Az év hala: A jászkeszeg

(Leuciscus idus)

A Magyar Haltani Társaság 12 évvel ezelőtt csatlakozott az Év faja mozgalomhoz. A szakemberek által kiválasztott és szavazásra bocsájtott fajok nem mindegyike védett, de az Év hala cím lehetőséget ad az adott faj népszerűsítésére.

Az elmúlt év végén a közönség a védett fürge cselle mellett az őshonos, de megritkult angolna és a jászkeszeg közül választhatta ki az év halát. Ez utóbbi két faj nem védett, fogható halfajunk.  A szavazatok alapján az év hala a jászkeszeg lett, így e faj került a figyelem középpontjába.

Az idei szavazáson második helyezett lett a védett fürge cselle.

Európa magashegységeitől (Pireneusok, Alpok) észak-keleti irányban egész Szibériáig húzódik a jászkeszeg elterjedési területe. Skandináviában Svédországban és Finnországban megtalálható, de Norvégia nagy részén hiányzik.

Az év hala a folyók úgynevezett „dévér zónájának” hala. Ez a folyók síkvidéki, kis esésű, lassú folyású szakasza, ahol a mederfenék sóderes, a víz hőmérséklete nyáron a 25 C fokot is elérheti.

 A nagy folyók szinttájainak áttekintése

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarorszag-halfaunaja/ch03.html

A jászkeszeg hazánk szinte valamennyi folyójában megtalálható faj. Elsősorban a Duna és a Tisza valamint ezek mellékfolyóiban élnek nagyobb állományai.  Tavakban, így a Balatonban is, csak elvétve fordul elő, de azokban a víztározókban, amelyekben a vízmozgás intenzívebb, szívesen tartózkodik.

A jászkeszeg a pontyfélék rendjébe, azon belül is a pontyfélék családjába tartozik. Tehát nem a keszegfélékkel, hanem a pontyfélékkel rokon.

A népnyelv számos elnevezését ismeri: jác, jászponty, jaszkó. Herman Ottó még az „ónos jász” néven emlegette, a hát és farok úszójának szürkés színezetére utalva.

jászkeszeg (Leuciscus idus)

Színezete változatos, az ezüsttől a bronz árnyalatig terjedhet, lehet sötétszürke, esetleg kékeszöld.  Létezik egy sárgás színű változata, az arany orfa. Ennek színezete hasonlít az "aranyhalakra" azaz a koi pontyokra, ezért főleg Nyugat-Európában kerti tavak díszhalaként alkalmazták.

A jászkeszeg teste oldalról lapított, háta mérsékelten magas. Hát és has vonala hasonló mértékben ívelt.

Szeme aranysárga és ezüstös, szája kicsi, felfele irányuló, csúcsba nyíló.

Az idősebb egyedek páros úszói és a farok alatti úszója rőtes-pirosas színű. Ezért összetéveszthető a vörösszárnyú keszeggel vagy a bodorkával.

Testét viszonylag apró és erősen ülő pikkelyek borítják. Az oldalvonal mentén számuk 55-63. Ez fontos határozó bélyeg, hisz a hasonló fajok pikkelyszáma mindig kevesebb ötvennél az oldalvonal mentén.

A halak életük végéig növekednek, az eddig ismert legnagyobb méretű jászkeszeg 85 cm hosszú volt, súlya 4 kg. Hosszú életű faj, akár 20 évig is élhet.

A jászkeszegek ívására április és július között kerül sor, az időjárástól függően. A halak csapatokba verődve keresik fel az ívóhelyeket, melyeket lassú folyású víz, sóderes mederfenék jellemez. Az 50-70 cm mély vízben a sóderes aljzatra vagy vízinövényekre rakja ikráit a nőstény. Az ikrákat egyszerre rakja le, számuk 50-150 000 is lehet.

Az ivadék a megtermékenyítést követően 8-10 nap alatt kel ki. A kis halak kezdetben állati planktonnal táplálkoznak, felnőve válnak mindenevővé. Étlapjukon főleg kisebb gerinctelen állatok, lárvák, puhatestűek szerepelnek, de fogyasztanak  növényi részeket, szerves törmeléket és  kisebb halakat. Június közepén, a tiszavirág rajzása terített asztalt jelent a jászkeszeg számára is.
Télire csapatokba verődnek és a mélyebb vizekre húzódnak telelni, de ilyenkor is táplálkoznak. A nagyvárosok szennyvíz befolyói télen is bőséges táplálákkal szolgálnak számukra.

A jászkeszeg Magyarországon őshonos, horgászható faj. A kifogott példányokra méret korlátozás vonatkozik, a 20 centiméternél kisebb példányok nem tarthatók meg. Ugyancsak fogási tilalom van érvényben a szaporodási időszakban, április 15. és május 31. között.

Hazánkban a legnagyobb jászkeszeget 1995-ben, a Keleti-főcsatornában fogták, súlya 3,86 kg volt.

Feladványunkban a képeken ábrázolt védett halfajok nevét kell kitalálni.

Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület és

Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

Pintér Károly: Magyarország halai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

Dr. Juhász Lajos: A jászkeszeg, Természetbúvár, 2021./1. szám

Pannon enciklopédia: Magyarország állatvilága, Dunakanyar 2000 Kiadó, Budapest, 1996.

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarorszag-halfaunaja/ch03.html

www.termeszetvedelem.hu

http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php

Az év vadvirága: A vetési konkoly

(Agrostemma githago)

Az Év vadvirága mozgalom egyéni kezdeményezésből indult, de mára a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Biológiai Társaság is a támogató hátteret biztosítja a mozgalomnak.  A kezdeményezés célja, a többi év fajához hasonlóan, a figyelemfelhívás, ismeret- terjesztés volt. 2011 óta olyan szépséges vadvirágok nyerték el a címet, mint a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, vagy a kikeleti hóvirág. Előbbi kettő a Sas-hegy ékessége is, de tavaly a jelöltek között szerepelt a kövér daravirág, mely szintén jellegzetes kora tavaszi virág a Sas-hegyen.

Kövér daravirág (Draba lasiocarpa)  az egyik legkorábban virító növény a Sas-hegyen

(Fotó: Vatai Anna)

Ebben az évben olyan fajok kerültek a jelöltek közé, melyek a mezőgazdasági területekhez köthetőek: a bíborfekete hagyma, a pici egérfarkfű és a nyertes, a vetési konkoly.

A vetési konkoly eredetileg a Földközi-tengernél honos, de világszerte elterjedt. Hazánkban a múlt század derekáig közönséges gaznak számított. A gabonatáblákban, vagy ezek szélén a szarkalábbal, kék búzavirággal vagy a pipaccsal együtt színes foltot alkotott. Hogy gyakori volt, mi sem bizonyítja jobban, mint azok a népdalok, amelyekben megemlítik a konkolyt.

„ Konkoly levél, tiszta búza,                                  

Majd kinyílik a viola.                                            

 A violát akkor szedik,                                         

Mikor reggel harmatozik.”         

“Ritka az a búza, mibe konkoly nincsen,  

Ritka az a kislány, kibe hiba nincsen,    

Lám, a mi búzánkba egy szál konkoly sincsen, 

A mi szerelmünkbe semmi hiba nincsen.”                

Vetési konkoly Ócsa határában

(Fotó: Nagy László)

A konkolyt eleink, mint mérgező gyomnövényt tartották számon. Fontos volt ismerni, és a gabonából kiválogatni, mert az egész növény mérgező. A benne található szaponin vegyületek elsősorban a baromfiakra voltak ártalmasok, de a 3 grammnál több konkolylisztet tartalmazó kenyér az emberre is végzetes volt.

A konkoly az ősidőktől fogva együtt termett a háziasított őszi gabonákkal és alkalmazkodott is azok termesztéséhez.

A konkoly magassága általában a gabona szárával megegyező, a gabonatáblában virágzásig észre sem lehet venni. Magjai az aratás idejére érnek meg, de a toktermések nem nyílnak fel, tehát aratáskor nem potyognak ki a tokból. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a konkoly magva az idők során fokozatosan nagyobbodott, így a magvak mérete és súlya megegyezik a gabonaszemekével. Ezért rostálással vagy egyéb egyszerű eszközökkel nem lehet őket kiválogatni. A gabonával egyszerre földbe kerülő konkoly magvak együtt csíráznak az elvetett gabonával.

Vetési konkoly tokja, mely a magokat tartalmazta

A konkolymag tápanyagokban gazdag, takarmánykeverékekben sertéseknek, juhoknak, kecskéknek adták. Egyes vizsgálatok szerint a magokat pörköléssel lehet méregteleníteni, és a tápértékük sem csökken. Ugyanakkor a kenyérlisztbe keveredett konkolyliszt kékre színezte a kenyeret, és a méreganyagokat a sütés sem hatástalanította.

A gabonatáblákban élő gyomnövények visszaszorulása már a nagymértékű vegyszeres gyomirtás elterjedése előtt megkezdődött. A mag tisztításánál alkalmazott eljárások fejlődése lehetővé tette a gabona és gyommagvak alapos szétválogatását, s így a vetőmaggal egyre kevesebb gyommag jutott vissza a földekre. Ezáltal a vetési konkolyon kívül számos egyéb gyomnövény is megfogyatkozott.

A nagyüzemi mezőgazdaság, a gyomirtók használata következtében a vetési konkoly szinte eltűnt, 1993-ra a kipusztulás szélére sodródott. Ezt megelőzendő védetté nyilvánították, természetvédelmi értéke 5000 Ft. Így lett a vetési konkoly hazánk egyetlen védett gyomnövénye.

Vetési konkoly gabonatáblában

(Fotó: Halász Antal)

A vetési konkoly a szegfűfélék családjának tagja. Karcsú termetű, 50-70 cm magasra növő dekoratív megjelenésű növény. Levelei lándzsásak, átellenes állásúak és a szárral együtt szürkén molyhosak.

Virága 5 db lilás bíborszínű szirommal, és hosszú, keskeny, a sziromleveleken túlnyúló csészelevelekkel rendelkezik. Toktermésében sok, vese alakú mag fejlődik.

A gyomnövények, így a vetési konkoly is flóránk része. A Magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint a gyom valamilyen haszontalan vagy káros növény. Azonban ha jobban megvizsgáljuk a gyomokat, azt tapasztaljuk, hogy sok olyan gyomnak nevezett faj van, amit régen valamilyen módon felhasználtak.

A népi kultúrában számos ilyen növényt festőnövényként, vagy gyógynövényként ismertek. Voltak olyan gyomnövények is, amelyek magja vagy a növény maga ínséges időkben táplálékul szolgált. A kertből vagy szántókról kigyomlált növényeket az állatok etetésére felhasználták.

Számos gyomnövény gyökere mélyre hatol, ezáltal a mélyben található tápanyagokat a felszín közelébe szállítja. A növényzettel, akár gyomokkal borított területeket pont ezek a növények védik az eróziótól, valamint „hasznos” rovarok élőhelyét és táplálék forrását is biztosítják.

Tehát ne úgy tekintsünk gyomnövényeinkre, mint felesleges rossz, hanem mint az ökoszisztéma részei. A gabonatáblák szegélyeit megtartva és fenntartva szépséges vadvirágaink, így a vetési konkoly fennmaradását is biztosítani tudjuk.

 Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna 

Budai sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

-http://www.ameganet.hu/wp-content/uploads/2012/02/Mergezo_novenyek.pdf?fbclid=IwAR2W3ls2v5fNxmGxaCph6c-n2-GQvKSFQWQDkxQ1HeGyP1uxeALurHKnJs4

-Pinke Gyula, Pál Róbert: Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme Pécs, Alexandra Kiadó, 2005

-Csapody István, Csapody Vera, Jávorka Sándor: Erdő-mező növényei Budapest, Mezőgazda Kiadó, 1993

-Európa vadvirágai  Madách Kiadó

www.terra.hu

-http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=vf_134

Az év gombája: Az óriás bocskorosgomba

(Volvariella bombycina)

2006 óta már az év gombáját is megválaszthatjuk. A választás menete eltér a többi fajétól. Míg madarat, fát, halat stb. három felkínált faj közül lehet szavazással kiválasztani, addig a gombák versenye 12 fajjal indul. A kiválasztott 12 gombafajnak azonban van közös tulajdonsága. 2021-re olyan fajokat jelöltek, amelyek fán élnek. A 12 faj rendkívül változatos tulajdonságokkal rendelkezik. Különböző életmódúak, formájuk, színük sokféle, van közöttük ehető és mérgező gomba is. A jelölt fajokról a https://gombanet.hu/ev-gombaja-2021-jelolt-fajaioldalon többet is megtudhatnak az érdeklődők.

Az idei év egyik jelölt faja: Júdásfülgomba, a Sas-hegy egyik fáján

(Fotó: Vatai Anna)

A 12 jelölt közül az első fordulóban 6 fajt választottak a Zempléni Gombafesztiválon a rendezvény résztvevői. Az újabb felezésre az őszi Országos Gombafesztiválon került sor. Végül a döntős három fajt közönség szavazásra bocsátották. A nyertes az óriás bocskorosgomba lett.

Néhány szó a gombákról általánosságban.

Korábban a gombákat a növények közé sorolták. Azonban világossá vált, hogy önálló országot alkotnak, se nem növények, se nem állatok. A gombáknak vannak növényekre és állatokra jellemző tulajdonságai, de olyanok is ami kizárólag a gombák sajátossága.

Növényi tulajdonság, hogy a gombákat felépítő sejtek sejtfallal rendelkeznek, ami viszont nem cellulóz, mint általában a növényeknél, hanem kitin. A kitin pedig a rovarok külső vázának felépítésében játszik szerepet. Ugyancsak állati tulajdonság, hogy a gombák nem tartalmaznak zöld színtesteket, nem fotoszintetizálnak. A már elkészített szerves anyagokat használják fel. A sejtjeiken kívülre bocsátott enzimekkel a nagy szerves molekulákat kis molekulákra bontják, és ezeket egész testfelületükön keresztül veszik fel. Azaz a szerves anyagokat kisebb részekre lebontják, és úgy hasznosítják. Ezáltal a gombáknak óriási szerepe van a természetben az anyagok körforgalmában.

Életmódjukat tekintve a gombák lehetnek paraziták, növényeken, állatokon és az emberen élősködők. Ilyenek például a növényeken élősködő lisztharmat gombák, vagy a taplógombák.

A legtöbb gomba korhadéklakó (szaprotróf) életmódú. A korhadéklakó gombák többsége az avarszőnyegből, az erdő talaján és a felszín alatt lévő elhalt növényi részekből táplálkozik. Példaként említhetjük a csiperkéket. 

A harmadik életmód a gyökérkapcsolt (mikorrhizás) gombák életmódja. Ezek a gombák, lehetnek mikroszkópikusak, de erdeinkben élő nagygombák is. A gombák kapcsolatban vannak más élőlényekkel, s ez a kapcsolat mindkét fél számára előnyös (szimbiózis).

A gombák és algák kölcsönösen előnyös együttéléséből állandósultak a különféle a zuzmók.

Serlegzuzmók a Sas-hegyen

(Fotó: Vatai Anna)

Az orchideák – A Sas-hegy orchideái is – ilyen kapcsolatban élnek különféle mikroszkópikus gombákkal. A gombák táplálják a nagyon apró, szinte semmi tápanyagot nem tartalmazó magokat, hogy a csírázás elinduljon. Ezért sem lehet  vadon élő orchideáinkat „átültetni” a kertünkbe, mert a gombaflóra hiányában biztosan elpusztul a növény. (És akkor a természetkárosításról nem is beszéltünk!)

Egyik leggyakoribb orchideánk a fehér madársisak

Az orchideákon kívül erdei fáinkkal is élnek gyökérkapcsolatban gombák. Fenyőkhöz kötődik a fenyő tinórú, tölgyekhez a gyilkos galóca vagy a nyári szarvasgomba. A lágyszárú növényekhez is kapcsolódhatnak gombák. Erre példa a fűfélékkel kapcsolatban lévő mezei szegfűgomba, vagy a mezei iringóhoz kötődő ördögszekér gomba.

Ha gombákról beszélünk, akkor általában a látható termőtestet fejlesztő, úgynevezett nagygombákra gondolunk. A gombák országában 12 törzset különböztetnek meg a szakértők. A 12 törzsből azonban csak két törzsbe tartoznak a nagygombák. Ezek a tömlősgombák törzse  és a bazídiumos gombák törzse. Előbbire példák a csészegombák és a kucsmagombák, utóbbira többek között a nagy őzláb gomba vagy a gyilkos galóca.

A nagygombák esetében amit a föld felett látunk, az maga a termőtest, a gomba azonban a termőtest megjelenése előtt is ott van valahol az avarban, farönkökön, vagy a talajban.

A gombák sejtjei osztódnak, és általában hosszában növekednek. Így jönnek létre a gombafonalak, amit szaknyelven hifának neveznek. A hifák szövedéke alkotja a tenyésztestet, a micéliumot. Megfelelő körülmények között (hőmérséklet, nedvesség) a micéliumból fejlődik ki a termőtest, amit a köznyelv gombának nevez. A nagygombák termőteste rendkívül változatos megjelenésű.

Az év gombája, az óriás bocskoros gomba a bazídiumos gombák törzsébe tartozik. Azaz a gombaspórák a gomba termőrétegében lévő, bunkó alakú, megvastagodott gombafonalakban, a bazídiumokban fejlődnek.

Óriás bocskorosgomba élősködőként, élő fán

(Fotó: Halász Antal)

Az óriás bocskorosgomba valamennyi földrészen – az Antartktisz kivételével – megtalálható. Hazánkban is sokfele előfordul, de sehol sem gyakori.

Leggyakrabban ligeterdőkben, idős bükk, tölgy vagy nyárfák törzsén terem. Élő fákon élősködő életmódot folytat, az álló vagy már kidőlt holtfákon korhadékbontó az életmódja. Ritkán parkokban, temetőkben is előfordul. Ha élő fán telepszik meg, gyakran nagyobb magasságban láthatjuk.

A gomba nagy termetű, kalapja 8-15 cm széles, tönkje 6-15 cm magas is lehet. A kalap fiatalon tojásdad, majd kúposan kiterülő. A felszíne száraz, fiatalon selymes tapintású, később szálas-pikkelyes. Színe fehéres vagy szalmasárga.

A tönk alakja hengeres, a töve felé megvastagodik. Színe fehéres, felülete selymesen szálas. Feltűnő bélyege a fejlett hártyás bocskor, melynek színezete okkersárgás vagy barnás.

Lemezei sűrűn, szabadon állnak. Színük kezdetben fehér, majd rózsás-hússzínűvé válik.

Óriás bocskorosgomba korhadéklakóként, kidőlt holt fán

(Fotó: Halász Antal)

Melegkedvelő faj, májustól októberig terem.   Ehető gomba, de nem igazán jó ízű.

Megfogyatkozásának elsődleges oka az élőhelyek megszűnése. Erdeinkben nagymértékben csökkent az idős, korhadó faanyag mennyisége. Mivel az óriás bocskorosgomba korhadékon is él, a holt fák jelenléte elengedhetetlen a faj fennmaradásához. További veszélyeztető tényező a gombák gyűjtése, mely védett fajról lévén szó, illegális. Természetvédelmi értéke 5000 forint.

Ismét egy feladvány, természetesen a gombákról.

Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület 

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

-Dr. Kalmár Zoltán - Dr. Makara György: Ehető és mérges gombák (Budapest, Natura kiadó, 1981.)

-Helmut és Ranate Grünert: Gombák (Magyar Könyvklub, Természetkalauz sorozat, 1995.)

-Heike Herrmann: Gombák ( Tessloff Babilon Kiadó, Mi Micsoda sorozat 25. kötet)

www.gombanet.hu

Az év fája: A lisztes berkenye

(Aria edulis)

Előző bejegyzésünkben a gyógynövényekhez kapcsolódó feladvány megfejtése kötődik következő fajunkhoz, az év fájához.

A keresztrejtvény megoldása: Dunai berkenye

A Sas-hegyen élő védett cserjénk a dunai berkenye rokonságban van az év fájának választott lisztes berkenyével.

A berkenye fajok azonosítása, rendszerezése igen bonyolult. A berkenyék a rózsafélék (Rosaceae) családjába, azon belül a berkenye (Sorbus) nemzetségbe tartoznak. Az európai berkenyéket - egy 1995-ös adat szerint - öt alnemzetségbe sorolják. Négy alnemzetséghez csak egy-egy faj tartozik, az ötödik, az Aria alnemzetség számos fajjal és átmeneti alakkal rendelkezik.

Az év fája, a lisztes berkenye  ez utóbbi alrendbe tartozik, ezek az úgynevezett lisztes fonákú bekenyék.

Az Aria alrendbe tartozó fajok a barkócaberkenyével és a madárberkenyével könnyen kereszteződnek, és ezek a hibridek a szülő növényekkel is visszakereszteződhetnek. Így sok-sok változat, kisfaj jött létre, amelyek mindegyike védett. A Dunántúli-középhegység területén több mint húsz kisfaj fordul elő. A hazai védett növények listájában 47 különböző berkenye faj található, többek között a lisztes berkenye (Aria edulis) és a dunai berkenye is. (Sorbus danubialis)

Ezt a nagy változatosságot mi sem jelzi jobban, mint hogy a lisztes berkenye a harmadik berkenye faj, ami az év fája lett. 2000-ben a barkócaberkenye, 2013-ban pedig a házi berkenye volt az év fája.

Az év fája kezdeményezést az Országos Erdészeti egyesület hívta életre. 1996 óta minden évben három fajt jelölnek ki, amelyekből közönségszavazás választja ki az év fáját. Céljuk, az erdészeti szakma és a nagyközönség figyelmét ráirányítani egy-egy olyan fajra, amelynek erdészeti jelentősége is van, de elterelődött a figyelem róla.

A berkenyéket régóta ismeri az emberiség. Már az ősi germán-kelta mondákban is szerepelnek. Boszorkányok ellen, a gonosz elűzésére szolgáló varázserőt tulajdonítottak a berkenyéknek. Oda ültették, ahol hiedelmük szerint a gonosz árthatott. Gonosz űző felhasználása a magyar néphagyományban is van.

A Sorbus latin elnevezés már ókori római leírásokban is szerepel, de nem egyértelmű, melyik fajra használják.

A rendszertani besorolás nehézségeit az is mutatja, hogy Linné még a galagonyákhoz sorolta a berkenyéket.

A lisztes berkenye tudományos neve a közelmúltig Sorbus Aria volt. 2017-ben a berkenyék rendszertani felülvizsgálatát elvégezték, és egy korábban már használt tudományos nevet fogadtak el. Fajunk régi-új neve Aria edulis.

 A magyar elnevezés nem változott. A berkenye szó valószínűleg a honfoglaláskor itt élő szláv népek nyelvéből került a magyar nyelvbe. Hazánk jelenlegi területén van Berkenye nevű település a Börzsönyben. Ezen kívül Erdélyben van két hasonló nevű település, Berkenyes és Mezőbergenye. A nevüket  a települések körül előforduló berkenyékről kaphatták.

A lisztes jelző a növény két tulajdonságára is utal. Kezdetben a levél színe és fonákja is erősen szőrözöttek, „lisztes” színt adva a leveleknek.  A másik tulajdonsága, hogy a terméshús lisztes állagú.

                  Lisztes berkenye levelei és virágzata. Jól látszik hogy a levél mindkét oldala fehér nemezes.

(Fotó:Halász Antal)

A lisztes berkenye Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában honos.

Hazánkban a meredek, sekély talajú sziklás lejtőkön található, ahol sok fényt is kap. Zárt erdőkben legfeljebb az erdőszegélyen találkozhatunk vele.

Közepes termetű, 10-12 méteres magasságot elérő fa. Növekedése lassú, törzsátmérője kicsi, erdészeti jelentősége a fahozam szempontjából nincsen.

Törzse egyenes, kérge sima sötétszürke, fehéren foltos. Koronája alacsonyan kezdődő, szabad állásban tojásdad alakú. A szélsőséges termőhelyeken csak cserje nagyságúra nő.

Levelei elliptikusak vagy kerekdedek. A fiatal levelek színükön és fonákjukon is szőrözöttek. De míg a levél színéről lekopik a szőr, a fonákja maradandóan fehér nemezes.

Bugákban nyíló fehér virágai májusban, lombfakadás után nyílnak. A virágok rengeteg rovart vonzanak. Termése skarlátvörös almácska, paraszemölcsökkel fehéren pontozott. Sokáig  fán maradó termését, számos madár és emlős faj fogyasztja.

A lisztes berkenye termése, jól megfigyelhetőek a paraszemölcsök

(Fotó: Halász Antal)

A termését korábban sokféleképpen használták fel az emberek. Egyes helyeken a dércsípte termések csemegeként szolgáltak. Svájcban az ínséges időkben megőrölték a termését és a liszthez keverték. Így a kenyér, melyet ebből a lisztből sütöttek édes lett. A termésekből készítettek teát, melyet köhögés és hasmenés ellen javasoltak. Egyéb gyümölcsökhöz keverve szörpöt, zselét is készítettek. Cukor hozzáadásával bort állítottak elő, lepárlással pálinkát főztek az almácskákból.

A magyar népi kultúrában mint festőnövény is szerepel. Ősszel gyűjtött gallyaival a gyapjút feketére színezték.

A lisztes berkenye ősszel lombjával és termésével is díszít

(Fotó: Halász Antal)

A Sas-hegy Természetvédelmi Területen folyó Tölgyes-LIFE projekt keretében az élőhely gazdagításaként számos más őshonos fafajjal együtt, 2020 őszén  több lisztes berkenye példányt ültettünk a Dayka Gábor utca mentén a parkerdő területén.

A lisztes berkenye védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Ismét játékra hívjuk Önöket. Párosító feladványunkban a Sas-hegy néhány fa és cserjefaja mutatkozik be.

Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

 https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Magyarorszag_fa_es_cserjefajai/adatok.html

Fürkész könyvek: Fák (Gondolat Kiadó, Budapest, 1990)

-Kézdy Pál: Elfelejtett fafajaink: a berkenyék (Erdészeti Lapok, CXXX. évfolyam 7-8. szám 1995. július-augusztus)

-Dr. Sonnenvand Imre: A házi berkenye kultúrtörténete (Erdészeti Lapok, CXLVIII. évfolyam 12. szám 2013. december)

-Konkolyné Dr. Gyúró Éva : A barkócaberkenye kultúrtörténeti kertészeti vonatkozásai (Erdészeti Lapok CXXXV. évfolyam 10. szám, 2000. október)

-Frank Norbert: Az év fája a barkócaberkenye erdőművelési tulajdonságai (Erdészeti Lapok CXXXV. évfolyam 4. szám, 2000. április)

http://www.termeszetvedelem.hu

Dr. Bartha Dénes : A lisztes berkenye (Természetbúvár, 2020. 6. szám)

Az év gyógynövénye: a FEKETE NADÁLYTŐ

(Symphytum officinale L.)

Az év madara és kétéltűje után sorozatunkban az év gyógynövényét mutatjuk be.

De először is visszakanyarodunk az előző bejegyzés játékos feladatához. Remélem, mindenkinek sikerült összerakni a történetet. És ha még nem jöttek volna rá, - ”Melyik volt a felnőtt béka?” – a kérdésre is elárulom a választ.

Emlékeztetőül a rejtvény:

És a megfejtés:

Mivel a „gyerek” békák, vízben élnek és ebihalnak hívjuk őket, ha mindkét béka ugrott, akkor mindkettő felnőtt volt.

Új bejegyzésünk a növények világába kalauzol.

Az év gyógynövénye: a Fekete nadálytő (Symphytum officinale L.)

2013 óta egy-egy gyógynövény faj is szerepel az Év fajai között. A magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény szakosztály hívta létre az ÉV gyógynövénye kezdeményezést, s azóta minden évben ők jelölik ki az év faját. Az eddig jelölt fajok között voltak őshonos, gyakori növények, mint a citromfű, galagonya, vagy orbáncfű, és olyan fajok is, amelyek vadon nem teremnek hazánkban, csak kertészetekben szerezhetjük be őket. Erre példa az elmúlt év gyógynövénye, a bíbor kasvirág.

2021 január végén hirdették ki az év gyógynövényét, ebben az évben a fekete nadálytőre esett a választás.

Flora Deutschland, korabeli rajz (free domain)

A fekete nadálytő a növények országában az érdeslevelűek  (Boraginaceae) családjába tartozik. Mint ilyen, az egész növény merev szőrökkel borított.

A növény 30-100 cm magas, évelő növény. A szár felső része elágazó. Tőlevelei hosszú nyelűek, levelei tojásdadok vagy lándzsásak, csúcsuk kihegyesedő. Szárlevelei a száron hosszan lefutók.

A virág csészelevelei a párta feléig, legfeljebb két harmadáig érnek. A párta liláspiros színű, de előfordul rózsaszín és sárgásfehér változata is. A párta csőszerű, a torka fele kiöblösödő, szélén az öt fog kifelé hajlik.

Termése 4 darab makkocskára esik szét.

Bár a növény levele is tartalmazza a hatóanyagokat, de legtöbb hatóanyagot a gyökérzetében és gyöktörzsében találunk.

A gyökér szerteágazó, gyöktörzse húsos állagú, hosszában mélyen barázdált. Színe kívül fekete, belül szürkésfehér.

A levél fonákján is jól láthatóak a szőrök

(Fotó:By Frank Vincentz - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3008228)

Gyógynövényünk Európában és Ázsiában őshonos, de megtaláljuk Észak-Amerikában is, ahova betelepítették.

A nedves árnyékos helyeket kedveli, de a napfénynek kitett helyeken is megél, amennyiben megfelelő a talaj nedvesség tartalma. Ezért hazánkban lápréteken, mocsárréteken, magassásos és magaskórós társulásokban, ártéri társulásokban találkozhatunk vele. Ezenkívül ligeterdőkben és csatornák, vizesárkok mentén is előfordul.

Gyógynövényről lévén szó, egyik legfontosabb jellemzője, hogy mire használható.

Hatásáról sokat elmond egyik népi elnevezés: forrasztófű.  Tudományos neve "Symphytum" is erre utal. Symphyo(görög) = összenöveszt

Egyéb népi elnevezése nadálylapu, madárgyökér

Gyógyhatása már régóta ismert. Már Néró, római császár katonaorvosa dicsérte jótékony hatását, Paracelsus a XVI. században sebek gyógyítására ajánlotta. A kolostorok gyógynövény tudorai pedig csonttörések kezelésére is használták.

A hagyományos népi gyógyászat, mely hosszú ideig tartó megfigyeléseken és tapasztalaton alapul, nehezen gyógyuló sebek, törések, ízületi gyulladások és reumatikus fájdalmak kezelésére alkalmazta.

Manapság gyakran alkalmazzák sportsérülések gyógyulásának elősegítésére is.

Sebek gyógyításánál pépes borogatásként vagy kivonatát tartalmazó krémek formájában használják.

Korábban levelének főzetét teaként fogyasztották emésztési és légúti megbetegedések esetén. A legújabb kutatások megállapították, hogy belsőleg alkalmazva egyes hatóanyagai májkárosodást okoznak, ezért tilos belsőleg alkalmazni.

A modern gyógyszeripar is vizsgálta a növény hatóanyagait, terápiás használhatóságát.

Legfőbb hatóanyaga az allantoin, ezen kívül számos egyéb vegyületet, például nyálkaanyagokat, cserzőanyagot, rozmaringsavat is tartalmaz. A növényben található pirrolizidin alkaloidok okozzák májkárosító hatását.

Az allantoin egy heterociklikus szerves vegyület. Képlete: C₄H₆N₄O₃

 _{Molekulájának szerkezete:}

 Először 1800-ban vizeletből izolálták, később mesterségesen is előállították. A vegyület nyugtató, sejtregeneráló, hámosító, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatású.  Emellett hámlasztó, azaz segít az elhalt hámsejtek leválasztásában is. A kozmetikaipar használja, számos termék összetevője.

A fekete nadálytő gyógyhatása az allantoin és rozmaringsav tartalomra vezethető vissza. Klinikai kísérletek igazolták hatékonyságát különböző ízületi fájdalmak enyhítésében.  Krém formájában alkalmazva meggyorsítja a bőr sérüléseinek gyógyulását.

Ha fekete nadálytővel szeretnénk valamely sérülésünket, vagy zúzódást, rándulást kezelni, legegyszerűbb ha a kész krémet vásároljuk meg. Ha gyűjteni szeretnénk a növényt, akkor, mint minden gyökérdrogot ősztől tavaszig gyűjthetjük. (Növényi drog az a gyógynövény, vagy növényi rész, melyet a gyógyászat mint nyersanyagot használ fel.) Legtöbb hatóanyagot tavasszal tartalmazza a növény. A gyökérzet mélyen lenyúlik a talajba, gyakran 40-50 centiméterre. Ezért gyűjtésnél körültekintően kell eljárni, hogy ne szakadjon bele a talajba a gyökér.

A Sas-hegyen található környezeti feltételek nem megfelelőek a fekete nadálytő számára. Ezért ezzel a növénnyel nem is találkozhatunk területünkön. Azonban a természetvédelmi terület sziklagyepeiben számos más gyógynövény él.  Rejtvényünkben ebből kaphatnak ízelítőt.

A keresztrejtvényt a növények gyógyhatásai alapján kell megoldani. Megfejtésként egy őshonos védett cserje nevét kapjuk, amely a következő bejegyzésünkhöz kapcsolódik. Jó szórakozást!

 Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom: 

-Vadon termő és termesztett gyógynövények, szerk. Bernáth Jenő, Mezőgazda Kiadó, 2013.

-Hazai gyógynövényeink ismertetése, Nyíregyháza, Black &White Kiadó

-Kemendi Ágnes: Festőnövények, Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1989.

- Wolfgang Grosser: Gyógynövények, fűszernövények, Budapest,Cser Kiadó, 2002.

- Bihari Anna-Pócs Éva: Képes Magyar Néprajz, Budapest, Corvina Kiadó, 1985.

-www.terra.hu

-http://www.gyogynovenylap.hu/fekete-nadalyto/

-https://gyogyfuveskertem.hu/fekete-nadalyto/

Minden év vége felé különböző szakmai szervezetek szavazásra hívják a szakmai és laikus közönséget, segítsenek eldönteni, melyik faj legyen a következő esztendőben a figyelem középpontjában. Azaz :

MI LEGYEN AZ ÉV FAJA?

Hazánkban legrégebb óta az év madarát választják meg. Az MME kezdeményezésére már 1979-ben kijelölték az "Év madarát". Ehhez csatlakozott az "Év fája" kezdeményezés, és szép lassan számos más élőlény csoport kutatói, tudósai is bekapcsolódtak a mozgalomba, a földtudományok művelőivel egyetemben.

Sorozatunkban bemutatjuk a 2021-re megválasztott fajokat.

Az év madara : a CIGÁNYCSUK

(Saxicola rubicola rubicola)

A Magyar Madártani Egyesület (MME) 1979 óta választja meg az év madarát. Az év madara választás célja a figyelem felhívása. A fókuszba kerülő fajok mindegyike valamilyen veszélynek van kitéve, leggyakrabban az élőhelyek megfogyatkozása és ezzel együtt az állomány csökkenése  jellemző.

Sajnos, nincs ez másképp a 2021-re választott madárfajnál sem.

A Magyar Madártani Egyesület már az előző év közepén szavazásra hívta az érdeklődőket. Három faj, a sordély, a kis őrgébics és a cigánycsuk szerepelt a javaslatban. A legtöbb szavazatot a cigánycsuk kapta, így ez lett az év madara.

Ha régebbi könyvekben, határozókban keressük madarunkat, lehet, nem találjuk meg. Helyette a cigány csaláncsúcs megnevezéssel találkozhatunk.  A faj magyar neve megváltozott, de ugyanígy, tudományos neve sem a régi.

A cigánycsuk rendszertanilag a verébalkatúak rendjébe, azon belül a légykapófélék családjába tartozik. Megtalálható Európában, Ázsia és Afrika nagy részén is. E nagy elterjedésű területen élő madarunkat korábban egy fajnak tekintették. A legutóbbi tudományos kutatások 7 önálló fajra választották szét a genetikai rokonság alapján.  Az európai faj a Saxicola rubicola tudományos nevet kapta. Itt két alfaja él. Hazánkban a törzsalak, a Saxicola rubicola rubicola él, míg a kontinens nyugati szegélyén a Saxicola rubicola hibernans alfajjal találkozhatunk.

Magyar nevének első fele valószínűleg a hímek fekete színezetére utal, ahogy a rokon, rozsdáscsuk esetében is.  A név második része pedig a madár hangját utánozza, amit veszély esetén, riasztáskor használ.

Cigánycsuk hím, dróton üldögélve, csőrében hernyóval (fotó: Berkó Gyöngyi)

Hazánkban lakott területeken kívül találkozhatunk cigánycsukkal. Bokros mezsgyék, csatornapartok, útszegélyek, gazos területek madara. A XIX. század végén még elsősorban a legelők madara volt. Gyakran látták egy-egy száraz kórón, elszáradt csalán tetején üldögélni. Korábbi neve -cigány csaláncsúcs- is innen származik.

A kórók tetején üldögélve, vagy valamilyen magaslatról pásztázza a környéket, lesi zsákmányát. (Újabban a villanypásztorok drótját is leshelynek használják.) Ezért nevezik vártamadárnak. Táplálékát a földön szedegeti össze, kisebb rovarokkal, pókokkal, hernyókkal táplálkozik.

Költöző madár. Vándorútja a Földközi-tenger vidékéig tart, ahol az európai vagy afrikai partok közelében telel. Márciusban érkezik vissza a költőhelyére, és szeptember-október táján vonul délre.

Áprilisban kezdi költését. A hím madár által kiválasztott költőhelyen, a tojó alakítja ki a fészek helyét, rendszerint sekély mélyedést fűcsomók tövében egy-egy árokparton. A fészket a tojó egyedül építi fűszálakból, mohából, és szőrszálakkal, esetleg tollal béleli ki. A fészek felülről is fedett, bejárata oldalt helyezkedik el. A madarak mindig nagyon óvatosan közelítik meg fészküket, nehogy a ragadozók figyelmét felkeltsék. (A lakott területeket a sok macska, kutya miatt is elkerülik.)

A fészekalj 5-6 tojásból áll. A tojó 24 óránként rak egy-egy tojást, amíg teljes lesz a fészekalj. A tojások halványkék színűek, rozsdabarna foltokkal tarkázottak. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, és a fészket további két hét után hagyják el. A tojó egyedül kotlik, de a fiókákat mindkét szülő eteti.  A május végére lezajlott sikeres költés után júniusban másodszor is költhet.

Fiatal madarak dróton egyensúlyoznak (fotó: Berkó Gyöngyi)

A cigánycsuk a verébnél kisebb madár, csőre és lába vékony. A hím és a tojó eltérő színezetű. A hím feje és torka fekete, melle vöröses színű. A tojó és a fiatalok barnás alapszínűek.

  Hím (fotó: Berkó Gyöngyi)  

                                                                    Tojó (fotó: Berkó Gyöngyi)                                                         

A cigánycsuk hazai állománya a felmérések szerint 1999 és 2020 között jelentősen (54%-kal) csökkent. Ennek oka élőhelyeinek megfogyatkozása, a mezsgyék beszántása, élőhelyek átalakítása, a nagymértékű vegyszerhasználat, ami a táplálékforrásokat pusztítja el. Ezen kívül, a vonuló példányokat a mediterrán területeken folytatott illegális vadászat, csapdázás is fenyegeti.

Mit tehetünk a cigánycsuk védelme érdekében?

Szükség van a gazdálkodók együttműködésére.

Mivel a földön fészkel, ajánlott a kaszálásokat július második felére időzíteni, így több fészekalj felnövekedhet.

A táplálékforrás biztosítása érdekében a vegyszerezést mellőzni kell.  A kaszálatlan területek meghagyásával, a mezsgyék fenntartásával, kíméletével fészkelő helyet biztosíthatunk madarunk számára.

Védett, természetvédelmi értéke 25 000 forint.

 Jó szorakozást az alábbi játékhoz!

(A képre kattintva indul a játék.)

Írta, a feladványt készítette:

Vatai Anna

Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

-Frieder Sauer: Szárazföldi madarak, Magyar könyvklub, 1995

-Terepi határozó gazdálkodóknak,  MME

- Dr. Brankovics Attila: Az év madara 2021. A cigánycsuk, Természetbúvár 2020/6.szám

- https://www.mme.hu/2021-ev-madara-ciganycsuk

Ők a sas-hegyi nyár hófehér ernyőcskéi, a gurgolyák. A gurgolya fajok közül talán a Magyar gurgolya (Seseli leucospermum) határozható meg legkönnyebben, ő egy kicsit kitűnik tömött ernyőcskéivel a többi közül (első és második kép).

Igazi bennszülött növényről van szó, pannon-endemikus flóraelem. Dolomit sziklagyepeken él, bírja a meleget és a szárazságot, karógyökerével mélyre hatol a sziklarepedésekben. Levelei szinte szálakká redukálódtak, így kevesebb felületen párologtat. Pamacsszerű kis tőlevélcsomóiról már kora tavasztól felismerhető, olyan látványt nyújtanak, mintha valaki kis kaporcsomókat dugdosott volna a sziklák repedései közé.

A nyár második felében virágzik, országszerte nem gyakori növény, de előfordulási helyén tömegesen nyílik. Közel húsz éve fokozottan védett, eszmei értéke 100.000 ft.

A szürke gurgolya (Seseli osseum) jóval magasabbra nő magyar rokonánál, virágai lazább ernyőcskékben állnak és szintén fehérek, a szürke elnevezés a növény szárára utal. Kifejezetten terebélyes növény, akár 150-160 cm-re is megnőhet és elágazó szárával nagy helyet foglal a gyepben. Gyarkan együtt találjuk a Magyar gurgolyával, élőhelyük hasonló. (harmadik kép)

A Sas-hegy harmadik gurgolyája a Szilkés gurgolya (Seseli hippomarathrum). (negyedik kép). Első ránézésre nem könnyű megkülönböztetni a Szürke gurgolyától, de ha finoman megfordítjuk a kis ernyőket, alul zöldellnek a kis „szilkék”. Levelei is különböznek, a szürkétől eltérően tömötten találjuk őket a növény tövénél. Élőhelyét tekintve szintén melegkedvelő sziklagyepi faj, itt a Sas-hegyen egymás mellett él mindhárom gurgolyafaj.

Vitézvirág – tornyos sisakoskosbor (Anacamptis pyramidalis)

Nemzetségének egyetlen faja, az Anacamptis genusban csak a vitézvirágot találjuk. Magyar (tornyos) és latin (pyramidalis) neve is a virágzat látványos alakjára utal: kúpszerűen csúcsosodó fürtben állnak az apró zigomorf virágok.

A vitézvirág beporzói poszméhek és lepkék: tarkalepke fajok, szender- és csüngőlepkék, melyek pödörnyelvükkel elérik a megnyúlt sarkantyúban található nektárt. Hosszú, egyenes szára nem ágazik el, szárölelő levelei nem túl nagyok, virágzás előtt nem feltűnő növény. Az orchideák többségéhez hasonlóan ikergumói vannak, melyek kissé megnyúltak és szoros kapcsolatban állnak az őket tápláló gombákkal. A gumók közül az egyik az éppen virágzó növény rendelkezésére áll, ezért ez fokozatosan el is sorvad, míg a másik – a leánygumó – a következő évi virágzásra tárolja a tápanyagokat, így az erőteljesebb.

A kosborok ikergumóiról régebben gyógyhatást feltételeztek, így gyűjtötték és porították őket vagy éppen borban áztatták. A kosbor név is innen eredhet, Molnár V. Attila így ír erről egy korábbi tanulmányában: A görögök az orchideák ikergumóit borban áztatták. Az ókori római enciklopédista, idősebb Plinius (23–79) azt írta a kosborról: „már akkor is szerelmi ingert érez az ember, ha gyökerét a kezébe fogja, még inkább, ha savanykás borban megissza. Renyhébb kosoknak és bakoknak is ad­ják italukban.” Mindez magyarázat lehet a nemzetség máig használatos, de elhomályosult értelmű magyar nevére (a kosborra) is. 

Az orchideák nagyfokú specializációja már eleve sérülékennyé teszi az állományokat, hiszen bizonyos beporzó fajok esetleges visszaszorulásával a növények jó része nem fordulna termőre. Ha ehhez hozzájárulna még a gumók gyűjtése, az orchideák túlélése tényleg veszélyben forogna. Szerencsére a gumógyűjtés – néhány kivételtől eltekintve – ma már inkább történelem és az összes orchideafaj védettséget élvez! A vitézvirág természetvédelmi értéke 10.000 forint.

A vitézvirágnak a Sas-hegy lábának évek óta stabil az állománya, egy foltban találhatók az élénk rózsaszín virágok. Bár a szárazságot nem kedvelik, idén is szép tőszámmal nyílnak.

FEHÉR MADÁRSISAK (Cephalanthera damasonium)

A Sas-hegy déli lejtőin, a sziklagyepek zónái alatt, kőrisek, juharok és hársak félárnyékában most kezdenek apró fehér foltokként virítani a Fehér madársisak virágai.

A természetvédelmi terület egyik leggyakoribb orchideafaja, ennek több oka is lehet. Az egyik előnyös tényező bizonyosan az, hogy az állomány egésze egy olyan területen található, mely távol esik a látogatható tanösvénytől és ezen belül is sokszor nehezen hozzáférhető helyen nőnek a tövek.

A növény 15-20 cm magas, fehér virágai laza fürtben állnak. Még a kinyílt virágok is kissé bimbószerűek, a lepellevelek nem terülnek szét, ezért gyakori az önbeporzás. A bíboros kosborral ellentétben a föld alatt nem ikergumói vannak, hanem rövid rhizómája. Kedvezőtlen körülmények között a rhizóma új hajtásaival a növény könnyen szaporodik ivartalanul is. Magjai a többi orchideafajhoz hasonlóan nagyon aprók, majdnem teljesen tápanyagmentesek, így gombatársra van szükségük a csírázáshoz. A csíra több évig a földben fejlődik, majd a kibújt zöld hajtás is csak évek után hoz virágot.

A Fehér madársisak Magyarországon még gyakori, bár az alföldön eltűnőben van. Első ránézésre könnyen összetéveszthetjük a Kardos madársisakkal (Cephalanthera longifolia),  mivel élőhelyük is nagyon hasonló. A Kardos madársisak levelei keskenyebbek, hosszúkásabbak, (mint latin neve is mutatja), egyértelműen mégis a murvalevelek hosszából tudjuk megállapítani, hogy melyik fajjal van dolgunk. A Fehér madársisak murvalevelei hosszabbak, míg a Kardosé jóval rövidebbek a magháznál.

Mint minden hazai orchidea, a Fehér madársisak is VÉDETT, eszmei értéke 10.000 forint.

A sas-hegyi flórában több őshonos orchideafaj is megtalálható, elsőként - épp mostanában – a bíboros kosbor (Orchis purpurea) virágzik. Az orchideafélék evolúciósan fiatalnak mondható családja rendkívül fajgazdag (25.000 faj), egyedeiket világszerte megtaláljuk. Bár virágaikra – méretben és színben egyaránt – rendkívüli sokféleség jellemző, a felépítés a családban egységes: két lepelkör és kétoldali szimmetria.

Az orchideavirágok a rovarmegporzásra specializálódtak, ennek ellenére kevés hazai faj nektártermelő, inkább megtévesztéssel próbálják odacsalogatni a pollinátorokat (beporzást végző rovarokat). A virág formája és a rovar által észlelt színe olyan virágokra hasonlít, melyek vagy nektárt termelnek, vagy a rovar számára is fogyasztható virágporuk van (az orchideák virágpora pollencsomagokban képződik, így az nem fogyasztható). A kosborok esetén a kutatók feltételezik, hogy a bükköny, a lednek, a pacsirtafű nemzetségeinek virágaira hajaznak a kosborvirágok. Egyéb orchideáknál előfordul az önbeporzás is, a hazai fajok, több mint negyedére jellemző. Az önbeporzás lehet fakultatív, ha nem jött a várva-várt rovar, jobb híján ehhez a mechanizmushoz fordul a növény, de lehet kizárólagos is, ebben az esetben a virág felépítése már nem is alkalmas arra, hogy rovar porozza be.

Egy másik érdekesség szintén az orchideák szaporodásával kapcsolatos. Az orchideák – így a kosborok is – termése sok ezer apró magot tartalmaz. Ezek a magok annyira aprók, hogy nem tartalmaznak tápanyagot, mely biztosítaná a csírázáshoz szükséges energiát. A magoknak szükségük van egy gombapartnerre, amelyik ebben az időszakban tápanyaggal látja el őket. Ez a folyamat a kosboroknál évekig is eltart, ez idő alatt fejlődik a gumó a földben, majd megjelenik a zöld hajtás. A magszórástól számítva tíz-húsz év is eltelhet, mire először virágzik a növény.

Az orchideák éppen ezért sérülékeny életmódot folytatnak. Szaporodásuk föld felett zajló folyamatai beporzó-függők, míg a föld alattiak szintén ki vannak szolgáltatva a gombapartner jelenlétének. Telepítésük vagy akár repatriálásuk körültekintést igényel, hogy a soktényezős szaporodási folyamat sehol ne akadjon meg.