erdőket elkerüli, de erdős területen lévő településeken is megtalálható.

Az ember közelében való felbukkanása lehet az egyik oka, hogy számtalan mesében, népdalban, mondókában is szerepel béka.

A mesék elvarázsolt királyfija béka alakjában várja megmentőjét, a boszorkányok is gyakran kígyót-békát kiabálnak.

Eredeti fotó: Hock Ferenc

Sőt, a „varasbéka” (varangyok) eredetére magyarázatot adó mesét is találunk a magyar népmese kincsben. (A béka, a kolbász és az egér)

A varangyokat sokan a „nemszeretem” állatok között tartják számon, és a mai napig számos hiedelem van velük kapcsolatban.

Mivel szárazföldi élethez alkalmazkodtak, bőrük kevésbé nyirkos, inkább száraz tapintású.

Erőteljes testfelépítésűek, a nőstények a nagyobb termetűek. Míg a hímek általában 7-8 cm, a nőstények 9-10 cm hosszúak.

Bár lábai rövidek mégis fürge ugrásokkal képes előrehaladni. Szárazföldi életmódjához illően kicsik az ujjai közötti úszóhártyák.

Tekintete barátságos, pupillája vízszintesen tojásdad alakú, szivárvány hártyája aranyzölden pettyezett. Ez utóbbi tulajdonsága is megkülönbözteti a rokon barna varangytól.

Másik határozó bélyege a szeme felett található, közel függőlegesen álló fültőmirigyek. E mirigyek, és bőrének mirigyei is mérgező anyagot (bufotoxin) választanak ki. A varangyokhoz kapcsolódó hiedelmek vagy félelmek azonban eltúlzottak. A zöld varangy védekezésül termeli a mérget, a rá vadászó állatok hamar meg is tanulják, hogy rossz ízű, és később elkerülik. Az emberre veszélytelen a méreg normál körülmények között, de a „királyfi” csókolgatása okozhat emésztő szervrendszeri vagy szív és érrendszeri panaszokat. A varangyok váladéka szembe, vagy nyálkahártyára jutva égető érzést okozhat, de bő vízzel lemosva hamar elmúlnak a tünetek.  Az ilyen kellemetlenségeket úgy tudjuk elkerülni, ha nem vesszük kézbe az állatokat.

A zöld varangy ragadozó, tápláléka főleg rovarokból, csigákból, férgekből, pókokból és ászkákból áll. Leginkább hajnalban és éjjel aktív. Nappal valamilyen búvóhelyre van szüksége, fatuskók alatt vagy a talaj, esetleg sziklák repedéseibe húzódik, vagy a kert árnyas végében bújik el.

A telelésből március táján jönnek elő, a párzás ideje április-május tájékára esik. Ekkor a zöld varangyok gyakran több kilométernyi utat is megtéve keresik fel a vizeket. Emiatt nagy eséllyel válnak gázolás áldozatává.

Nem ragaszkodik egy víztérhez, bármilyet felhasznál szaporodásához, nemcsak tavacskákat, de nagyobb pocsolyákat és még az enyhén sós szikes tavakat is felkeresi, de a fél méternél mélyebb vizeket nem kedveli. A hím hanghólyagjával egy tücsök énekére emlékeztető „pirregő” hangot hallatva hívja leendő párját.

A nőstény megérkezése után a hím a vízben felkapaszkodik a hátára majd egy álpárzásnak nevezett öleléssel (amplexus) serkenti a nőstényt a peterakásra. A nőstény 2-4 m hosszú, akár 10 000 petét tartalmazó petezsinórt enged a vízbe, amelyet a hím külsőleg termékenyít meg. A petéből először ebihal lesz, majd az átalakulását követően válik vízi lényből szárazföldivé, kiérdemelve a kétéltű elnevezést.

Az időjárás hidegebbre fordultával októberben téli pihenőre vonulnak. A településeken fagymentes menedéket nyújtanak a vízóra aknák is, viszont tavasszal gyakran segítségre van szükségük a varangyoknak, hogy onnan kijussanak.

A zöld varangy hazánkban – a többi kétéltűhöz és hüllőhöz hasonlóan – minden fejlődési állapotában védett. (Tehát a peték és ebihalak is védettek!) Természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Nemzetközi szinten a Vörös listán szerepel, bár kevésbé veszélyeztetett besorolású.

Hazánkban állománya stabilnak mondható, de számos veszélyeztető tényező fenyegeti.

A klímaváltozás következtében az erősödő  felmelegedés következtében előfordul, hogy a szaporodásra választott kisebb állóvizek idő előtt kiszáradnak, a még ebihal állapotban lévő békák elpusztulnak.

Az ebihalak számos más élőlény étlapján is szerepelnek, rovarlárvák, halak, vízimadarak tizedelik őket.

Ha kertünkben zöld varanggyal találkozunk, ne bántsuk, a rovarok fogyasztásával nagy hasznot hajt!

A szaporodó hely megközelítéséhez gyakran forgalmas utakon kell átkelniük a kétéltűeknek, gyakran eshetnek autók áldozatává. Az utóbbi idők út és vasútépítéseinél béka alagutak kerültek kialakításra, de sok helyen továbbra is szükség van a békamentők segítségére. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén Farmoson, Tata, Tardos és Tarján külterületén, valamint Hont térségében rendszeresen kialakításra kerülnek békaterelő kerítések, és önkéntes csapatok segítik a kétéltűeket, nem csak a zöld varangyokat, eljutni a szaporodó helyükhöz. Aki szeretne bekapcsolódni a békamentő munkába, az a  https://www.dunaipoly.hu/hu/  honlapon a programok között keresheti meg az aktuális felhívásokat február végén -márciusban.

 Írta:  Morvai Gyöngyi környezeti nevelő

és  Vatai Anna látogatóközpont vezető

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

Felhasznált irodalom:

-Günter Diesner, Josef Rerinchholf: Kétéltűek és hüllők, Mosaik Verlag GmbH, München, 1997, Magyar könyvklub, 285 p.

-Puky Miklós, Schád Péter, Szövényi Gergely: Magyarország herpetológiai atlasza, Budapest, 2005, Varangy Akciócsoport Egyesület, 207 p.

-Kovács Tibor: Békák, Budapest, 2016, Budapest Zoo, 128 p.

 -Pannon Enciklopédia, Magyarország állatvilága, Budapest, Dunakanyar 2000 Kiadó, 1996

 - Dr. Nádai Magda: Élővizek mindörökre, III. Béka barátkozó Bafila Kiadó 2015

Beporzók napjára: Lepkék, méhek, rovarok

Magyar kezdeményezésre, 2018-ban bővült a zöld jeles napok köre egy koratavaszi dátummal, március 10-vel. Ez lett a Beporzók Napja. Külön a méheknek szentelt jeles nap a Méhek Napja (április 30.) és a Méhek Világnapja (május 20.). A Beporzók Napja egy kicsit több ennél, hisz minden beporzásban közreműködő élőlény fontosságára hívja fel a figyelmet.

Mi is az a beporzás?  A növények ivaros szaporodásának az a része, amikor a magkezdeményre - a nyitvatermők esetében- vagy a női ivarlevélre (termő, vagy bibe) – a zárvatermők esetében - a hím ivarlevelekből (porzó) virágpor kerül.

A beporzást végezheti a szél, mint például a gabonafélék vagy a diófa esetében. Ilyenkor a virágok kicsik, nem feltűnőek, gyakran hiányosak.

A virágport, vagy pollent szállíthatja a víz is, egyes hínárfajok így termékenyülnek meg.

A leggyakoribb közreműködők a különféle állatok. A trópusokon madarak, emlősök is részt vesznek a munkában, de a virágpor szállítását nagyrészt rovarok végzik. Hazánkban is rovarok a legfőbb beporzók.

Háziméh leánykökörcsinen

Ha a beporzókat emlegetjük, akkor legtöbbször a méhek jutnak eszünkbe, azon belül is a háziméh.  A háziméhek azonban nem elegendőek az összes beporzás elvégzéséhez, csak részben pótolják vadon élő rovartársaikat. Az Európában termesztett növényfajok kétharmada rovarbeporzású. Hogy friss zöldség, gyümölcs kerüljön az asztalunkra, hogy virágokban gyönyörködjünk, számtalan rovarfaj közreműködésére van szükség. Az elmúlt években sorozatosan jelentek meg híradások a beporzó fajok megfogyatkozásáról, eltűnéséről, a mezőgazdasági táblák mellé telepített háziméh családok mérgezéséről.

Miért is foglalkozzunk a beporzókkal?  Magyarázatként álljon itt a Magyar Rovartani Társaság honlapjáról származó szellemes idézet:

„A dinoszauruszok letűnése óta a zárvatermő növények és az őket beporzó állatok jelentős fejlődésen mentek át. Az ember főszereplővé lépett elő az evolúcióban. A virágos növények és mi ezer szállal vagyunk összekötve (babtól baracklekvárig, bútorfától biodízelig). Nem feledhető az a sok öröm sem, amit nekik köszönhetünk (illatos, tarka virágos rét, egy szép csokor virág), a sok beporzó és egyéb rovar pedig kell azért is, hogy legyen madárdal, és ne kelljen sokáig szagolni, amit nem szeretnénk.”

A budai Sas-hegy Természetvédelmi terület  sokszáz növényfajt számláló sziklagyepei nem csak a különleges, bennszülött vagy maradvány növényfajok menedékei. Koratavasztól késő őszig, de gyakran akár a még decemberben is virító növények gazdag, változatos étlapot kínálnak a terület rovarvilágának.

Változatos növényvilág-változatos rovarvilág a Sas-hegyen

( Felső sor: sárgalábú álcincér, kígyószisz törpepoloska, sakktábla lepke 

 Középső sor: feketecombú keskenyfedős cincér, háziméh   

           Alsó sor: közönséges virágdíszbogár, boglárka, kövi poszméh)

A különböző virágos növényeket egyenesszárnyúak (szöcskék, sáskák), méhek, poszméhek, legyek, darazsak, bogarak, poloskák, hangyák és természetesen lepkék látogatják.

Ez utóbbiakról, azaz a lepkékről, az év rovaráról, a kacsafarkú szenderről és általában a szenderekről Szabóky Csaba lepkésszel, a Magyar Rovartani Társaság és a Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület tagjával, számos szakkönyv szerzőjével, a Sas-hegy lepkefaunájának kiváló ismerőjével beszélgettem. A beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják az alábbiakban.

Szabóky Csaba néhány munkája

„-Az év rovara a kacsafarkú szender. A rovarok osztályán belül a szenderfélék családjába tartozik.  Mit kell tudnunk a szenderekről?

Sz. CS.: -Magyarországon 20 szenderfaj él, ezek közül három faj nappal repül, a többi éjszakai életmódú.

Ez utóbbiakat különböző csapdázási módszerekkel vizsgálják a lepkészek.

Az éjjeli lepkék egy része felkeresi a mesterséges fényt. Az éles fénnyel megvilágított, kifeszített lepedőre alkonyattól kezdve az éjszaka folyamán különböző időpontokban jelennek meg a lepkék, attól függően, hogy mikor indulnak táplálkozni. A szenderek a nevüket viselkedésmódjukról kapták. Ugyanis a fényre repülő szenderek leülnek, kicsit elbóbiskolnak,  és nappal is alszanak, szenderegnek. A nyelvújítás korában keletkeztek más, találó elnevezések is, amelyet nyelvünk nem tartott meg. Ilyen például: „alkonyász”, mert alkonyatkor repül, vagy „éjfélész”, mert éjfél tájban repül a lepke.

A szenderek egy része a hernyó tápnövényéről kapta a nevét, többek között a kutyatej szender, tölgyfa szender, galaj szender. De persze vannak olyanok is, amelynek a nevéből nem következtethetünk a tápnövényre, mint a kacsafarkú szender, vagy sávos szender esetében.

A nappal repülő szenderek közé tartozik a kacsafarkú szender, a dongó szender és a pöszörszender.

A szenderek közel egyharmada (6 faj) természetvédelmi oltalomban is részesül.

-Mi jellemző a szenderekre?

Sz. CS.: A szenderek zömök testfelépítésűek, szárnyaik kis felületűek a testükhöz viszonyítva. Ebből következik, hogy repüléskor gyorsan kell a szárnyaikat mozgatni.  Jól repülnek, van amelyik 60 km/órás sebességre is képes.

A szenderek között vannak vándorlepkék. A kacsafarkú szender is a Földközi-tenger mentén telel, ahonnan tavasszal vándorol egyéb szenderfajokkal együtt észak felé. A lepkék is különböző útvonalakon közlekednek vándorlásaik során, mint a madarak. Példaként tegyük fel, a déli határt Szeged környékén átlépi a lepke, majd általában a Pannon vándorútvonalat követve észak-nyugat felé, a Bécsi-medence irányába folytatja útját. Ezekre az információkra a lepkék csapdázása és jelölése révén derül fény.

Fénycsapdázás a Sas-hegyen

A lepkészek nem gyűrűzik a lepkéket, hanem színes festékkel a bal elülső szárnyon jelölik őket. A jelölt egyedeket dokumentálják, majd az esetleges visszafogások alkalmával összevetik az adatokat a jelöléskor rögzített információkkal. Vándorlásuk során, ha megfelelő körülményeket találnak a szenderek, próbálnak kolonizálni, azaz szaporodnak, petét raknak. A bábokból kikelő lepkék még abban az évben továbbhaladhatnak észak felé. Azonban ezek a délről északra vándorló fajok imágóként nem képesek nálunk áttelelni, megfagynak.

 -A szenderek fejlődése követi a már általános iskolában tanult pete-lárva-báb-imágó (kifejlett rovar) sorrendet, azaz teljes átalakulással fejlődnek. Van-e valamilyen különlegesség a szenderek metamorfózisa során?

Sz. CS.: A palearktikumban (a trópusoktól északra fekvő európai és ázsiai területeken) előforduló fajok jól kutatottak, a tudomány számára új faj csak elvétve fordul elő. Egy-egy lepkefajt akkor ismerünk, ha nem csak a repülő állatot ismerjük fel és tudjuk mikor repül. A lepkék biológiája igen komplex, túlmutat a teljes átalakulás fejlődési menetén. Sok olyan tényező van, amit meg kell ismerni, figyelembe kell venni, hogy megértsük a rovar életciklusát. Ez hosszas megfigyelési, kutatási folyamatot igényel.

A lepkék esetében felmerül a kérdés, hogy az adott tájon egy vagy több nemzedéke van a lepkének. A kacsafarkú szender esetében két nemzedéket említ a szakirodalom.  Vannak azonban olyan lepkék, amelyek repülnek koratavasszal, majd eltűnnek és ősszel újra megjelennek. Lehet, hogy ősszel a második nemzedék repül, de az is lehet, hogy ugyanaz a nemzedék repül ősszel is. A közbenső időben pihenőidőszaka van a rovarnak, a szaknyelv ezt diapauzának hívja. (Ez a jelenség bogarak esetében is megfigyelhető.) Tehát, fontos az alapos kutatómunka, hogy pontos információkat kapjunk a fajok biológiájáról.

A Sas-hegyen élő néhány szender faj

(Fotók: Szabóky Csaba)

A szenderek imágó állapotban virágokon táplálkoznak, pödörnyelvükkel nektárt szívogatnak. A táplálkozásnak fontos szerepe van a peték érési folyamatában. A virágokról olyan vitaminokat is begyűjtenek a lepkék, amelyek a sikeres utódláshoz szükségesek. És persze közben megporzást is végeznek.

A szenderek a talajban bábozódna be. Kövek, sziklák alatt, növények tövében laza szövedéket készítenek az átalakulásuk utolsó szakaszához. A bábozódásra kiválasztott hely gyakran távolabb van a hernyó tápnövényétől.

-Milyen veszélyek fenyegetik lepkéinket, és általában a rovarokat ?

SZ. CS.: Röviden válaszolva: a civilizáció. Ha körülnézünk, mindenütt építkezést látunk. Egy-egy telken állt egy épület, de a terület nagy részét valamilyen növényzet borította, ami élőhelyet biztosított különböző állatoknak is. Az elbontott házak helyén kétszer, háromszor akkora épületek nőnek ki a földből, kihasználva, vagy akár túllépve a maximális beépíthetőséget. A korábbi élőhelyek, még ha fajszegények is voltak, eltűnnek, és végül jön a terület teljes lebetonozása.

A vegyszerhasználatról most ne is beszéljünk, de megemlítem a ruderáliák témáját. Ez a mezsgyéket, útszegélyeket, bolygatott területeket, az ott élő (gyom)társulásokat jelenti. Ezek indokolatlan kaszálása, beszántása elűzi az ott élő rovarokat, földi méheket, poszméheket. Ezen rovarok segítsége jól jönne nyár derekán mondjuk a napraforgó beporzásához. De beszántottuk, gyomirtóztuk, lekaszáltuk a szegélyeket. A napraforgó virágzásáig mivel táplálkozzanak a lepkék, méhek? A kaszálással az ott táplálkozó hernyókat is megfosztjuk a táplálékuktól.

Ezen a téren is szükség van szemléletformálásra, szemlélet változásra.”

Ezen utolsó gondolattal egybecseng az év vadvirágáról szóló bejegyzésünk is, hisz a fenti okok a vetési konkolyt is a kipusztulás szélére sodorták.

A beporzók érdekében mi magunk is sok mindent tehetünk.

-Kertbe, balkonládába ültethetünk beporzókat csábító növényeket. Az interneten számos listát találunk ezekről a növényekről.

-A kert egyik szegletében hagyhatunk csalánt, vagy ernyősvirágú növényeket (például kapor), amely néhány pillangó hernyójának tápnövénye lehet.

-Készíthetünk rovarhoteleket, amelyek búvóhelyet biztosítanak különböző rovaroknak.

 Rovarhotel a Sas-hegyen

Követendő példaként említsük meg a XII. kerületben létrejött Méhbarát Hálózatot, mely nevében a méhekre utal, de tevékenységükkel minden más rovart, beporzót is „támogatnak”. Kiemelném a Vízművekkel való együttműködésüket. A Méhbarát Hálózat elérte, hogy a XII. kerületben lévő víztározók felszínét évente csak egyszer, egy késői időpontban kaszálják, így megtartva a méh avagy „beporzó legelőket”, lehetőséget adva a növényeknek, hogy magot érleljenek, a hernyóknak, hogy lepkévé váljanak. Más kerületek is bátran követhetik e jó gyakorlatot.

Köszönetemet fejezem ki Szabóky Csabának, a rendelkezésre bocsátott könyvekért, fotókért.

Külön köszönet Szalóki Dezsőnek, Puskás Gellértnek és   Kondorosy Elődnek   a virágokon látható rovarok azonosításáért. 

Írta és a játékot készítette: 

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Teület és 

Látogatóközpont vezető

 Felhasznált irodalom:

Dr.Helgard Reichholf Riehn: Lepkék, Magyar Könyvklub, Természetkalauz sorozat

Szabóky Csaba: Magyarország védett lepkéi I-II.OrbiculosaKiadó, Érd, 2020

Sabine Steghaus-Kovac: Rovarok, MI Micsoda sorozat, 82. kötet,Tessloff ésBabilo Kiadó, 2002

Heike Herrmann-Andreas Zeugner: Vadvirágok, MI Micsoda sorozat, Tessloff ésBabilo Kiadó, 2004

Pannon nciklopédia, Magyarország állatvilága, Duna Kanyar Kiadó, 1996

Dr. Vojnits András: Kétlaki ízeltlábúak, Természetbúvár, 2005/2. szám

Dr. Molnár V. Attila: Börtönvirágok, Természetbúvár, 2006/2. szám

Dr. Vojnits András: Zsindelyezett lepkeszárnyak, Természetbúvár, 2006/3. szám

Dr. Pécsi Tibor:Szunnyadó lárvák és bábok, , Természetbúvár, 2014/4. szám

https://www.rovartani.hu/2018/02/28/beporzok-napja/

https://mttmuzeum.blog.hu/2020/12/16/az_ev_rovara_2021-ben_a_kacsafarku_szender

http://www.nhmus.hu/hu/Beporzok-napja

http://jasius.hu/lepidopterology/

https://lepkeszet.hu/

https://www.izeltlabuak.hu/

https://www.hegyvidek.hu/elet-a-hegyvideken/zold-hegyvidek/mehbarat-kerulet