Idén nyolcadik alkalommal jelölték ki az év emlősét - ezúttal a hermelin (Mustela erminea) nyerte el a kitüntető címet.

A kiválasztás nem közönségszavazatokon múlott, mint a többi „Év faja” esetében. Az év emlősét a Vadonleső szakemberei nevezik meg. A kiválasztásában nem csak az adott faj természetvédelmi státusza játszik szerepet. Az elmúlt években a kijelölt fajon keresztül bemutatásra illetve a figyelem középpontjába kerültek különböző élőhely típusok is, azok szerepe az ökoszisztémában és a rájuk leselkedő veszélyek.  A Vadonleső honlapján megtalálhatjuk a hermelin, mint az év emlőse üzenetét:

A klímaváltozással és annak járulékos, sokszor rejtett negatív hatásaival,
az állati szőrméből készült ruhadarabok visszaszorításával,
a biológiai sokféleség megőrzésével, az idegenhonos inváziós fajok terjedésével,
az extenzív, vegyszermentes mezőgazdasági termelés szükségszerű kiterjesztésével,
valamint élő környezetünk folyamatos monitorozásával bizony foglalkoznunk kell!    

A hermelin szó német eredetű, németül „der Hermelin” állatunk neve.  Az angol kétféle elnevezést használ, „stoat” a nyári bundás  barna színezetű állat, „ermine” a fehér, téli bundás. A francia nyelvben is l’hermine az elnevezés. A hermelin szó nyelvünkben korábban csak a fehér prémre vonatkozott. Eleink még hölgyként, hölgymenyétként említették az állatot. Az Árpád-korban voltak hermelinvadászok, „hölgyészek”. A „hölgyészek” lakta falu első írásos említése 1277-ből származik. A ma is létező település Tolna megyében található, Hőgyész nagyközség. Kisragadozónk a nagyközség címerének motívuma.

Hőgyész címere (Forrás: wikipédia, free domain)

A hermelin a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába tartozik, s ezáltal közeli rokonságban van az elmúlt év emlősével, a vidrával.

Európától, Ázsia északi és középső tájain keresztül, Észak-Amerikáig széles körben elterjedt. Európa nagy részén, a mediterrán régió kivételével megtalálható. Új-Zélandra 1879-ben telepítették be.

Az év emlőse, a hermelin, talán a legkevésbé ismert, legkevésbé kutatott kisragadozónk, bár a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) kutatásai igyekeznek az állomány alakulását nyomon követni. Ennek ellenére kevés hazai adat áll rendelkezésre, gyakran a kutatók is külföldi adatbázisokat használnak.

Hogy kevéssé ismerjük a fajt, több okra vezethető vissza.

Egyrészt rejtőzködő életmódot folytat, az általa kedvelt élőhely típusokon nehéz megfigyelni, illetve könnyen összetéveszthető a külsőre hozzá nagyon hasonló menyéttel. Másrészt az állomány nagysága nagymértékben függ a zsákmányállatok populációinak nagyságától is. Amennyiben a zsákmányt jelentő rágcsálók állománya nagymértékben csökken, úgy a hermelinek száma is megcsappan és még ritkábban kerül szem elé.

Magyarországon az egész ország területén elterjedt kisragadozó a hermelin, de előfordulása foltszerű. A változatos, mozaikos szerkezetű, zavartalan, nedves élőhelyeket kedveli, melyet a táplálék készlet alapján választ. Hazánkban elsősorban tavak, patakok és csatornák mentén lelhető fel, de kedveli még a mezőgazdasági táblák szegélyiben, határaiban fellelhető bozótosokat, bokor sorokat, erdőfoltokat, ahol sok a rágcsáló. A nem túl sűrű viszonylag nyíltabb, vegyes faállományú erdőkben és fenyvesekben is megjelenhet, a tajga övezetben kimondottan erdei faj. A zártabb középhegységi erdeinkben csak ritkán fordul elő, az emberi településeket is kerüli.

Hermelin (Fotó: Kókai Szabolcs)

Testhossza 19-32 cm, farka: 8-13 cm hosszú. Lábai rövidek teste hosszú hengeres. A hímek a nőstényeknél nagyobb termetűek. Hátát felpúposítva mozog a talajon, gyakran úgy tűnik, mintha fel-le "pattogna".

Szőrzete évszaktól függően változik. Nyáron bundája vöröses barna, de hasa, torka, álla és mellső lábainak belső felülete fehér. Kemény teleken bundája általában fehér. Fontos faji határozó bélyeg, hogy farkának utolsó harmada minden évszakban fekete, e tulajdonsága alapján lehet könnyen elkülöníteni a menyéttől.

A téli fehér bunda a havas tájban rejtő szín. Az utóbbi években egyre ritkább a tartós hóborítás a tájakon, a sötét színű növényzetben a fehér bunda feltűnő, és evolúciós hátrányt jelent. Az átszíneződést egyesek szerint a hőmérséklet csökkenése indikálja, mások szerint a napok hosszának változása a kiváltó ok.  Ősszel és tavasszal „foltos” példányok is előfordulnak a színváltás közepette, de enyhébb teleken is megfigyelhető a részleges átszíneződés. 

Téli bundás hermelin vadászik

Említettük, hogy a hermelin elnevezést a téli gereznára használták régen. A sűrű, tömött hófehér bunda a fekete folttal értékes szűcstermék volt a középkorban, királyi palástok készültek belőle. III. Edward angol király rendelete alapján hermelin prémet kizárólag a királyi család tagjai viselhettek. A fekete foltok száma, és elhelyezkedése a ruházaton, a viselőjének rangját jelezte.

II. Erzsébet angol királynő koronázási palástjának szegélye hermelinprémből készült 
(Fotó: wikipédia, free domain)

A hermelinek magányos állatok. Mind a nőstények, mind a hímek territóriumot tartanak, bár a hímeké jóval nagyobb. A nőstény csak a párzási időszakban fogadja el a hím közelségét.

A nász időszaka vitatott, egyes nézetek szerint ez kora tavaszra esik. Mások úgy tartják, május-június a párzás időszaka. Ilyenkor a megtermékenyített petesejt késleltetve ágyazódik a méhbe, a vemhesség akár 10 hónapig is tarthat. Tavasszal, a hőmérséklet emelkedésének hatására a csíra fejlődése felgyorsul. A hermelin nem ás magának kotorékot. Vackát elhagyott épületekben, kőrakások üregeiben, nagyobb odvas fákban és az elfogyasztott nagyobb rágcsálók üregeiben készíti el. Általában szőrrel béleli, ritkábban leveleket is felhalmoz. Az utódok március és május között jönnek a világra. Évente csak egyszer ellik, rendszerint 4-8 kölyökből áll az alom. A kicsik vakon jönnek a világra, szemüket 35-42 nap után nyitják ki. 7-12 hetes korukig szopnak és 10-12 hetes korukra már önállóan képesek zsákmányt ejteni. A kölykök 3-4 hónapos korukig az anyjukkal maradnak, ősszel saját területet keresnek maguknak.

 A hermelin ragadozó, általában a pocokfélékkel táplálkozik. Nálunk élőhelytől függően elsősorban a mezei pocok, a vízi pocok, az erdei pocok és az erdei egerek a fő táplálék fajai. Ezenkívül, kifoszthatja a madarak fészkeit, elkaphatja a madarakat, illetve a mezei és üregi nyúl fiatal egyedeit is. A kaposvári Egyetem Ökológiai munkacsoportjának vizsgálata alapján a nyúlfiak fogyasztása hazánkban nem bizonyítható.  Ügyes, technikás vadász, így nálánál nagyobb préda legyűrése sem okoz problémát számára. Az Egyesült Királyság területén gyakran üregi nyulakat zsákmányol.

A videóban David Attenborough tolmácsolásában követhetjük végig, ahogy a hermelin egy nála tízszer nagyobb nyulat zsákmányol

A nemek közötti méretkülönbség hatással van a zsákmányolt állatok milyenségére is. A kisebb termetű nőstény a rágcsálókat követni tudja azok járataiban is, és azokkal táplálkozik. A nagyobb termetű hím már nem fér be a földalatti járatokba, viszont nagyobb prédát is meg tud fogni. Táplálékszegény időszakban pedig dögre is rájárhat. Ritkán cickányféléket, peleféléket, gyíkokat, közepes termetű madarakat és gyümölcsöket is fogyaszthat.

A hermelin Magyarországon 1974 óta védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Kis termete mellett, különleges élőhely igénye is sérülékennyé teszi. Legnagyobb veszélyeztető tényező az élőhelyek megszűnése, átalakulása. Mivel vizes élőhelyek közelében telepszik meg, az ezen területeket érintő változások, elsősorban a klímaváltozás hatásai valamint az idegenhonos vagy inváziós fajok elterjedése közvetlenül hat a hermelin populációira is. Élőhelyeinek eltűnése, a táplálék fajok egyedszámának kiszámíthatatlan ingadozásai, a nagytáblás, monokultúrás mezőgazdasági művelés, a nagyfokú vegyszerhasználat, a mezsgyék, bokrosok felszámolása,( - itt vagyunk megint, mint a vetési konkoly, vagy a  beporzók esetében -) és a kóbor kutyák és macskák mind-mind veszélyeztetik fennmaradását.

 Ezzel, az év fajait bemutató sorozatunk végére értünk, de a feladvány most sem marad el.

Köszönjük Kókay Szabolcsnak a rendelkezésre bocsájtott fényképet!

Írta és a feladványt készítette: Vatai Anna

Közreműködött: Balogh Dániel PhD hallgató

Felhasznált irodalom:

Dr. Lanszki József-Bíró Janka: A válogatós hermelin  (Természetbúvár, 2006/6. szám)

Garancsy Mihály:  Poszteren a hermelin  (Természetbúvár, 2015/3. szám)

Pannon Enciklopédia - Magyarország állatvilága. Budapest: Duna Kanyar 2000 Kiadó, 1996.

https://www.discoverwildlife.com/animal-facts/mammals/how-to-tell-the-difference-between-a-stoat-and-a-weasel/

https://www.britannica.com/animal/ermine-mammal

https://www.wildlifetrusts.org/wildlife-explorer/mammals/stoat

https://a-z-animals.com/animals/stoat/

https://www.youtube.com/watch?v=BeS9x36X9T8

https://www.xn--vadonles-8sb.hu/evemlose/2021

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/h-F2416/hermelin-F253B/

Kedves Olvasók!

E heti bejegyzésünket kicsit rendhagyó módon kezdem. A múlt héten a beporzós poszt szerkesztése közben tűnt fel, hogy egy korábbi írás, (Az év kétéltűje) nincs "élesítve". A bejegyzést még január végén készítettük, és a feladvány megfejtését Az év fája posztban meg is osztottuk. Emlékeim szerint, még január végén nyilvánossá tettem az írást. De lehet, hogy nem történt meg a közzététel, vagy újból vázlatba raktam. Most már nem tudom kideríteni, mi is történt. A feladvány megfejtését viszont újból elmondom:  Mivel mindkét béka ugrott, azaz volt négy darab lába, mindkettő felnőtt, azaz kifejlett volt. A "békagyerek" ebihal névre hallgat.

És akkor jöjjön a beporzókhoz kapcsolódva az év rovarának részletesebb bemutatása.

Az év rovara: a kacsafarkú szender

 (Macroglossum stellatarum)

Időnként hallhatjuk gyerekektől, de néha akár felnőttektől is, hogy kolibrit láttak a kertjükben, virágosládájuk közelében. Sokan csak megmosolyogják, gyerek fantáziának esetleg félrebeszélésnek gondolják az efféle megfigyeléseket. Mint tudjuk, a legtöbb elbeszélésnek is van alapja, de természetesen nem találkozhatunk kolibrivel Európában. Amit láthattunk nem a madarak osztályában fellelhető, hanem egy szép és különleges, de egyben furcsa lepkefaj, amelynek még magyar elnevezése is mulatságosan cseng; kacsafarkú szender.

A szenderek többsége éjjel repül, a kacsafarkú szender a kivételek közé tartozik, két társával, a dongószenderrel és a pöszörszenderrel együtt a nappal aktívlepkék táborát gyarapítja.

Nappali lepkék a Sas-hegyen

(Fotók: Vatai Anna)

A kacsafarkú elnevezést a potroh végén található fekete-fehér farpamacsnak köszönheti.  A kacsafaroknak a repülés során főleg a kormányzásban és manőverezésben van fontos szerepe. A kacsafarkú szender és a kolibri hasonlóságai valószínűleg a nektárral való táplálkozás speciális életmódjához való alkalmazkodás következtében alakultak ki, szép példát szolgáltatva a konvergens evolúció elméletére. (Különböző fajok, különböző módon, de ugyanabba az evolúciós irányba fejlődnek.)  A kolibrihoz hasonlóan ennek a fajnak is a fő tápláléka a virágok nektárja. Előnyben részesíti a hosszú vékony, tölcséres megjelenésű rengeteg nektárt termelő virágokat. Az ilyen jellegű virágok nektáriumai ugyanis más rovarfajok számára nehezebben elérhetőek, ám a kacsafarkú szender hosszan kinyújtott, pödörnyelvével könnyen hozzájuk fér, így nem kell versengenie a többi nektárfogyasztó ízeltlábúval.

Táplálkozás közben, akár egy kolibri, gyors szárnycsapásokkal a virágok előtt és fölött egyhelyben lebeg. Kutatások bebizonyították, hogy képes megjegyezni bizonyos virágok helyét melyeket minden nap ugyanabban az időpontban meglátogat. Szintén a kolibrihez teszi hasonlatossá, hogy látása fejlett, így könnyen megtalálja a táplálékát szolgáltató virágokat.  Képes érzékelni a legapróbb mozgást is, ennek köszönhetően könnyen el tud menekülni a ragadozók és más potenciális veszélyforrások elől.

 Ennek a 40-55 mm nagyságú szendernek tömzsi, dúsan szőrözött, bundás benyomást keltő teste, és vaskos csápokkal díszített nagy feje van. A hímek és a nőstények egyforma kinézetűek. A szárnyuk alakja színezete és mozgása is hasonlít a kolibrijére. Elülső szárnyai barnásszürkék, két fekete zegzugos vonallal téve tökéletessé a fakéreghez hasonlatos álcát.  Hátulsó szárnyai narancssárgák. Szárnyfesztávolsága körülbelül 5 cm. Ezekkel a szárnyakkal képes 1 másodperc alatt akár 80-szor is csapni.

Pihenő kacsafarkú szender. Egy sötétebb fakérgen észre se vennénk.

(Fotó: Szabóky Csaba)

A kacsafarkú szendernek nagy az elterjedése: megtalálható Európa és Ázsia nagy részén, valamint Észak-Afrikában. A hidegebb területeken élő populációik, így a nálunk élő állományok egy része is vándorol, a telet a mediterrán térségben, Észak-Afrikában, illetve India déli részén töltik. A melegebb éghajlatú területek felé irányuló vándorlást a hűvösebb időjárás és táplálékhiány miatt általában már ősszel megkezdik. Habár, ez nem az egész magyar populációra igaz, másik részük megpróbál áttelelni. Egyes Dél-Magyarországi szubmediterrán jellegű területek kivételével általában ez az áttelelés nálunk ritkán sikeres, ám azok az egyedek melyeknek valami védett helyen sikerül túlélniük a telet, nagyon korán akár már március során is megjelenhetnek.  A Sas-hegyen az idén láttunk már repülő kacsafarkú szendert. Hazánkba már április elején megérkezhetnek délről egyedek és azok utódai. Az azévi elsőként megjelenő példányok nálunk petéznek le és utódaik augusztus és szeptember környékére fejlődnek ki. A nyár további részében a második hullámként délen kifejlődött 2. nemzedékhez lehet szerencsénk.

Élőhely szempontjából nem válogatós ez a lepke, ugyanúgy megtalálható a városi környezetben, parkokban, kertekben, mint az erdőszéli tisztásokon, virágos réteken, vagy a sziklagyepeken. Megtelepedését és elterjedését inkább a táplálékul szolgáló, nektárban gazdag virágok mennyisége és elhelyezkedése határozza meg. „Városi kertészként” is közelünkbe csalogathatjuk, például, a balkonládákba ültetett petúniával, vagy a kertbe telepített nyári orgonával.

Kolibriként lebegő kacsafarkú szender petúnián táplálkozik

(Fotó:Berkó Gyöngyi)

Az olyan melegebb és a faj szempontjából táplálékban gazdagabb területeken, mint Észak-Afrika és Spanyolország egy év leforgása alatt akár három, vagy négy alkalommal is lepetézhetnek. A nőstény egyesével vagy kisebb csoportokban rakja le akár 200 zöld petéjét a leendő hernyónak megfelelő tápnövény levelének fonákára. A tápnövények elsősorban a buzérfélék (Rubiaceae) családjából kerülnek ki, de a csillaghúrok (Stellaria), füzikék (Epilobium) és sarkantyúvirágok (Centranthus) nemzetségének fajaira is bízhatja utódait. A szender hernyója zöld színű, a hátoldalán egy-egy fehér oldalsávval és apró fehér pontokkal. Farka kék, de a vége feketébe hajlik. Bábozódás előtt bebarnul. A lárva kor hossza az éghajlattól is függ, melegebb területeken akár 20 napra is lecsökkenhet. A bebábozódás alacsony növények összehúzódott levelei között készített szövedékben, vagy a talajon történik.

A faj nálunk nem védett, viszonylag gyakori. Ám jelentős szerepe van a védett növények, mint például az István-király szegfű megporzásában.

 A Sas-hegy Natura 2000 terület jelölő faja, az István-király szegfű, táplálkozó kacsafarkú szenderrel

(Fotó: Halász Antal)

Ismét egy feladvány, mellyel tesztelhetik biológia tudásukat. Jó szórakozást!

Írta: Balogh Dániel PhD hallgató

 A feladványt készítette:  Vatai Anna 

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

Dr.Helgard Reichholf Riehn: Lepkék, Magyar Könyvklub, Természetkalauz sorozat

Szabóky Csaba: Magyarország védett lepkéi I-II.OrbiculosaKiadó, Érd, 2020

Sabine Steghaus-Kovac: Rovarok, MI Micsoda sorozat, 82. kötet,Tessloff ésBabilo Kiadó, 2002

Heike Herrmann-Andreas Zeugner: Vadvirágok, MI Micsoda sorozat, Tessloff ésBabilo Kiadó, 2004

Pannon nciklopédia, Magyarország állatvilága, Duna Kanyar Kiadó, 1996

Dr. Vojnits András: Kétlaki ízeltlábúak, Természetbúvár, 2005/2. szám

Dr. Molnár V. Attila: Börtönvirágok, Természetbúvár, 2006/2. szám

Dr. Vojnits András: Zsindelyezett lepkeszárnyak, Természetbúvár, 2006/3. szám

Dr. Pécsi Tibor:Szunnyadó lárvák és bábok, , Természetbúvár, 2014/4. szám

https://www.youtube.com/watch?v=JHySy2yspvM

http://www.macrolepidoptera.hu/lepke/Macroglossum-stellatarum_hun

https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Termeszet/2019_02_22/kis_hazank_kolibrije_a_kacsafarku_szender

http://jasius.hu/lepidopterology/macste.html

https://www.europeana.eu/hu/item/2023901/NatEu_HNHM_Zoology_HNHM_LEP_Macroglossumstellatarum_pdf

https://www.turistamagazin.hu/hir/kacsafarku-szender-a-magyar-kolibri

https://mttmuzeum.blog.hu/2019/04/17/kolibrik_magyarorszagon

https://www.mme.hu/kacsafarku-szender

Az év kétéltűje: A ZÖLD VARANGY 

(Bufotis viridis)

Az MME Hüllő és Kétéltűvédelmi Szakosztálya 2012-ben csatlakozott az „Év faja” mozgalomhoz.

Azóta felváltva egyik évben hüllőt, másik évben kétéltűt választanak az év fajának. 2021-ben a kétéltűek kerültek sorra. Az év fajának a zöld varangyot (Bufotis viridis) választották.

A törzsfejlődés során a kétéltűek voltak az első élőlények, amelyek a szárazföldet igyekeztek meghódítani. Erre kb. 400 000 000 évvel ezelőtt került sor. A szárazföldi léthez való alkalmazkodás sok újítással járt. A talajon való mozgáshoz kialakultak a lábak, ujjakkal a végükön. A légzéshez az oxigént már nem a vízből, hanem a levegőből kellett felvenni, kialakult a tüdő is. Veszélyt jelentett a kiszáradás, erre is megoldást kellett találni.

Az alkalmazkodás azonban nem teljes. A kétéltűek - és ez az elnevezés valóban találó- életük egy szakaszát vízben töltik, elengedhetetlen valamely víztest közelsége. A szaporodásuk vízhez kötött, fejlődésük első szakasza a vízben zajlik, még ha kifejlett állapotban a szárazföldön is élnek. Ezen kívül, a bőrük mirigyváladéka megvéd a kiszáradástól, de rendszeresen újra kell nedvesíteni, vagy legalább is, páradús, nyirkos környezetre van szükségük.

A magyarországi kétéltűek két nagy rendbe tartoznak. A farkos kétéltűek – mint például a foltos szalamandra és a gőték, valamint a farkatlan kétéltűek, a békák.

A zöld varangy Magyarország leggyakoribb kétéltűje, összetéveszthetetlenül jellegzetes mintázata könnyen elkülöníti a többi hazai békafajtól. Rejtő színezete van, mondhatni ő a klasszikus terepminta birtokosa. Teste halványszürke alapon zöld foltokkal tarkított. Mintázatát gyakran narancssárgás vagy vöröses pontok díszítik.

Óriási az elterjedési területe, a Duna forrásától Nyugat-Kínáig, Svédország déli részétől a Szahara elszigetelt kis oázisaiig megtalálható. Sztyeppi fajként jól alkalmazkodott a szélsőséges körülményekhez, a hideg telekhez és a meleg száraz nyarakhoz. Még a kiszáradást is tűri bizonyos mértékig. Gyakran találkozhatunk vele lakott területen, az ember alkotta mesterséges környezetben, de kőbányákban, szőlőskertekben is előkerül. Hazánkban szinte minden településen előfordul, egyedsűrűsége gyakran nagyobb a mesterséges környezetben, mint a természetben.  A nyíltabb területeket kedveli, a sűrű zárt erdőket elkerüli, de erdős területen lévő településeken is megtalálható.

Az ember közelében való felbukkanása lehet az egyik oka, hogy számtalan mesében, népdalban, mondókában is szerepel béka.

A mesék elvarázsolt királyfija béka alakjában várja megmentőjét, a boszorkányok is gyakran kígyót-békát kiabálnak.

Eredeti fotó: Hock Ferenc

Sőt, a „varasbéka” (varangyok) eredetére magyarázatot adó mesét is találunk a magyar népmese kincsben. (A béka, a kolbász és az egér)

A varangyokat sokan a „nemszeretem” állatok között tartják számon, és a mai napig számos hiedelem van velük kapcsolatban.

Mivel szárazföldi élethez alkalmazkodtak, bőrük kevésbé nyirkos, inkább száraz tapintású.

Erőteljes testfelépítésűek, a nőstények a nagyobb termetűek. Míg a hímek általában 7-8 cm, a nőstények 9-10 cm hosszúak.

Bár lábai rövidek mégis fürge ugrásokkal képes előrehaladni. Szárazföldi életmódjához illően kicsik az ujjai közötti úszóhártyák.

Tekintete barátságos, pupillája vízszintesen tojásdad alakú, szivárvány hártyája aranyzölden pettyezett. Ez utóbbi tulajdonsága is megkülönbözteti a rokon barna varangytól.

Másik határozó bélyege a szeme felett található, közel függőlegesen álló fültőmirigyek. E mirigyek, és bőrének mirigyei is mérgező anyagot (bufotoxin) választanak ki. A varangyokhoz kapcsolódó hiedelmek vagy félelmek azonban eltúlzottak. A zöld varangy védekezésül termeli a mérget, a rá vadászó állatok hamar meg is tanulják, hogy rossz ízű, és később elkerülik. Az emberre veszélytelen a méreg normál körülmények között, de a „királyfi” csókolgatása okozhat emésztő szervrendszeri vagy szív és érrendszeri panaszokat. A varangyok váladéka szembe, vagy nyálkahártyára jutva égető érzést okozhat, de bő vízzel lemosva hamar elmúlnak a tünetek.  Az ilyen kellemetlenségeket úgy tudjuk elkerülni, ha nem vesszük kézbe az állatokat.

A zöld varangy ragadozó, tápláléka főleg rovarokból, csigákból, férgekből, pókokból és ászkákból áll. Leginkább hajnalban és éjjel aktív. Nappal valamilyen búvóhelyre van szüksége, fatuskók alatt vagy a talaj, esetleg sziklák repedéseibe húzódik, vagy a kert árnyas végében bújik el.

A telelésből március táján jönnek elő, a párzás ideje április-május tájékára esik. Ekkor a zöld varangyok gyakran több kilométernyi utat is megtéve keresik fel a vizeket. Emiatt nagy eséllyel válnak gázolás áldozatává.

Nem ragaszkodik egy víztérhez, bármilyet felhasznál szaporodásához, nemcsak tavacskákat, de nagyobb pocsolyákat és még az enyhén sós szikes tavakat is felkeresi, de a fél méternél mélyebb vizeket nem kedveli. A hím hanghólyagjával egy tücsök énekére emlékeztető „pirregő” hangot hallatva hívja leendő párját.

A nőstény megérkezése után a hím a vízben felkapaszkodik a hátára majd egy álpárzásnak nevezett öleléssel (amplexus) serkenti a nőstényt a peterakásra. A nőstény 2-4 m hosszú, akár 10 000 petét tartalmazó petezsinórt enged a vízbe, amelyet a hím külsőleg termékenyít meg. A petéből először ebihal lesz, majd az átalakulását követően válik vízi lényből szárazföldivé, kiérdemelve a kétéltű elnevezést.

Az időjárás hidegebbre fordultával októberben téli pihenőre vonulnak. A településeken fagymentes menedéket nyújtanak a vízóra aknák is, viszont tavasszal gyakran segítségre van szükségük a varangyoknak, hogy onnan kijussanak.

A zöld varangy hazánkban – a többi kétéltűhöz és hüllőhöz hasonlóan – minden fejlődési állapotában védett. (Tehát a peték és ebihalak is védettek!) Természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Nemzetközi szinten a Vörös listán szerepel, bár kevésbé veszélyeztetett besorolású.

Hazánkban állománya stabilnak mondható, de számos veszélyeztető tényező fenyegeti.

A klímaváltozás következtében az erősödő  felmelegedés következtében előfordul, hogy a szaporodásra választott kisebb állóvizek idő előtt kiszáradnak, a még ebihal állapotban lévő békák elpusztulnak.

Az ebihalak számos más élőlény étlapján is szerepelnek, rovarlárvák, halak, vízimadarak tizedelik őket.

Ha kertünkben zöld varanggyal találkozunk, ne bántsuk, a rovarok fogyasztásával nagy hasznot hajt!

A szaporodó hely megközelítéséhez gyakran forgalmas utakon kell átkelniük a kétéltűeknek, gyakran eshetnek autók áldozatává. Az utóbbi idők út és vasútépítéseinél béka alagutak kerültek kialakításra, de sok helyen továbbra is szükség van a békamentők segítségére. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén Farmoson, Tata, Tardos és Tarján külterületén, valamint Hont térségében rendszeresen kialakításra kerülnek békaterelő kerítések, és önkéntes csapatok segítik a kétéltűeket, nem csak a zöld varangyokat, eljutni a szaporodó helyükhöz. Aki szeretne bekapcsolódni a békamentő munkába, az a  https://www.dunaipoly.hu/hu/  honlapon a programok között keresheti meg az aktuális felhívásokat február végén -márciusban.

 Írta:  Morvai Gyöngyi környezeti nevelő

és  Vatai Anna látogatóközpont vezető

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

Felhasznált irodalom:

-Günter Diesner, Josef Rerinchholf: Kétéltűek és hüllők, Mosaik Verlag GmbH, München, 1997, Magyar könyvklub, 285 p.

-Puky Miklós, Schád Péter, Szövényi Gergely: Magyarország herpetológiai atlasza, Budapest, 2005, Varangy Akciócsoport Egyesület, 207 p.

-Kovács Tibor: Békák, Budapest, 2016, Budapest Zoo, 128 p.

 -Pannon Enciklopédia, Magyarország állatvilága, Budapest, Dunakanyar 2000 Kiadó, 1996

 - Dr. Nádai Magda: Élővizek mindörökre, III. Béka barátkozó Bafila Kiadó 2015

Beporzók napjára: Lepkék, méhek, rovarok

Magyar kezdeményezésre, 2018-ban bővült a zöld jeles napok köre egy koratavaszi dátummal, március 10-vel. Ez lett a Beporzók Napja. Külön a méheknek szentelt jeles nap a Méhek Napja (április 30.) és a Méhek Világnapja (május 20.). A Beporzók Napja egy kicsit több ennél, hisz minden beporzásban közreműködő élőlény fontosságára hívja fel a figyelmet.

Mi is az a beporzás?  A növények ivaros szaporodásának az a része, amikor a magkezdeményre - a nyitvatermők esetében- vagy a női ivarlevélre (termő, vagy bibe) – a zárvatermők esetében - a hím ivarlevelekből (porzó) virágpor kerül.

A beporzást végezheti a szél, mint például a gabonafélék vagy a diófa esetében. Ilyenkor a virágok kicsik, nem feltűnőek, gyakran hiányosak.

A virágport, vagy pollent szállíthatja a víz is, egyes hínárfajok így termékenyülnek meg.

A leggyakoribb közreműködők a különféle állatok. A trópusokon madarak, emlősök is részt vesznek a munkában, de a virágpor szállítását nagyrészt rovarok végzik. Hazánkban is rovarok a legfőbb beporzók.

Háziméh leánykökörcsinen

Ha a beporzókat emlegetjük, akkor legtöbbször a méhek jutnak eszünkbe, azon belül is a háziméh.  A háziméhek azonban nem elegendőek az összes beporzás elvégzéséhez, csak részben pótolják vadon élő rovartársaikat. Az Európában termesztett növényfajok kétharmada rovarbeporzású. Hogy friss zöldség, gyümölcs kerüljön az asztalunkra, hogy virágokban gyönyörködjünk, számtalan rovarfaj közreműködésére van szükség. Az elmúlt években sorozatosan jelentek meg híradások a beporzó fajok megfogyatkozásáról, eltűnéséről, a mezőgazdasági táblák mellé telepített háziméh családok mérgezéséről.

Miért is foglalkozzunk a beporzókkal?  Magyarázatként álljon itt a Magyar Rovartani Társaság honlapjáról származó szellemes idézet:

„A dinoszauruszok letűnése óta a zárvatermő növények és az őket beporzó állatok jelentős fejlődésen mentek át. Az ember főszereplővé lépett elő az evolúcióban. A virágos növények és mi ezer szállal vagyunk összekötve (babtól baracklekvárig, bútorfától biodízelig). Nem feledhető az a sok öröm sem, amit nekik köszönhetünk (illatos, tarka virágos rét, egy szép csokor virág), a sok beporzó és egyéb rovar pedig kell azért is, hogy legyen madárdal, és ne kelljen sokáig szagolni, amit nem szeretnénk.”

A budai Sas-hegy Természetvédelmi terület  sokszáz növényfajt számláló sziklagyepei nem csak a különleges, bennszülött vagy maradvány növényfajok menedékei. Koratavasztól késő őszig, de gyakran akár a még decemberben is virító növények gazdag, változatos étlapot kínálnak a terület rovarvilágának.

Változatos növényvilág-változatos rovarvilág a Sas-hegyen

( Felső sor: sárgalábú álcincér, kígyószisz törpepoloska, sakktábla lepke 

 Középső sor: feketecombú keskenyfedős cincér, háziméh   

           Alsó sor: közönséges virágdíszbogár, boglárka, kövi poszméh)

A különböző virágos növényeket egyenesszárnyúak (szöcskék, sáskák), méhek, poszméhek, legyek, darazsak, bogarak, poloskák, hangyák és természetesen lepkék látogatják.

Ez utóbbiakról, azaz a lepkékről, az év rovaráról, a kacsafarkú szenderről és általában a szenderekről Szabóky Csaba lepkésszel, a Magyar Rovartani Társaság és a Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület tagjával, számos szakkönyv szerzőjével, a Sas-hegy lepkefaunájának kiváló ismerőjével beszélgettem. A beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják az alábbiakban.

Szabóky Csaba néhány munkája

„-Az év rovara a kacsafarkú szender. A rovarok osztályán belül a szenderfélék családjába tartozik.  Mit kell tudnunk a szenderekről?

Sz. CS.: -Magyarországon 20 szenderfaj él, ezek közül három faj nappal repül, a többi éjszakai életmódú.

Ez utóbbiakat különböző csapdázási módszerekkel vizsgálják a lepkészek.

Az éjjeli lepkék egy része felkeresi a mesterséges fényt. Az éles fénnyel megvilágított, kifeszített lepedőre alkonyattól kezdve az éjszaka folyamán különböző időpontokban jelennek meg a lepkék, attól függően, hogy mikor indulnak táplálkozni. A szenderek a nevüket viselkedésmódjukról kapták. Ugyanis a fényre repülő szenderek leülnek, kicsit elbóbiskolnak,  és nappal is alszanak, szenderegnek. A nyelvújítás korában keletkeztek más, találó elnevezések is, amelyet nyelvünk nem tartott meg. Ilyen például: „alkonyász”, mert alkonyatkor repül, vagy „éjfélész”, mert éjfél tájban repül a lepke.

A szenderek egy része a hernyó tápnövényéről kapta a nevét, többek között a kutyatej szender, tölgyfa szender, galaj szender. De persze vannak olyanok is, amelynek a nevéből nem következtethetünk a tápnövényre, mint a kacsafarkú szender, vagy sávos szender esetében.

A nappal repülő szenderek közé tartozik a kacsafarkú szender, a dongó szender és a pöszörszender.

A szenderek közel egyharmada (6 faj) természetvédelmi oltalomban is részesül.

-Mi jellemző a szenderekre?

Sz. CS.: A szenderek zömök testfelépítésűek, szárnyaik kis felületűek a testükhöz viszonyítva. Ebből következik, hogy repüléskor gyorsan kell a szárnyaikat mozgatni.  Jól repülnek, van amelyik 60 km/órás sebességre is képes.

A szenderek között vannak vándorlepkék. A kacsafarkú szender is a Földközi-tenger mentén telel, ahonnan tavasszal vándorol egyéb szenderfajokkal együtt észak felé. A lepkék is különböző útvonalakon közlekednek vándorlásaik során, mint a madarak. Példaként tegyük fel, a déli határt Szeged környékén átlépi a lepke, majd általában a Pannon vándorútvonalat követve észak-nyugat felé, a Bécsi-medence irányába folytatja útját. Ezekre az információkra a lepkék csapdázása és jelölése révén derül fény.

Fénycsapdázás a Sas-hegyen

A lepkészek nem gyűrűzik a lepkéket, hanem színes festékkel a bal elülső szárnyon jelölik őket. A jelölt egyedeket dokumentálják, majd az esetleges visszafogások alkalmával összevetik az adatokat a jelöléskor rögzített információkkal. Vándorlásuk során, ha megfelelő körülményeket találnak a szenderek, próbálnak kolonizálni, azaz szaporodnak, petét raknak. A bábokból kikelő lepkék még abban az évben továbbhaladhatnak észak felé. Azonban ezek a délről északra vándorló fajok imágóként nem képesek nálunk áttelelni, megfagynak.

 -A szenderek fejlődése követi a már általános iskolában tanult pete-lárva-báb-imágó (kifejlett rovar) sorrendet, azaz teljes átalakulással fejlődnek. Van-e valamilyen különlegesség a szenderek metamorfózisa során?

Sz. CS.: A palearktikumban (a trópusoktól északra fekvő európai és ázsiai területeken) előforduló fajok jól kutatottak, a tudomány számára új faj csak elvétve fordul elő. Egy-egy lepkefajt akkor ismerünk, ha nem csak a repülő állatot ismerjük fel és tudjuk mikor repül. A lepkék biológiája igen komplex, túlmutat a teljes átalakulás fejlődési menetén. Sok olyan tényező van, amit meg kell ismerni, figyelembe kell venni, hogy megértsük a rovar életciklusát. Ez hosszas megfigyelési, kutatási folyamatot igényel.

A lepkék esetében felmerül a kérdés, hogy az adott tájon egy vagy több nemzedéke van a lepkének. A kacsafarkú szender esetében két nemzedéket említ a szakirodalom.  Vannak azonban olyan lepkék, amelyek repülnek koratavasszal, majd eltűnnek és ősszel újra megjelennek. Lehet, hogy ősszel a második nemzedék repül, de az is lehet, hogy ugyanaz a nemzedék repül ősszel is. A közbenső időben pihenőidőszaka van a rovarnak, a szaknyelv ezt diapauzának hívja. (Ez a jelenség bogarak esetében is megfigyelhető.) Tehát, fontos az alapos kutatómunka, hogy pontos információkat kapjunk a fajok biológiájáról.

A Sas-hegyen élő néhány szender faj

(Fotók: Szabóky Csaba)

A szenderek imágó állapotban virágokon táplálkoznak, pödörnyelvükkel nektárt szívogatnak. A táplálkozásnak fontos szerepe van a peték érési folyamatában. A virágokról olyan vitaminokat is begyűjtenek a lepkék, amelyek a sikeres utódláshoz szükségesek. És persze közben megporzást is végeznek.

A szenderek a talajban bábozódna be. Kövek, sziklák alatt, növények tövében laza szövedéket készítenek az átalakulásuk utolsó szakaszához. A bábozódásra kiválasztott hely gyakran távolabb van a hernyó tápnövényétől.

-Milyen veszélyek fenyegetik lepkéinket, és általában a rovarokat ?

SZ. CS.: Röviden válaszolva: a civilizáció. Ha körülnézünk, mindenütt építkezést látunk. Egy-egy telken állt egy épület, de a terület nagy részét valamilyen növényzet borította, ami élőhelyet biztosított különböző állatoknak is. Az elbontott házak helyén kétszer, háromszor akkora épületek nőnek ki a földből, kihasználva, vagy akár túllépve a maximális beépíthetőséget. A korábbi élőhelyek, még ha fajszegények is voltak, eltűnnek, és végül jön a terület teljes lebetonozása.

A vegyszerhasználatról most ne is beszéljünk, de megemlítem a ruderáliák témáját. Ez a mezsgyéket, útszegélyeket, bolygatott területeket, az ott élő (gyom)társulásokat jelenti. Ezek indokolatlan kaszálása, beszántása elűzi az ott élő rovarokat, földi méheket, poszméheket. Ezen rovarok segítsége jól jönne nyár derekán mondjuk a napraforgó beporzásához. De beszántottuk, gyomirtóztuk, lekaszáltuk a szegélyeket. A napraforgó virágzásáig mivel táplálkozzanak a lepkék, méhek? A kaszálással az ott táplálkozó hernyókat is megfosztjuk a táplálékuktól.

Ezen a téren is szükség van szemléletformálásra, szemlélet változásra.”

Ezen utolsó gondolattal egybecseng az év vadvirágáról szóló bejegyzésünk is, hisz a fenti okok a vetési konkolyt is a kipusztulás szélére sodorták.

A beporzók érdekében mi magunk is sok mindent tehetünk.

-Kertbe, balkonládába ültethetünk beporzókat csábító növényeket. Az interneten számos listát találunk ezekről a növényekről.

-A kert egyik szegletében hagyhatunk csalánt, vagy ernyősvirágú növényeket (például kapor), amely néhány pillangó hernyójának tápnövénye lehet.

-Készíthetünk rovarhoteleket, amelyek búvóhelyet biztosítanak különböző rovaroknak.

 Rovarhotel a Sas-hegyen

Követendő példaként említsük meg a XII. kerületben létrejött Méhbarát Hálózatot, mely nevében a méhekre utal, de tevékenységükkel minden más rovart, beporzót is „támogatnak”. Kiemelném a Vízművekkel való együttműködésüket. A Méhbarát Hálózat elérte, hogy a XII. kerületben lévő víztározók felszínét évente csak egyszer, egy késői időpontban kaszálják, így megtartva a méh avagy „beporzó legelőket”, lehetőséget adva a növényeknek, hogy magot érleljenek, a hernyóknak, hogy lepkévé váljanak. Más kerületek is bátran követhetik e jó gyakorlatot.

Köszönetemet fejezem ki Szabóky Csabának, a rendelkezésre bocsátott könyvekért, fotókért.

Külön köszönet Szalóki Dezsőnek, Puskás Gellértnek és   Kondorosy Elődnek   a virágokon látható rovarok azonosításáért. 

Írta és a játékot készítette: 

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Teület és 

Látogatóközpont vezető

 Felhasznált irodalom:

Dr.Helgard Reichholf Riehn: Lepkék, Magyar Könyvklub, Természetkalauz sorozat

Szabóky Csaba: Magyarország védett lepkéi I-II.OrbiculosaKiadó, Érd, 2020

Sabine Steghaus-Kovac: Rovarok, MI Micsoda sorozat, 82. kötet,Tessloff ésBabilo Kiadó, 2002

Heike Herrmann-Andreas Zeugner: Vadvirágok, MI Micsoda sorozat, Tessloff ésBabilo Kiadó, 2004

Pannon nciklopédia, Magyarország állatvilága, Duna Kanyar Kiadó, 1996

Dr. Vojnits András: Kétlaki ízeltlábúak, Természetbúvár, 2005/2. szám

Dr. Molnár V. Attila: Börtönvirágok, Természetbúvár, 2006/2. szám

Dr. Vojnits András: Zsindelyezett lepkeszárnyak, Természetbúvár, 2006/3. szám

Dr. Pécsi Tibor:Szunnyadó lárvák és bábok, , Természetbúvár, 2014/4. szám

https://www.rovartani.hu/2018/02/28/beporzok-napja/

https://mttmuzeum.blog.hu/2020/12/16/az_ev_rovara_2021-ben_a_kacsafarku_szender

http://www.nhmus.hu/hu/Beporzok-napja

http://jasius.hu/lepidopterology/

https://lepkeszet.hu/

https://www.izeltlabuak.hu/

https://www.hegyvidek.hu/elet-a-hegyvideken/zold-hegyvidek/mehbarat-kerulet

Az év hala: A jászkeszeg

(Leuciscus idus)

A Magyar Haltani Társaság 12 évvel ezelőtt csatlakozott az Év faja mozgalomhoz. A szakemberek által kiválasztott és szavazásra bocsájtott fajok nem mindegyike védett, de az Év hala cím lehetőséget ad az adott faj népszerűsítésére.

Az elmúlt év végén a közönség a védett fürge cselle mellett az őshonos, de megritkult angolna és a jászkeszeg közül választhatta ki az év halát. Ez utóbbi két faj nem védett, fogható halfajunk.  A szavazatok alapján az év hala a jászkeszeg lett, így e faj került a figyelem középpontjába.

Az idei szavazáson második helyezett lett a védett fürge cselle.

Európa magashegységeitől (Pireneusok, Alpok) észak-keleti irányban egész Szibériáig húzódik a jászkeszeg elterjedési területe. Skandináviában Svédországban és Finnországban megtalálható, de Norvégia nagy részén hiányzik.

Az év hala a folyók úgynevezett „dévér zónájának” hala. Ez a folyók síkvidéki, kis esésű, lassú folyású szakasza, ahol a mederfenék sóderes, a víz hőmérséklete nyáron a 25 C fokot is elérheti.

 A nagy folyók szinttájainak áttekintése

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarorszag-halfaunaja/ch03.html

A jászkeszeg hazánk szinte valamennyi folyójában megtalálható faj. Elsősorban a Duna és a Tisza valamint ezek mellékfolyóiban élnek nagyobb állományai.  Tavakban, így a Balatonban is, csak elvétve fordul elő, de azokban a víztározókban, amelyekben a vízmozgás intenzívebb, szívesen tartózkodik.

A jászkeszeg a pontyfélék rendjébe, azon belül is a pontyfélék családjába tartozik. Tehát nem a keszegfélékkel, hanem a pontyfélékkel rokon.

A népnyelv számos elnevezését ismeri: jác, jászponty, jaszkó. Herman Ottó még az „ónos jász” néven emlegette, a hát és farok úszójának szürkés színezetére utalva.

jászkeszeg (Leuciscus idus)

Színezete változatos, az ezüsttől a bronz árnyalatig terjedhet, lehet sötétszürke, esetleg kékeszöld.  Létezik egy sárgás színű változata, az arany orfa. Ennek színezete hasonlít az "aranyhalakra" azaz a koi pontyokra, ezért főleg Nyugat-Európában kerti tavak díszhalaként alkalmazták.

A jászkeszeg teste oldalról lapított, háta mérsékelten magas. Hát és has vonala hasonló mértékben ívelt.

Szeme aranysárga és ezüstös, szája kicsi, felfele irányuló, csúcsba nyíló.

Az idősebb egyedek páros úszói és a farok alatti úszója rőtes-pirosas színű. Ezért összetéveszthető a vörösszárnyú keszeggel vagy a bodorkával.

Testét viszonylag apró és erősen ülő pikkelyek borítják. Az oldalvonal mentén számuk 55-63. Ez fontos határozó bélyeg, hisz a hasonló fajok pikkelyszáma mindig kevesebb ötvennél az oldalvonal mentén.

A halak életük végéig növekednek, az eddig ismert legnagyobb méretű jászkeszeg 85 cm hosszú volt, súlya 4 kg. Hosszú életű faj, akár 20 évig is élhet.

A jászkeszegek ívására április és július között kerül sor, az időjárástól függően. A halak csapatokba verődve keresik fel az ívóhelyeket, melyeket lassú folyású víz, sóderes mederfenék jellemez. Az 50-70 cm mély vízben a sóderes aljzatra vagy vízinövényekre rakja ikráit a nőstény. Az ikrákat egyszerre rakja le, számuk 50-150 000 is lehet.

Az ivadék a megtermékenyítést követően 8-10 nap alatt kel ki. A kis halak kezdetben állati planktonnal táplálkoznak, felnőve válnak mindenevővé. Étlapjukon főleg kisebb gerinctelen állatok, lárvák, puhatestűek szerepelnek, de fogyasztanak  növényi részeket, szerves törmeléket és  kisebb halakat. Június közepén, a tiszavirág rajzása terített asztalt jelent a jászkeszeg számára is.
Télire csapatokba verődnek és a mélyebb vizekre húzódnak telelni, de ilyenkor is táplálkoznak. A nagyvárosok szennyvíz befolyói télen is bőséges táplálákkal szolgálnak számukra.

A jászkeszeg Magyarországon őshonos, horgászható faj. A kifogott példányokra méret korlátozás vonatkozik, a 20 centiméternél kisebb példányok nem tarthatók meg. Ugyancsak fogási tilalom van érvényben a szaporodási időszakban, április 15. és május 31. között.

Hazánkban a legnagyobb jászkeszeget 1995-ben, a Keleti-főcsatornában fogták, súlya 3,86 kg volt.

Feladványunkban a képeken ábrázolt védett halfajok nevét kell kitalálni.

Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület és

Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

Pintér Károly: Magyarország halai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

Dr. Juhász Lajos: A jászkeszeg, Természetbúvár, 2021./1. szám

Pannon enciklopédia: Magyarország állatvilága, Dunakanyar 2000 Kiadó, Budapest, 1996.

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyarorszag-halfaunaja/ch03.html

www.termeszetvedelem.hu

http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php

Az év vadvirága: A vetési konkoly

(Agrostemma githago)

Az Év vadvirága mozgalom egyéni kezdeményezésből indult, de mára a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Biológiai Társaság is a támogató hátteret biztosítja a mozgalomnak.  A kezdeményezés célja, a többi év fajához hasonlóan, a figyelemfelhívás, ismeret- terjesztés volt. 2011 óta olyan szépséges vadvirágok nyerték el a címet, mint a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, vagy a kikeleti hóvirág. Előbbi kettő a Sas-hegy ékessége is, de tavaly a jelöltek között szerepelt a kövér daravirág, mely szintén jellegzetes kora tavaszi virág a Sas-hegyen.

Kövér daravirág (Draba lasiocarpa)  az egyik legkorábban virító növény a Sas-hegyen

(Fotó: Vatai Anna)

Ebben az évben olyan fajok kerültek a jelöltek közé, melyek a mezőgazdasági területekhez köthetőek: a bíborfekete hagyma, a pici egérfarkfű és a nyertes, a vetési konkoly.

A vetési konkoly eredetileg a Földközi-tengernél honos, de világszerte elterjedt. Hazánkban a múlt század derekáig közönséges gaznak számított. A gabonatáblákban, vagy ezek szélén a szarkalábbal, kék búzavirággal vagy a pipaccsal együtt színes foltot alkotott. Hogy gyakori volt, mi sem bizonyítja jobban, mint azok a népdalok, amelyekben megemlítik a konkolyt.

„ Konkoly levél, tiszta búza,                                  

Majd kinyílik a viola.                                            

 A violát akkor szedik,                                         

Mikor reggel harmatozik.”         

“Ritka az a búza, mibe konkoly nincsen,  

Ritka az a kislány, kibe hiba nincsen,    

Lám, a mi búzánkba egy szál konkoly sincsen, 

A mi szerelmünkbe semmi hiba nincsen.”                

Vetési konkoly Ócsa határában

(Fotó: Nagy László)

A konkolyt eleink, mint mérgező gyomnövényt tartották számon. Fontos volt ismerni, és a gabonából kiválogatni, mert az egész növény mérgező. A benne található szaponin vegyületek elsősorban a baromfiakra voltak ártalmasok, de a 3 grammnál több konkolylisztet tartalmazó kenyér az emberre is végzetes volt.

A konkoly az ősidőktől fogva együtt termett a háziasított őszi gabonákkal és alkalmazkodott is azok termesztéséhez.

A konkoly magassága általában a gabona szárával megegyező, a gabonatáblában virágzásig észre sem lehet venni. Magjai az aratás idejére érnek meg, de a toktermések nem nyílnak fel, tehát aratáskor nem potyognak ki a tokból. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a konkoly magva az idők során fokozatosan nagyobbodott, így a magvak mérete és súlya megegyezik a gabonaszemekével. Ezért rostálással vagy egyéb egyszerű eszközökkel nem lehet őket kiválogatni. A gabonával egyszerre földbe kerülő konkoly magvak együtt csíráznak az elvetett gabonával.

Vetési konkoly tokja, mely a magokat tartalmazta

A konkolymag tápanyagokban gazdag, takarmánykeverékekben sertéseknek, juhoknak, kecskéknek adták. Egyes vizsgálatok szerint a magokat pörköléssel lehet méregteleníteni, és a tápértékük sem csökken. Ugyanakkor a kenyérlisztbe keveredett konkolyliszt kékre színezte a kenyeret, és a méreganyagokat a sütés sem hatástalanította.

A gabonatáblákban élő gyomnövények visszaszorulása már a nagymértékű vegyszeres gyomirtás elterjedése előtt megkezdődött. A mag tisztításánál alkalmazott eljárások fejlődése lehetővé tette a gabona és gyommagvak alapos szétválogatását, s így a vetőmaggal egyre kevesebb gyommag jutott vissza a földekre. Ezáltal a vetési konkolyon kívül számos egyéb gyomnövény is megfogyatkozott.

A nagyüzemi mezőgazdaság, a gyomirtók használata következtében a vetési konkoly szinte eltűnt, 1993-ra a kipusztulás szélére sodródott. Ezt megelőzendő védetté nyilvánították, természetvédelmi értéke 5000 Ft. Így lett a vetési konkoly hazánk egyetlen védett gyomnövénye.

Vetési konkoly gabonatáblában

(Fotó: Halász Antal)

A vetési konkoly a szegfűfélék családjának tagja. Karcsú termetű, 50-70 cm magasra növő dekoratív megjelenésű növény. Levelei lándzsásak, átellenes állásúak és a szárral együtt szürkén molyhosak.

Virága 5 db lilás bíborszínű szirommal, és hosszú, keskeny, a sziromleveleken túlnyúló csészelevelekkel rendelkezik. Toktermésében sok, vese alakú mag fejlődik.

A gyomnövények, így a vetési konkoly is flóránk része. A Magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint a gyom valamilyen haszontalan vagy káros növény. Azonban ha jobban megvizsgáljuk a gyomokat, azt tapasztaljuk, hogy sok olyan gyomnak nevezett faj van, amit régen valamilyen módon felhasználtak.

A népi kultúrában számos ilyen növényt festőnövényként, vagy gyógynövényként ismertek. Voltak olyan gyomnövények is, amelyek magja vagy a növény maga ínséges időkben táplálékul szolgált. A kertből vagy szántókról kigyomlált növényeket az állatok etetésére felhasználták.

Számos gyomnövény gyökere mélyre hatol, ezáltal a mélyben található tápanyagokat a felszín közelébe szállítja. A növényzettel, akár gyomokkal borított területeket pont ezek a növények védik az eróziótól, valamint „hasznos” rovarok élőhelyét és táplálék forrását is biztosítják.

Tehát ne úgy tekintsünk gyomnövényeinkre, mint felesleges rossz, hanem mint az ökoszisztéma részei. A gabonatáblák szegélyeit megtartva és fenntartva szépséges vadvirágaink, így a vetési konkoly fennmaradását is biztosítani tudjuk.

 Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna 

Budai sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

-http://www.ameganet.hu/wp-content/uploads/2012/02/Mergezo_novenyek.pdf?fbclid=IwAR2W3ls2v5fNxmGxaCph6c-n2-GQvKSFQWQDkxQ1HeGyP1uxeALurHKnJs4

-Pinke Gyula, Pál Róbert: Gyomnövényeink eredete, termőhelye és védelme Pécs, Alexandra Kiadó, 2005

-Csapody István, Csapody Vera, Jávorka Sándor: Erdő-mező növényei Budapest, Mezőgazda Kiadó, 1993

-Európa vadvirágai  Madách Kiadó

www.terra.hu

-http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=vf_134

Az év gombája: Az óriás bocskorosgomba

(Volvariella bombycina)

2006 óta már az év gombáját is megválaszthatjuk. A választás menete eltér a többi fajétól. Míg madarat, fát, halat stb. három felkínált faj közül lehet szavazással kiválasztani, addig a gombák versenye 12 fajjal indul. A kiválasztott 12 gombafajnak azonban van közös tulajdonsága. 2021-re olyan fajokat jelöltek, amelyek fán élnek. A 12 faj rendkívül változatos tulajdonságokkal rendelkezik. Különböző életmódúak, formájuk, színük sokféle, van közöttük ehető és mérgező gomba is. A jelölt fajokról a https://gombanet.hu/ev-gombaja-2021-jelolt-fajaioldalon többet is megtudhatnak az érdeklődők.

Az idei év egyik jelölt faja: Júdásfülgomba, a Sas-hegy egyik fáján

(Fotó: Vatai Anna)

A 12 jelölt közül az első fordulóban 6 fajt választottak a Zempléni Gombafesztiválon a rendezvény résztvevői. Az újabb felezésre az őszi Országos Gombafesztiválon került sor. Végül a döntős három fajt közönség szavazásra bocsátották. A nyertes az óriás bocskorosgomba lett.

Néhány szó a gombákról általánosságban.

Korábban a gombákat a növények közé sorolták. Azonban világossá vált, hogy önálló országot alkotnak, se nem növények, se nem állatok. A gombáknak vannak növényekre és állatokra jellemző tulajdonságai, de olyanok is ami kizárólag a gombák sajátossága.

Növényi tulajdonság, hogy a gombákat felépítő sejtek sejtfallal rendelkeznek, ami viszont nem cellulóz, mint általában a növényeknél, hanem kitin. A kitin pedig a rovarok külső vázának felépítésében játszik szerepet. Ugyancsak állati tulajdonság, hogy a gombák nem tartalmaznak zöld színtesteket, nem fotoszintetizálnak. A már elkészített szerves anyagokat használják fel. A sejtjeiken kívülre bocsátott enzimekkel a nagy szerves molekulákat kis molekulákra bontják, és ezeket egész testfelületükön keresztül veszik fel. Azaz a szerves anyagokat kisebb részekre lebontják, és úgy hasznosítják. Ezáltal a gombáknak óriási szerepe van a természetben az anyagok körforgalmában.

Életmódjukat tekintve a gombák lehetnek paraziták, növényeken, állatokon és az emberen élősködők. Ilyenek például a növényeken élősködő lisztharmat gombák, vagy a taplógombák.

A legtöbb gomba korhadéklakó (szaprotróf) életmódú. A korhadéklakó gombák többsége az avarszőnyegből, az erdő talaján és a felszín alatt lévő elhalt növényi részekből táplálkozik. Példaként említhetjük a csiperkéket. 

A harmadik életmód a gyökérkapcsolt (mikorrhizás) gombák életmódja. Ezek a gombák, lehetnek mikroszkópikusak, de erdeinkben élő nagygombák is. A gombák kapcsolatban vannak más élőlényekkel, s ez a kapcsolat mindkét fél számára előnyös (szimbiózis).

A gombák és algák kölcsönösen előnyös együttéléséből állandósultak a különféle a zuzmók.

Serlegzuzmók a Sas-hegyen

(Fotó: Vatai Anna)

Az orchideák – A Sas-hegy orchideái is – ilyen kapcsolatban élnek különféle mikroszkópikus gombákkal. A gombák táplálják a nagyon apró, szinte semmi tápanyagot nem tartalmazó magokat, hogy a csírázás elinduljon. Ezért sem lehet  vadon élő orchideáinkat „átültetni” a kertünkbe, mert a gombaflóra hiányában biztosan elpusztul a növény. (És akkor a természetkárosításról nem is beszéltünk!)

Egyik leggyakoribb orchideánk a fehér madársisak

Az orchideákon kívül erdei fáinkkal is élnek gyökérkapcsolatban gombák. Fenyőkhöz kötődik a fenyő tinórú, tölgyekhez a gyilkos galóca vagy a nyári szarvasgomba. A lágyszárú növényekhez is kapcsolódhatnak gombák. Erre példa a fűfélékkel kapcsolatban lévő mezei szegfűgomba, vagy a mezei iringóhoz kötődő ördögszekér gomba.

Ha gombákról beszélünk, akkor általában a látható termőtestet fejlesztő, úgynevezett nagygombákra gondolunk. A gombák országában 12 törzset különböztetnek meg a szakértők. A 12 törzsből azonban csak két törzsbe tartoznak a nagygombák. Ezek a tömlősgombák törzse  és a bazídiumos gombák törzse. Előbbire példák a csészegombák és a kucsmagombák, utóbbira többek között a nagy őzláb gomba vagy a gyilkos galóca.

A nagygombák esetében amit a föld felett látunk, az maga a termőtest, a gomba azonban a termőtest megjelenése előtt is ott van valahol az avarban, farönkökön, vagy a talajban.

A gombák sejtjei osztódnak, és általában hosszában növekednek. Így jönnek létre a gombafonalak, amit szaknyelven hifának neveznek. A hifák szövedéke alkotja a tenyésztestet, a micéliumot. Megfelelő körülmények között (hőmérséklet, nedvesség) a micéliumból fejlődik ki a termőtest, amit a köznyelv gombának nevez. A nagygombák termőteste rendkívül változatos megjelenésű.

Az év gombája, az óriás bocskoros gomba a bazídiumos gombák törzsébe tartozik. Azaz a gombaspórák a gomba termőrétegében lévő, bunkó alakú, megvastagodott gombafonalakban, a bazídiumokban fejlődnek.

Óriás bocskorosgomba élősködőként, élő fán

(Fotó: Halász Antal)

Az óriás bocskorosgomba valamennyi földrészen – az Antartktisz kivételével – megtalálható. Hazánkban is sokfele előfordul, de sehol sem gyakori.

Leggyakrabban ligeterdőkben, idős bükk, tölgy vagy nyárfák törzsén terem. Élő fákon élősködő életmódot folytat, az álló vagy már kidőlt holtfákon korhadékbontó az életmódja. Ritkán parkokban, temetőkben is előfordul. Ha élő fán telepszik meg, gyakran nagyobb magasságban láthatjuk.

A gomba nagy termetű, kalapja 8-15 cm széles, tönkje 6-15 cm magas is lehet. A kalap fiatalon tojásdad, majd kúposan kiterülő. A felszíne száraz, fiatalon selymes tapintású, később szálas-pikkelyes. Színe fehéres vagy szalmasárga.

A tönk alakja hengeres, a töve felé megvastagodik. Színe fehéres, felülete selymesen szálas. Feltűnő bélyege a fejlett hártyás bocskor, melynek színezete okkersárgás vagy barnás.

Lemezei sűrűn, szabadon állnak. Színük kezdetben fehér, majd rózsás-hússzínűvé válik.

Óriás bocskorosgomba korhadéklakóként, kidőlt holt fán

(Fotó: Halász Antal)

Melegkedvelő faj, májustól októberig terem.   Ehető gomba, de nem igazán jó ízű.

Megfogyatkozásának elsődleges oka az élőhelyek megszűnése. Erdeinkben nagymértékben csökkent az idős, korhadó faanyag mennyisége. Mivel az óriás bocskorosgomba korhadékon is él, a holt fák jelenléte elengedhetetlen a faj fennmaradásához. További veszélyeztető tényező a gombák gyűjtése, mely védett fajról lévén szó, illegális. Természetvédelmi értéke 5000 forint.

Ismét egy feladvány, természetesen a gombákról.

Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület 

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

-Dr. Kalmár Zoltán - Dr. Makara György: Ehető és mérges gombák (Budapest, Natura kiadó, 1981.)

-Helmut és Ranate Grünert: Gombák (Magyar Könyvklub, Természetkalauz sorozat, 1995.)

-Heike Herrmann: Gombák ( Tessloff Babilon Kiadó, Mi Micsoda sorozat 25. kötet)

www.gombanet.hu

Az év fája: A lisztes berkenye

(Aria edulis)

Előző bejegyzésünkben a gyógynövényekhez kapcsolódó feladvány megfejtése kötődik következő fajunkhoz, az év fájához.

A keresztrejtvény megoldása: Dunai berkenye

A Sas-hegyen élő védett cserjénk a dunai berkenye rokonságban van az év fájának választott lisztes berkenyével.

A berkenye fajok azonosítása, rendszerezése igen bonyolult. A berkenyék a rózsafélék (Rosaceae) családjába, azon belül a berkenye (Sorbus) nemzetségbe tartoznak. Az európai berkenyéket - egy 1995-ös adat szerint - öt alnemzetségbe sorolják. Négy alnemzetséghez csak egy-egy faj tartozik, az ötödik, az Aria alnemzetség számos fajjal és átmeneti alakkal rendelkezik.

Az év fája, a lisztes berkenye  ez utóbbi alrendbe tartozik, ezek az úgynevezett lisztes fonákú bekenyék.

Az Aria alrendbe tartozó fajok a barkócaberkenyével és a madárberkenyével könnyen kereszteződnek, és ezek a hibridek a szülő növényekkel is visszakereszteződhetnek. Így sok-sok változat, kisfaj jött létre, amelyek mindegyike védett. A Dunántúli-középhegység területén több mint húsz kisfaj fordul elő. A hazai védett növények listájában 47 különböző berkenye faj található, többek között a lisztes berkenye (Aria edulis) és a dunai berkenye is. (Sorbus danubialis)

Ezt a nagy változatosságot mi sem jelzi jobban, mint hogy a lisztes berkenye a harmadik berkenye faj, ami az év fája lett. 2000-ben a barkócaberkenye, 2013-ban pedig a házi berkenye volt az év fája.

Az év fája kezdeményezést az Országos Erdészeti egyesület hívta életre. 1996 óta minden évben három fajt jelölnek ki, amelyekből közönségszavazás választja ki az év fáját. Céljuk, az erdészeti szakma és a nagyközönség figyelmét ráirányítani egy-egy olyan fajra, amelynek erdészeti jelentősége is van, de elterelődött a figyelem róla.

A berkenyéket régóta ismeri az emberiség. Már az ősi germán-kelta mondákban is szerepelnek. Boszorkányok ellen, a gonosz elűzésére szolgáló varázserőt tulajdonítottak a berkenyéknek. Oda ültették, ahol hiedelmük szerint a gonosz árthatott. Gonosz űző felhasználása a magyar néphagyományban is van.

A Sorbus latin elnevezés már ókori római leírásokban is szerepel, de nem egyértelmű, melyik fajra használják.

A rendszertani besorolás nehézségeit az is mutatja, hogy Linné még a galagonyákhoz sorolta a berkenyéket.

A lisztes berkenye tudományos neve a közelmúltig Sorbus Aria volt. 2017-ben a berkenyék rendszertani felülvizsgálatát elvégezték, és egy korábban már használt tudományos nevet fogadtak el. Fajunk régi-új neve Aria edulis.

 A magyar elnevezés nem változott. A berkenye szó valószínűleg a honfoglaláskor itt élő szláv népek nyelvéből került a magyar nyelvbe. Hazánk jelenlegi területén van Berkenye nevű település a Börzsönyben. Ezen kívül Erdélyben van két hasonló nevű település, Berkenyes és Mezőbergenye. A nevüket  a települések körül előforduló berkenyékről kaphatták.

A lisztes jelző a növény két tulajdonságára is utal. Kezdetben a levél színe és fonákja is erősen szőrözöttek, „lisztes” színt adva a leveleknek.  A másik tulajdonsága, hogy a terméshús lisztes állagú.

                  Lisztes berkenye levelei és virágzata. Jól látszik hogy a levél mindkét oldala fehér nemezes.

(Fotó:Halász Antal)

A lisztes berkenye Nyugat- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában honos.

Hazánkban a meredek, sekély talajú sziklás lejtőkön található, ahol sok fényt is kap. Zárt erdőkben legfeljebb az erdőszegélyen találkozhatunk vele.

Közepes termetű, 10-12 méteres magasságot elérő fa. Növekedése lassú, törzsátmérője kicsi, erdészeti jelentősége a fahozam szempontjából nincsen.

Törzse egyenes, kérge sima sötétszürke, fehéren foltos. Koronája alacsonyan kezdődő, szabad állásban tojásdad alakú. A szélsőséges termőhelyeken csak cserje nagyságúra nő.

Levelei elliptikusak vagy kerekdedek. A fiatal levelek színükön és fonákjukon is szőrözöttek. De míg a levél színéről lekopik a szőr, a fonákja maradandóan fehér nemezes.

Bugákban nyíló fehér virágai májusban, lombfakadás után nyílnak. A virágok rengeteg rovart vonzanak. Termése skarlátvörös almácska, paraszemölcsökkel fehéren pontozott. Sokáig  fán maradó termését, számos madár és emlős faj fogyasztja.

A lisztes berkenye termése, jól megfigyelhetőek a paraszemölcsök

(Fotó: Halász Antal)

A termését korábban sokféleképpen használták fel az emberek. Egyes helyeken a dércsípte termések csemegeként szolgáltak. Svájcban az ínséges időkben megőrölték a termését és a liszthez keverték. Így a kenyér, melyet ebből a lisztből sütöttek édes lett. A termésekből készítettek teát, melyet köhögés és hasmenés ellen javasoltak. Egyéb gyümölcsökhöz keverve szörpöt, zselét is készítettek. Cukor hozzáadásával bort állítottak elő, lepárlással pálinkát főztek az almácskákból.

A magyar népi kultúrában mint festőnövény is szerepel. Ősszel gyűjtött gallyaival a gyapjút feketére színezték.

A lisztes berkenye ősszel lombjával és termésével is díszít

(Fotó: Halász Antal)

A Sas-hegy Természetvédelmi Területen folyó Tölgyes-LIFE projekt keretében az élőhely gazdagításaként számos más őshonos fafajjal együtt, 2020 őszén  több lisztes berkenye példányt ültettünk a Dayka Gábor utca mentén a parkerdő területén.

A lisztes berkenye védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint.

Ismét játékra hívjuk Önöket. Párosító feladványunkban a Sas-hegy néhány fa és cserjefaja mutatkozik be.

Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

 https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_521_Magyarorszag_fa_es_cserjefajai/adatok.html

Fürkész könyvek: Fák (Gondolat Kiadó, Budapest, 1990)

-Kézdy Pál: Elfelejtett fafajaink: a berkenyék (Erdészeti Lapok, CXXX. évfolyam 7-8. szám 1995. július-augusztus)

-Dr. Sonnenvand Imre: A házi berkenye kultúrtörténete (Erdészeti Lapok, CXLVIII. évfolyam 12. szám 2013. december)

-Konkolyné Dr. Gyúró Éva : A barkócaberkenye kultúrtörténeti kertészeti vonatkozásai (Erdészeti Lapok CXXXV. évfolyam 10. szám, 2000. október)

-Frank Norbert: Az év fája a barkócaberkenye erdőművelési tulajdonságai (Erdészeti Lapok CXXXV. évfolyam 4. szám, 2000. április)

http://www.termeszetvedelem.hu

Dr. Bartha Dénes : A lisztes berkenye (Természetbúvár, 2020. 6. szám)

Az év gyógynövénye: a FEKETE NADÁLYTŐ

(Symphytum officinale L.)

Az év madara és kétéltűje után sorozatunkban az év gyógynövényét mutatjuk be.

De először is visszakanyarodunk az előző bejegyzés játékos feladatához. Remélem, mindenkinek sikerült összerakni a történetet. És ha még nem jöttek volna rá, - ”Melyik volt a felnőtt béka?” – a kérdésre is elárulom a választ.

Emlékeztetőül a rejtvény:

És a megfejtés:

Mivel a „gyerek” békák, vízben élnek és ebihalnak hívjuk őket, ha mindkét béka ugrott, akkor mindkettő felnőtt volt.

Új bejegyzésünk a növények világába kalauzol.

Az év gyógynövénye: a Fekete nadálytő (Symphytum officinale L.)

2013 óta egy-egy gyógynövény faj is szerepel az Év fajai között. A magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény szakosztály hívta létre az ÉV gyógynövénye kezdeményezést, s azóta minden évben ők jelölik ki az év faját. Az eddig jelölt fajok között voltak őshonos, gyakori növények, mint a citromfű, galagonya, vagy orbáncfű, és olyan fajok is, amelyek vadon nem teremnek hazánkban, csak kertészetekben szerezhetjük be őket. Erre példa az elmúlt év gyógynövénye, a bíbor kasvirág.

2021 január végén hirdették ki az év gyógynövényét, ebben az évben a fekete nadálytőre esett a választás.

Flora Deutschland, korabeli rajz (free domain)

A fekete nadálytő a növények országában az érdeslevelűek  (Boraginaceae) családjába tartozik. Mint ilyen, az egész növény merev szőrökkel borított.

A növény 30-100 cm magas, évelő növény. A szár felső része elágazó. Tőlevelei hosszú nyelűek, levelei tojásdadok vagy lándzsásak, csúcsuk kihegyesedő. Szárlevelei a száron hosszan lefutók.

A virág csészelevelei a párta feléig, legfeljebb két harmadáig érnek. A párta liláspiros színű, de előfordul rózsaszín és sárgásfehér változata is. A párta csőszerű, a torka fele kiöblösödő, szélén az öt fog kifelé hajlik.

Termése 4 darab makkocskára esik szét.

Bár a növény levele is tartalmazza a hatóanyagokat, de legtöbb hatóanyagot a gyökérzetében és gyöktörzsében találunk.

A gyökér szerteágazó, gyöktörzse húsos állagú, hosszában mélyen barázdált. Színe kívül fekete, belül szürkésfehér.

A levél fonákján is jól láthatóak a szőrök

(Fotó:By Frank Vincentz - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=3008228)

Gyógynövényünk Európában és Ázsiában őshonos, de megtaláljuk Észak-Amerikában is, ahova betelepítették.

A nedves árnyékos helyeket kedveli, de a napfénynek kitett helyeken is megél, amennyiben megfelelő a talaj nedvesség tartalma. Ezért hazánkban lápréteken, mocsárréteken, magassásos és magaskórós társulásokban, ártéri társulásokban találkozhatunk vele. Ezenkívül ligeterdőkben és csatornák, vizesárkok mentén is előfordul.

Gyógynövényről lévén szó, egyik legfontosabb jellemzője, hogy mire használható.

Hatásáról sokat elmond egyik népi elnevezés: forrasztófű.  Tudományos neve "Symphytum" is erre utal. Symphyo(görög) = összenöveszt

Egyéb népi elnevezése nadálylapu, madárgyökér

Gyógyhatása már régóta ismert. Már Néró, római császár katonaorvosa dicsérte jótékony hatását, Paracelsus a XVI. században sebek gyógyítására ajánlotta. A kolostorok gyógynövény tudorai pedig csonttörések kezelésére is használták.

A hagyományos népi gyógyászat, mely hosszú ideig tartó megfigyeléseken és tapasztalaton alapul, nehezen gyógyuló sebek, törések, ízületi gyulladások és reumatikus fájdalmak kezelésére alkalmazta.

Manapság gyakran alkalmazzák sportsérülések gyógyulásának elősegítésére is.

Sebek gyógyításánál pépes borogatásként vagy kivonatát tartalmazó krémek formájában használják.

Korábban levelének főzetét teaként fogyasztották emésztési és légúti megbetegedések esetén. A legújabb kutatások megállapították, hogy belsőleg alkalmazva egyes hatóanyagai májkárosodást okoznak, ezért tilos belsőleg alkalmazni.

A modern gyógyszeripar is vizsgálta a növény hatóanyagait, terápiás használhatóságát.

Legfőbb hatóanyaga az allantoin, ezen kívül számos egyéb vegyületet, például nyálkaanyagokat, cserzőanyagot, rozmaringsavat is tartalmaz. A növényben található pirrolizidin alkaloidok okozzák májkárosító hatását.

Az allantoin egy heterociklikus szerves vegyület. Képlete: C₄H₆N₄O₃

 _{Molekulájának szerkezete:}

 Először 1800-ban vizeletből izolálták, később mesterségesen is előállították. A vegyület nyugtató, sejtregeneráló, hámosító, sebgyógyító, gyulladáscsökkentő hatású.  Emellett hámlasztó, azaz segít az elhalt hámsejtek leválasztásában is. A kozmetikaipar használja, számos termék összetevője.

A fekete nadálytő gyógyhatása az allantoin és rozmaringsav tartalomra vezethető vissza. Klinikai kísérletek igazolták hatékonyságát különböző ízületi fájdalmak enyhítésében.  Krém formájában alkalmazva meggyorsítja a bőr sérüléseinek gyógyulását.

Ha fekete nadálytővel szeretnénk valamely sérülésünket, vagy zúzódást, rándulást kezelni, legegyszerűbb ha a kész krémet vásároljuk meg. Ha gyűjteni szeretnénk a növényt, akkor, mint minden gyökérdrogot ősztől tavaszig gyűjthetjük. (Növényi drog az a gyógynövény, vagy növényi rész, melyet a gyógyászat mint nyersanyagot használ fel.) Legtöbb hatóanyagot tavasszal tartalmazza a növény. A gyökérzet mélyen lenyúlik a talajba, gyakran 40-50 centiméterre. Ezért gyűjtésnél körültekintően kell eljárni, hogy ne szakadjon bele a talajba a gyökér.

A Sas-hegyen található környezeti feltételek nem megfelelőek a fekete nadálytő számára. Ezért ezzel a növénnyel nem is találkozhatunk területünkön. Azonban a természetvédelmi terület sziklagyepeiben számos más gyógynövény él.  Rejtvényünkben ebből kaphatnak ízelítőt.

A keresztrejtvényt a növények gyógyhatásai alapján kell megoldani. Megfejtésként egy őshonos védett cserje nevét kapjuk, amely a következő bejegyzésünkhöz kapcsolódik. Jó szórakozást!

 Írta és a feladványt készítette:

Vatai Anna

Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

és Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom: 

-Vadon termő és termesztett gyógynövények, szerk. Bernáth Jenő, Mezőgazda Kiadó, 2013.

-Hazai gyógynövényeink ismertetése, Nyíregyháza, Black &White Kiadó

-Kemendi Ágnes: Festőnövények, Budapest, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1989.

- Wolfgang Grosser: Gyógynövények, fűszernövények, Budapest,Cser Kiadó, 2002.

- Bihari Anna-Pócs Éva: Képes Magyar Néprajz, Budapest, Corvina Kiadó, 1985.

-www.terra.hu

-http://www.gyogynovenylap.hu/fekete-nadalyto/

-https://gyogyfuveskertem.hu/fekete-nadalyto/

Minden év vége felé különböző szakmai szervezetek szavazásra hívják a szakmai és laikus közönséget, segítsenek eldönteni, melyik faj legyen a következő esztendőben a figyelem középpontjában. Azaz :

MI LEGYEN AZ ÉV FAJA?

Hazánkban legrégebb óta az év madarát választják meg. Az MME kezdeményezésére már 1979-ben kijelölték az "Év madarát". Ehhez csatlakozott az "Év fája" kezdeményezés, és szép lassan számos más élőlény csoport kutatói, tudósai is bekapcsolódtak a mozgalomba, a földtudományok művelőivel egyetemben.

Sorozatunkban bemutatjuk a 2021-re megválasztott fajokat.

Az év madara : a CIGÁNYCSUK

(Saxicola rubicola rubicola)

A Magyar Madártani Egyesület (MME) 1979 óta választja meg az év madarát. Az év madara választás célja a figyelem felhívása. A fókuszba kerülő fajok mindegyike valamilyen veszélynek van kitéve, leggyakrabban az élőhelyek megfogyatkozása és ezzel együtt az állomány csökkenése  jellemző.

Sajnos, nincs ez másképp a 2021-re választott madárfajnál sem.

A Magyar Madártani Egyesület már az előző év közepén szavazásra hívta az érdeklődőket. Három faj, a sordély, a kis őrgébics és a cigánycsuk szerepelt a javaslatban. A legtöbb szavazatot a cigánycsuk kapta, így ez lett az év madara.

Ha régebbi könyvekben, határozókban keressük madarunkat, lehet, nem találjuk meg. Helyette a cigány csaláncsúcs megnevezéssel találkozhatunk.  A faj magyar neve megváltozott, de ugyanígy, tudományos neve sem a régi.

A cigánycsuk rendszertanilag a verébalkatúak rendjébe, azon belül a légykapófélék családjába tartozik. Megtalálható Európában, Ázsia és Afrika nagy részén is. E nagy elterjedésű területen élő madarunkat korábban egy fajnak tekintették. A legutóbbi tudományos kutatások 7 önálló fajra választották szét a genetikai rokonság alapján.  Az európai faj a Saxicola rubicola tudományos nevet kapta. Itt két alfaja él. Hazánkban a törzsalak, a Saxicola rubicola rubicola él, míg a kontinens nyugati szegélyén a Saxicola rubicola hibernans alfajjal találkozhatunk.

Magyar nevének első fele valószínűleg a hímek fekete színezetére utal, ahogy a rokon, rozsdáscsuk esetében is.  A név második része pedig a madár hangját utánozza, amit veszély esetén, riasztáskor használ.

Cigánycsuk hím, dróton üldögélve, csőrében hernyóval (fotó: Berkó Gyöngyi)

Hazánkban lakott területeken kívül találkozhatunk cigánycsukkal. Bokros mezsgyék, csatornapartok, útszegélyek, gazos területek madara. A XIX. század végén még elsősorban a legelők madara volt. Gyakran látták egy-egy száraz kórón, elszáradt csalán tetején üldögélni. Korábbi neve -cigány csaláncsúcs- is innen származik.

A kórók tetején üldögélve, vagy valamilyen magaslatról pásztázza a környéket, lesi zsákmányát. (Újabban a villanypásztorok drótját is leshelynek használják.) Ezért nevezik vártamadárnak. Táplálékát a földön szedegeti össze, kisebb rovarokkal, pókokkal, hernyókkal táplálkozik.

Költöző madár. Vándorútja a Földközi-tenger vidékéig tart, ahol az európai vagy afrikai partok közelében telel. Márciusban érkezik vissza a költőhelyére, és szeptember-október táján vonul délre.

Áprilisban kezdi költését. A hím madár által kiválasztott költőhelyen, a tojó alakítja ki a fészek helyét, rendszerint sekély mélyedést fűcsomók tövében egy-egy árokparton. A fészket a tojó egyedül építi fűszálakból, mohából, és szőrszálakkal, esetleg tollal béleli ki. A fészek felülről is fedett, bejárata oldalt helyezkedik el. A madarak mindig nagyon óvatosan közelítik meg fészküket, nehogy a ragadozók figyelmét felkeltsék. (A lakott területeket a sok macska, kutya miatt is elkerülik.)

A fészekalj 5-6 tojásból áll. A tojó 24 óránként rak egy-egy tojást, amíg teljes lesz a fészekalj. A tojások halványkék színűek, rozsdabarna foltokkal tarkázottak. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, és a fészket további két hét után hagyják el. A tojó egyedül kotlik, de a fiókákat mindkét szülő eteti.  A május végére lezajlott sikeres költés után júniusban másodszor is költhet.

Fiatal madarak dróton egyensúlyoznak (fotó: Berkó Gyöngyi)

A cigánycsuk a verébnél kisebb madár, csőre és lába vékony. A hím és a tojó eltérő színezetű. A hím feje és torka fekete, melle vöröses színű. A tojó és a fiatalok barnás alapszínűek.

  Hím (fotó: Berkó Gyöngyi)  

                                                                    Tojó (fotó: Berkó Gyöngyi)                                                         

A cigánycsuk hazai állománya a felmérések szerint 1999 és 2020 között jelentősen (54%-kal) csökkent. Ennek oka élőhelyeinek megfogyatkozása, a mezsgyék beszántása, élőhelyek átalakítása, a nagymértékű vegyszerhasználat, ami a táplálékforrásokat pusztítja el. Ezen kívül, a vonuló példányokat a mediterrán területeken folytatott illegális vadászat, csapdázás is fenyegeti.

Mit tehetünk a cigánycsuk védelme érdekében?

Szükség van a gazdálkodók együttműködésére.

Mivel a földön fészkel, ajánlott a kaszálásokat július második felére időzíteni, így több fészekalj felnövekedhet.

A táplálékforrás biztosítása érdekében a vegyszerezést mellőzni kell.  A kaszálatlan területek meghagyásával, a mezsgyék fenntartásával, kíméletével fészkelő helyet biztosíthatunk madarunk számára.

Védett, természetvédelmi értéke 25 000 forint.

 Jó szorakozást az alábbi játékhoz!

(A képre kattintva indul a játék.)

Írta, a feladványt készítette:

Vatai Anna

Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpont vezető

Felhasznált irodalom:

-Frieder Sauer: Szárazföldi madarak, Magyar könyvklub, 1995

-Terepi határozó gazdálkodóknak,  MME

- Dr. Brankovics Attila: Az év madara 2021. A cigánycsuk, Természetbúvár 2020/6.szám

- https://www.mme.hu/2021-ev-madara-ciganycsuk